Interjú: Kommandósok ébresztették, majd Cristano Ronaldo ellen védekezett Korhut Mihály

A 2010-es évek elején feltűnt egy fiatal srác a DVSC kezdőjében. Hatvankilences mezszámát hamar megjegyezték a szurkolók, s több szezonon keresztül kirobbanthathatatlan volt az együttesből Korhut Mihály. A H szektor vendége ezúttal a 22-szeres magyar válogatott játékos volt, aki kivételes pályafutást tudhat maga mögött. Légiósként Izraelben és Görögországban is játszott. Címeres mezben is számított rá valamennyi szövetségi kapitány, s többek között a 2016-os Európa-bajnokságon is pályára lépett. A jelenleg a DEAC-ban futballozó hátvéd a Haonnak adott interjújában beszélt a debütáló évéről, az izraeli légiós időszakáról, a válogatott emlékeiről, a Cristiano Ronaldo elleni párharcairól, s azt is elárulta, vajon mi kell Szoboszlai Dominikéknak, hogy „olyat tegyenek, ami felejthetetlen lesz”. 

Kicsit nehéz, hol is kezdjük, akkora pályafutás van mögötted. Gondoltad volna a legelején, hogy ilyen sikeres leszel? 

Csak reménykedtem benne. Mindössze hatéves voltam, amikor megismerkedtem a sportággal. A családban többen játszottak, így sok választásom nem volt viccesen szólva, mi is leszek, ha felnövök. Gyermekként nem gondolkodik azon az ember, milyen lenne külföldön játszani, de szerencsére ez is összejött. Az tagadhatatlan, hogy a válogatott és a címeres mez fogalma mindig izgatott, hála Istennek ez is összejött. 

Rögtön magával ragadott a labda? 

Mondhatjuk, igen. Az általános iskolás tesitanárom szúrta ki, van érzékem a futballhoz. Hamar el is mentem egy tiszaújvárosi edzésre, ott is ragadtam. Emlékszem, olyan helyekre jutottam már akkoriban el, mint Svédország és Németország. Amikor választanom kellett, merre tanulok tovább, akkor jött a képbe Debrecen. Fel is vettek az Irinyibe, így a DVSC-ben folytattam a pályafutásomat. Ez volt az első pont, amikor elhittem, hogy lehet belőlem profi futballista. 

Hamar tagja voltál a Loki keretének, s talán annál is korábban alapember is lettél. Minek volt köszönhető a sikered? 

Pont egy sikerkorszakban robbantam be a Lokiba, nagyon hálás vagyok, hogy össze is kapcsolják a nevem azzal az ikonikus csapattal. Az igazsághoz hozzátartozik, nem ment minden olyan könnyen, mint aminek látszott. Volt egy külföldi edzőnk, aki mindig csak hitegetett, hogy várjak, majd fogok játszani. Végül ez nem jött össze, és kértem a vezetőket, engedjenek el kölcsönbe. Így kerültem Kaposvárra, ahol sokat tudtam játszani. Persze visszagondolva, az első csapatban olyan riválisaim voltak, mint Leandro vagy Laczkó. Mondjuk ki, nem voltak éppen rossz játékosok. Kaposváron alapember lettem Sisa Tibornál. Őszintén, nem volt egy könnyű lépés, mert a mostani párommal akkor csupán néhány hónapja voltunk együtt. A kölcsönszerződés leteltével Kondás Elemér lett a DVSC edzője, aki jelezte: számít rám. 

És hogyan kerültél be a kezdőbe? 

Közhelynek hangzik, de igaz, szerencse is kell a focihoz. Az első mérkőzésünkön keretben voltam, de olyan riválisaim voltak, mint Fodor Marcell vagy Ilyés Gyula. Akkoriban még úgy volt egy meccsnap, hogy délelőtt taktika, közös ebéd, otthoni pihenés és a meccs. A délelőtti értekezletre tartva beugrottam az egyik szupermarketbe, amikor csörrent a telefonom: „Merre vagy?!”. Azt feleltem, boltban, mire azt a választ kaptam, hogy mindenki rád vár. Amint odaértem, gondolhatja mindenki, milyen érzés volt, hogy az idősebb, klublegenda játékosok egy fiatal srácra várnak. Ilyés Gyula nem volt bevethető, csak ezért játszhattam. Máskülönben tuti, hogy kivettek volna a keretből. Szerencsémre jól játszottam, s a veretlen bajnoki címet begyűjtő együttesből csupán egy meccset hagytam ki. 

Hogyan emlékszel vissza arra a csúcsra járatott DVSC-re? Miért voltatok ennyire sikeresek? 

Különleges együttes voltunk, mentálisan nagyon rendben volt mindenki. Sok olyan mérkőzést játszottunk, amikor az ellenfél jobb volt, mégis sikerült győzni. Talán öt fordulóval a vége előtt biztosítottuk a bajnoki címet, s csak utána kezdtük el beszélni, hogy akár kudarc nélkül is összejöhet az arany. Fura, mert tét nélkül sokkal felszabadultabbak voltunk, könnyen jöttek a győzelmek. 

Veretlen bajnoki cím, sok-sok aranyérem. Melyik számodra a legkülönlegesebb? 

Abszolút a veretlen. Nem csupán az arany miatt, sokkal inkább, mert végigjátszottam a szezont. 

Mindent elértél a Lokival, aztán jött az elmaradhatatlan külföldi szerződés…

Az ember, ha sokáig van egy helyen, könnyen belefásulhat a dolgokba. Szerintem ez már akkor a Lokin is látszott, szerettem volna kipróbálni magam. A keret nagy része több mint öt éve együtt volt, a váltás pedig pont jókor jött. Egyébként az az év nagyon emlékezetes, első külföldi szerződés, esküvő, Európa-bajnokság. Az esküvő amúgy is nagy sztori: ahogy vége lett a bajnokságoknak, elmentünk edzőtáborozni, s előtte nem feltétlen néztek ki úgy a dolgok, hogy benne lehetek a keretben, de beválogattak. Akkor már minden le volt fixálva, közölnöm kellett Storck mesterrel. Bementem az irodájába, s azt felelte: szerencsém van, mert nem én vagyok az első. Gulácsi Péternek is pont akkor volt, így mindketten el tudtunk menni. Az osztrák edzőtáborból épp egy újságíró hozott haza Budapestre, onnan pedig a párom Debrecenbe. 

A megkeresés hogyan érintett? 

Szintén válogatott-összetartáson voltam, amikor hívott a menedzserem, a Beer-Sheva szeretne leigazolni! Tíz napom volt dönteni, de időközben már az izraeli fanatikusok küldték nekem a videókat, miért igazoljak oda. Másnap már küldte a klub a repülőjegyeket, gyorsan zajlott minden. 

Jelenleg háború zajlik Izraelben. Vannak ott barátaid? Mindenki épségben él? Tartjátok a kapcsolatot? 

Akikkel az évek alatt megismerkedtem, mindenki jól van. Szoktam a barátaimmal tartani a kapcsolatot, azt mondták, már a futball is újraindult a tűzszünet óta. 

Miután elhagytad a Hapoelt, egy esztendőre Görögországba vezetett az utad. Milyen volt ott futballozni? 

Ez is egy fura sztori. Lefeküdtem egyik nap délután aludni, mikor felkeltem, azt mondtam a páromnak, holnap öt órakor hívni fog a menedzserem, hogy egy együttes le szeretne igazolni. Másnap 16 óra 59-kor csörrent a telefonom… 

Aztán itt is gyorsan pörögtek a dolgok, rögtön belevágtam. Az izraeli szurkolói kultúra fantasztikus volt, de a göröghöz hasonlót még nem tapasztaltam. 

Talán jól sejtem, és még mindig libabőrös leszek, pedig én kívülről éltem át, de tagja voltál a 2016-os Európa-bajnokságot megjárt együttesnek is. Hogyan emlékszel vissza erre a történelmi sikerre? 

Még Pintér Attila hívott be először a válogatottba, aztán Dárdai Pál is. Rögtön az elején a válogatott időszakomban keretben voltam azon az ominózus román–magyar találkozón, felejthetetlen emlék. Tudtuk, milyen súlya van ezeknek a meccseknek. Elképesztő gyűlölet volt a lelátón. Balázs viszont mindenkit csendre intett. Szerencsére kijutottunk az Eb-re, és bekerültem a keretbe. Amikor Storck mester kihirdette a csapatot, nagyon izgultam, utána pedig még jobban, hogy bekerültem az utazó keretbe. Franciaországban aztán újabb Korhut Misi-sztori: az első napokban oktatást tartottak nekünk, hogyan kell cselekedni tűz esetén. Néhány nappal később arra ébredtem éjszaka, hogy TEK-esek állnak fölöttem, 20 perce szólt a riasztó, én pedig nem vettem észre. Az osztrákok elleni első meccs miatt még mindig libabőrös vagyok. Egészen elképesztő, milyen videókat láttunk akkor, hatalmas motivációt adott ez nekünk. 

Megnyertétek a csoportot, és olyan futballistákat gátoltál meg a gólszerzésben, mint Cristiano Ronaldo vagy Nani. Milyen volt az akkori „CR 7” ellen védekezni? 

Kezdjük ott, hogy én Messi-fan vagyok. Tudtam, hogy játszani fogok, Storck mester személyesen közölte velem. A német szakember edzésen is odajött kérdezősködni, hogy merre cselez, hogy szokott lőni? Dzsudzsinak sikerült is felbosszantania Cristiano Ronaldót, ikonikus képsorok azok. 

Mi igaz abból, hogy a valaha élt egyik legjobb futballista, Cristiano Ronaldo 3–3-nál odasúgott valamelyik társadnak egy olyan mondatot, hogy „jó az eredmény mindkét együttesnek, ne siessünk annyira”? 

Az biztos, hogy kaptak egy cetlit, a döntetlennel továbbjutnak. Elvileg ezt súgta oda a társamnak…

Jó volt érezni, hogy tartanak tőlünk, a végén már támadni sem akartak. Mindig megkérdezik, milyen volt Cristiano ellen védekezni, de ezt ilyenkor a pályán elfelejted. Tudtuk, mire képes, készültünk rá. Természetesen jó érzés, hogy elmondhatom, többször is szerepelhettem ellene. 

Már nagyon közel van az Eb. Szerinted mire lehet képes a válogatott? 

2016-ban valami elindult pozitív irányba a magyar futballban, 2018 óta pedig Marco Rossi irányítja a nemzeti együttest. Voltak jelek, például Horvátország legyőzése, feljutás a Nemzetek Ligájába. Ezt követően újabb Eb-részvétel. Az volt szerintem az egyik kulcs, hogy ilyen sikerek után nem ültek le a srácok, Rossi pedig ezt is várja el. Kiegyenlítettnek mondom a csoportunkat. Persze, a németek ott vannak, de a korábbi Nationalelf-tizenegyekhez képest az övék egy más garnitúra. Nagyon erősek, szó se róla. Biztosan lesz feléjük rendezőként elvárás, körülbelül, hogy legyenek a döntőben, de ez idegességet is szülhet náluk. 

Hogy látod azokat a véleményeket, hogy még a ti nyolcaddöntős eredményeteket is túlszárnyalhatják a fiúk? 

Legyen így! Rengeteg összetevője van egy ilyen tornának, nekünk is volt anno. Viccesen fogalmazva, a portugálok hét döntetlennel győztek. Maradjunk a földön, de ha sikerülne továbbjutni, onnantól minden mérkőzés egy döntő. Ki tudja, lehet, valami különleges fog történni... 

Később hazatértél a DVSC-hez és klubikonként a DEAC-hoz szerződtél. Hogy érzed magad a másik debreceni csapatnál? 

Amikor hazatértem, úgy gondoltam, hogy a DVSC-ben fogom abbahagyni. A Lokiból az NB I.-be is igazolhattam volna, de nem akartunk külön élni a családomtól. Anyagilag sem érte volna meg feltétlenül magasabb osztályban játszani. Nagyon tetszik a DEAC projektje, élvezem itt a futballt!