Kézilabda

2024.02.05. 16:29

A bajnokság és a BL mellett a Magyar Kupa elődöntőjében is összecsap a Loki a Győrrel

A DVSC Schaeffler tavaly után ismét az ETO-val mérkőzhet meg a fináléba kerülésért.

Tóth Huba Elemér

Füzi-Tóvizi Petráékra kimondottan nehéz feladat vár

Fotó: Czinege Melinda/Napló-archív

A DVSC Schaeffler kézilabdacsapata miután múlt héten szerdán Dunaújvárosban a Magyar Kupa negyeddöntőjében sima győzelmet aratott, így bebiztosította helyét a március 9-10-én Tatabányán rendezett Final Fourban.

Az elődöntők sorsolása hétfőn 16 órától volt az M4 Sport Kézilabda magazinjában. A műsor elején Rupp István, az MKSZ versenyigazgatója közölte a sorsolás szabályait, majd Ferling Bernadett, a magyar válogatott korábbi irányítója húzta ki a csapatokat.

Először a Győri ETO került ki a kalapból, amellyel az azután kihúzott együttes, a DVSC Schaeffler csaphat össze. Ezután pedig az is eldőlt, hogy a Mosonmagyaróvár a Ferencvárossal küzdhet meg.

El kell hinniük

A DVSC Schaefflert Ábrók Zsolt ügyvezető képviselte a sorsoláson. A múlt hétvégén a Bietigheim ellen aratott győzelem kapcsán elmondta, hogy nagyon büszke a csapatra, hisz a játékosok jó teljesítményt nyújtottak, pontosabbak és koncentráltabbak voltak ellenfelüknél. Az ügyvezető kiemelte, hogy a BL-ben a csoportkörből már továbbjutottak, így elérték egyik idei céljukat. 

Ábrók Zsolt úgy érzi, hogy a Lokinak élveznie kell a további nemzetközi mérkőzéseket, mert már bizonyították, hogy bárki ellen pontot tudnak szerezni.

Hozzátette, hogy kicsit hektikus a gárda teljesítménye,nem tudják előre megmondani, mikor tudna bárkit legyőzni a Debrecen, ugyanakkor ez annak ia betudható, hogy a lányok most kapnak először ilyen sorozatterhelést.

Ábrók Zsolt aztán a kupa elődöntőről is beszélt. – Természetesen szeretnénk kupadöntőt játszani, amihez az egyik legnehezebb ellenfelet kell legyőznünk. Az elmúlt években többször is nagyon szoros meccset játszottunk a Győrrel, de egyszer sem sikerült nyernünk. 

Előbb-utóbb át kell lépni a saját árnyékunkat, el kell hinniük a játékosoknak, hogy egy ilyen csapat ellen is lehet esélyünk. Még van három próbálkozásunk ebben a szezonban az ETO ellen, remélem sikerül végre legyőzni őket

 – nyilatkozta az M4 Sport stúdiójában.

Élni szeretnének a lehetőséggel

A Haonnak Szilágyi Zoltán vezetőedző is beszélt a Magyar Kupa négyes döntőjéről. – Az idény kezdete előtt azt tűztük ki célul, hogy továbbjussunk a BL-ben a csoportból, ami már szerencsére össze is jött. 

Emellett pedig az a reális elvárás, hogy lehetőleg a bajnokságban és a kupában is érmet szerezzünk. Az NB I.-es mérkőzések még meglátjuk miképpen alakulnak, de a kupában az már biztos, hogy itt van előttünk a nagy lehetőség, amellyel mindenképpen élni szeretnénk.

– A Final Fourban csak erős csapatok vannak, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a lehető legfényesebb medáliát hozzuk haza Tatabányáról – hangoztatta a szakember.

Visszavághat a Loki

Mint emlékezhetünk rá, tavaly a DVSC Schaefflernek a Győr elleni elődöntőben egy hajszálnyi múlott a bravúrhoz, de végül a zöld-fehérek 27-26-ra nyertek, Szilágyi Zoltán együttese pedig bronzéremmel vigasztalódott. Bár papíron ezúttal is a Rába-partiak az esélyesebbek, de egy meccsen bármi megtörténhet...

Magyar Kupa Fina Four, elődöntőinek párosítása:

Győri Audi ETO KC–DVSC Schaeffler

Motherson Mosonmagyaróvári KC–FTC-Rail Cargo Hungaria

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában