Kosárlabda

2024.02.11. 08:00

A debreceni fiatalok atomjaira szedték a paksiakat

A debreceniek esélyt sem hagytak ellenfelüknek.

Haon.hu

Remekül teljesítettek a debreceni srácok

Forrás: DEAC Kosárlabda Akadémia

A hajdúságiak korán igyekeztek egyértelművé tenni az ASE elleni összecsapással kapcsolatos szándékaikat, Hegedüs Brúnóék egy 8-0-s etappal rajtoltak – olvasható a DEAC Kosárlabda Akadémia honlapján. Ezután azonban a vendégek pillanatai következtek, a főként a periméteren kívüli dobásaikra építő tolnaiak a játékrész közepére egylabdányira zárkóztak. Tűzerő a hazaiaknál is akadt, Fekete-Gál Csongor és Bata Olivér egy-egy trojkával szállt be a padról, így megmaradt a hajdúsági fór. A nyitó felvonás hajrájában mindkét alakulat a büntetővonalról termelte a pontokat, melyből a szünetben néggyel a házigazda neve mellett szerepelt több. (22–18)

Az Atomerőmű a folytatásban is kintről ostromolt, Sáfrán Botond találatával kis híján ki is egyenlített, ám válaszként egy 9-0-s szakaszt repesztettek az egyetemista csapat növendékei, kétszámjegyűre tornázva a különbséget. (31–21) A hazai szemszögből pozitív periódust Nagy Dániel és Kékesi Kolos egy-egy hármasa zárta le, de szerencsére hamarosan jött az újabb. 

A félidő derekán bemutatott roham Hibján Máté triplájával startolt, majd Hegedüs Brúnó villant kétszer, Fekete Csongor kettesével pedig újra tíz felé ugrott a debreceni vezetés. (45–34) A paksiakat Kékesi Kolos kosarai tartották ekkor látótávolságon belül, 45–39-es állásnál fordultak a felek.

Növelték a fórt

Az öltözőből a vendégek tértek vissza élesebben a parkettre, ezáltal, ha másodpercekre is, de kétegységnyire felkapaszkodtak. Puskaporuk viszont kisvártatva fogyni látszott, amit a hazai akadémisták kihasználtak. Varga Sándor közelről és távolról egyaránt effektív befejezésekkel jelentkezett, valamint Várszegi Ádám is megcsillogtatta tudását – kettejük eredményességének köszönhetően a harmadik negyed végére ismét megnyugtató helyzetbe kerültek a cívisvárosiak. (67–55)

Az utolsó tíz perc Bankó Martin és Fekete-Gál Csongor pillanataival indult, és mivel válasz érdemben nem érkezett, a differencia csak nőtt – a harmincötödik minutum magasságára már behozhatatlanná vált a Kovács-legénység előnye. A hátralévő idő leginkább említésre méltó eseményének Sólyom Dániel ziccere bizonyult, melynek révén minden DEAC-játékos feliratkozott a kosárszerzők közé. 

A Debreceni Egyetem húsz év alatti különítménye tehát átadta a múltnak a három kör óta tartó balszerencsés sorozatot, és őrzi pozícióját az éllovas NKA Pécs mögött.

DEAC Kosárlabda Akadémia U20–Atomerőmű SE U20 92–65 (22–18, 23–21, 22–16, 25–10)

DEAC KA: Varga S. 15/9, Hibján 3/3, Várszegi 9/6, Hegedüs 7/3, Czermann 4.

Csere: Bata 12/3, Turán 4, Fekete Cs. 8, Orosi 4, Bankó 12/3, Fekete-Gál 12/9, Sólyom D. 2.

Vezetőedző: Kovács Imre

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában