Egyetem

2024.01.18. 09:31

Bárány Donát is nyilatkozott a jövőjéről – videóval!

A DVSC csatára is a Debreceni Egyetemen tanul.

Orosz Krisztofer

A DVSC támadója remek őszt produkált

Forrás: Napló-archív

Egyre gyakoribb, hogy a profi sportolók a felsőoktatásban is jelen vannak. Ahogyan korábban megírtuk, Megyeri Balázs a Debreceni Egyetemen tanul. Azt már korábban megtudtuk, hogy a DVSC saját nevelésű támadója, Bárány Donát is hallgató a profi futball mellett. A csatár az egyetem honlapjának nyilatkozott. – Azért választottam a Debreceni Egyetemet, mert szeretnék elhelyezkedni a sport után a civil életben is – mondta. 

Remek szezonja van 

A tanulás mellett egyébként Bárány Donátnak is kiváló idénye van, főleg az előzőkhöz képest. A támadó a Vasutas valamennyi meccsén pályára lépett, ráadásul kezdőként. Az ihletett forma eredménye nem csupán a sok játékperc: a közelmúltban szerződését is meghosszabbította a Loki. Egyelőre még nem kapott meghívót Marco Rossi szövetségi kapitánytól Dodó, de nem csoda, hogy sok drukker már a nemzeti tizenegybe követeli a csatárt. 

Ezen a poszton ugyan nincs könnyű dolga, hiszen Varga Barnabás, Ádám Martin és Németh András is előtte áll a rangsorban. Ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy egy huszáros tavaszi szezonnal akár bekerülhet a nyári Európa-bajnokságra utazó magyar keretbe. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában