Kézilabda

2023.12.30. 19:42

Mégsem maradt el a debreceni tűzijáték: kiütötte a Kisvárdát a Loki – fotókkal

A 2023-es esztendőhöz méltó győzelmet arattak a lányok.

Molnár Szilárd

A szombat esti Kisvárda–DVSC mérkőzés egyik jelenete

Forrás: Gazdag Mihály / Kelet-Magyarország

Emlékezetes év végére tett – bajnoki és Magyar Kupa bronzérem, valamint Bajnokok Ligája szereplés – szép pontot a DVSC Schaeffler együttese a Kisvárda otthonában, miután 33–23-ra felülmúlta szabolcsiakat szombat este. A világbajnokság miatti szünet okán másfél hónapot követően lépett újra pályára a Vasutas, amelynek háza táján történtek események bőven. Bejelentették, hogy Hámori Konszuéla hosszabbított, és francia, valamint svéd válogatott játékost is igazolt a nyártól a gárda. Távozókról is beszámoltak a piros-fehérek: Planéta Szimonetta és Kácsor Gréta a nyártól, Mariana Costa pedig már a télen elhagyja a cívisvárost – utóbbi már nevezve sem volt Kisvárdán.

Két debreceninek mindenképp emlékezetes volt az összecsapás, hiszen a csapatkapitány Hornyák Dóra keresztszalagműtétje után 381 nappal volt újra tétmeccsen a pályán, míg Csamangó Lili először volt benevezve NB I.-es meccsre.

Lendületes kezdés

A Loki a Catherine Gabriel - Grosch Vivien, Hámori Konszuéla, Vámos Petra, Füzi-Tóvizi Petra, Kácsor Gréta, Petrus Mirtill sorral kezdett.

Hámori szerezte a bajnoki első találatát, az ezúttal fehér-feketében játszó debreceniek ötöse szépen tört be a hatoson belülre. Ezúttal szerencsére nem ragadt be a rajtnál a Lokomotív, hanem láthatólag egyből a megfelelő hőfokon kezdtek Planéta Szinonettáék. A 6. percben 1–5-nél már időt is kértek a hazaiak, leginkább talán azért, hogy lefékezzék a vendégek száguldását. A hazaiak a saját dolgukat is nehezítették, hiszen több olyan szabálytalanságot is elkövettek, amiket csak két perces büntetésekkel honorálhattak a sporik. Ez mintha elaltatta volna a cívisvárosiakat, mert hirtelen két hajdúsági butaság, két kiállított, és máris kettőre zárkóztak a szabolcsiak (11. perc, 4–6).

Szilágyi Zoltán cserélt a kapuban, érkezett Gabrileja Bartulovic. A másik oldalon az éppen a Lokitól kölcsönben lévő Torda Vanessa jobban teljesített, neki is volt köszönhető, hogy nem tudott igazán ellépni a maroknyi, de lelkes szurkolójától hajtott DVSC. Közben elkezdődött a keret forgatása, pályára került a már korábban megénekelt Hornyák Dóra, Tamara Haggerty és Jovovics Jovana is.

A meccset sajnos egy súlyosnak tűnő sérülés árnyékolta be, egy támadás közben a labdát vezető, volt debreceni Karnik Szabina kapott a térdéhez, és terült el a földön.

Rögtön látszott, hogy komoly a gond, azonnal megállították a játékot a bírók, és elkezdődhetett az ápolás. Sajnos, ahogy várható volt, Szabinát ölben vitték le a pályáról.

Nem volt kérdés

Félidőben 18–11-re vezetett a Loki (Vámos Petra lőttt az utolsó másodpercben a hazai kapuba). A 36. percben Hámori góljával már 10 volt közte (12–22), számoltak is a hajdúsági drukkerek. A nagy előny tudatában a debreceni stáb Gabrielt visszaküldte a kapuba, hogy játékba lendüljön, hiszen a jövő héten a Kozármisleny vagy a Brest ellen nagy szükség lehet majd a bravúrjaira. A második játékrészben a hajdúságiak okosan kézilabdáztak, és meg is tartották a jelentős előnyüket. A vége 33–23 lett a DVSC-nek, a lányok így méltóképp búcsúztatták ezt a különleges évet.

Folytatás jövő hét szerdán, amikor a Kozármislenyt fogadják bajnokin Töpfner Alexandráék.

A tények
Női kézilabda NB I., 10. forduló
KISVÁRDA MASTER GOOD SE–DVSC SCHAEFFLER 23–33 (11–18)
Kisvárda, 650 néző. Vezették: Bócz, Wiedemann.
Kisvárda: Torda – Gém, Karnik Sz. 3 (1), Ajano 2, Szabó L., Juhász G. 5, Mérai 2. Csere: Mátéfi D. (kapus), Kovalcsik B. 2 (1), Makó, E. Novak 1, Akijama 2, Djatevszka 1, Bucsi 3 (2), Siska 2. Vezetőedző: Józsa Krisztián
DVSC: Gabriel – Grosch 5, Hámori K. 5, Vámos P. 3, Füzi-Tóvizi 1, Kácsor 5, Petrus 1. Csere: Bartulovic (kapus), Planéta 3, Töpfner 6 (4), Hornyák D., Haggerty, E. Johansson 1, Jovovics 2, Vámos M., Csamangó 1. Vezetőedző: Szilágyi Zoltán
Az eredmény alakulása. 6. perc: 1–5. 11. p.: 4–6. 17. p.: 7–11. 23. p.: 8–15. 27. p.: 11–15. 35. p.: 11–20. 40. p.: 14–23. 47. p.: 14–28. 53. p.: 19–28. 57. p.: 21–32.
Kiállítások: 18, illetve 12 perc.
Hétméteresek: 7/4, illetve 4/4

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában