Jégkorong

2023.10.19. 14:16

Két meccset is vívnak a DEAC jégkorongosai a héten

Előbb pénteken a DAB látogat Debrecenbe, majd vasárnap Székesfehérvárra utaznak a cívisvárosiak.

Haon.hu

A debreceni hokisok számára kulcsfontosságú összecsapások következnek

Forrás: Napló-archív

Újabb hazai mérkőzés vár a DEAC-ra a hétvégén, majd vasárnap egy idegenbeli is a jégkorong Erste Ligában. Míg vasárnap a FEHA19 otthonába látogat az egyetemi klub, úgy pénteken 18 órakor a Debreceni Jégcsarnokba a Dunaújvárosi Acélbikák érkeznek – írta a deac.hu. 

A házigazdák a legutóbbi meccsükön, vasárnap este 3–2-re nyertek a BJAHC ellen, ez volt a hajdúságiak első tiszta játékidőben elért győzelme ebben a szezonban. Vaszjunyin Artyom gárdája már az előző, UTE elleni összecsapáson is biztató teljesítményt nyújtott, ám az akkor még nem ért pontot. A vendégek sem állnak sokkal jobban, ők két győzelmet arattak, mindkettőt a fehérváriak ellen, s egy ízben szétlövéssel kikaptak a DVTK-tól, a többi összecsapásukat elvesztették. Ennek köszönhetően a DAB a nyolcadik helyen áll hét ponttal, a DEAC mögötte helyezkedik el 5 megszerzett egységgel. Azt sem árt észben tartani, hogy a DEAC–DAB meccs az Októberi Hokifeszt keretein belül zajlik, a szövetség célja, hogy a honi jégpályákon megidézze a bajor rendezvény hangulatát. Ennek legfontosabb elemei, hogy kézműves sarkot alakítanak ki a gyerekek számára a büfé területén. Az első szünetben Kozma Ferenc és Mazzag Dániel dedikál. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában