Tenisz

2023.08.31. 08:33

Marozsán Fábián két kört ment a US Openen!

Az első szettet behúzta Marozsán, de aztán belelendült az ellenfele.

Haon.hu

Matozsán Fábián

Forrás: Napló-archív

Hiába volt szett- és breakelőnye Marozsán Fábiánnak (92.) a US Open 2. fordulójában, a rendkívül rutinos Adrian Mannarino (35.) megtörte a magyar játékos lendületét, hitét, koncentrációját, és ráerőltette saját kellemetlen teniszét. Sajnos a Hajdúszoboszlói SE klasszisa már nem talált vissza a játékához, miközben a francia egyre magabiztosabban, nyugodtaban, olykor extázisban teniszezett. Ennek nem is lehetett más a vége, mint hogy a Mannarino 2 óra 13 perc alatt 3:6 6:3 6:4 6:1-re megnyerte a mérkőzést –számolt be a  Magyar Tenisz Szövetség közösségi oldala.

„Úgy érzem, a harmadik szett közepéig magas szinten teniszeztem, Mannarinónak nehéz dolga volt, de ott 3:3-nál elbuktam az adogatásomat – ez volt az a pont, ahol megtört a lendületem. Akkor kezdett ő is jobban beleállni a mérkőzése, feljavult a játéka, úgy is mondhatom: beindult a francia gyorsvonat. Valahol fáj, hogy nem nyertem, de kihoztam magamból, amit a jelenlegi körülmények között tudtam” - utalt combsérülésére a Hajdúszoboszló SE sportolója, majd megjegyezte: „azért nagyjából ez volt a találkozó reális végkimenetele”. –  nyilatkozta Marozsán a menedzsmentje által kiadott tájékoztatásban.

Marozsán Fábián New York után Budapesten készül majd a keszthelyi, törökök elleni Davis-kupa találkozóra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában