2023.06.30. 14:34
Gombfocirekordot döntenének Debrecenben
A tervezettek szerint 30 órán keresztül szeretnének játszani a résztvevők.

Forrás: Molnár Péter
A nyári „leállásban” sem maradnak program nélkül a sportszeretők Debrecenben, ezúttal rekordot döntenének gombfociban a Futmesa játékosai a cívisvárosban. A cél „egyszerű”, mintegy 30 órán keresztül játszanának a résztvevők, megállás nélkül. A pénteken 11 óra 30 perckor kezdődő esemény megnyitóján jelen volt két DVSC-legenda is, hiszen Dombi Tibor és Sándor Tamás végezték el a rendezvény kezdőrúgását. Az ünnepélyes ceremóniát követően Dombi Tibor, nyilatkozott a Haonnak. – Nyilván mindenki gombfocizott gyerekkorában, úgyhogy vissza is csöppentünk egy kicsit.
Pont beszéltük is, hogy vajon melyik csapatok voltak hamarabb, hiszen remek gyűjteménye van a srácoknak. Azt is górcső alá vettük, melyik szettnek hogyan néz ki a tokja, amit mi kicsiként az együttes buszainak neveztünk. Sok-sok sztori jött elevenedett fel bennünk, jó érzés, hogy meghívtak ide bennünket.
Nagy vállalkozás a szervezők részéről, hogy 30 órát játszanának egyhuzamban, lehet majd este kilenc körül rájuk csörgök, hogy állnak – nyilatkozta a bombázó becenévre hallgató közönségkedvenc, aki viccesen meg is jegyezte: a soron következő edzőtáborba kiváló csapatépítő lenne egy-egy gombfoci mérkőzés a DVSC játékosainak.

Vissza a jövőbe
Ahogy telt az idő, egyre többen gyűltek össze a teremben, s hamar észre lehetett venni, hogy Sándor Tamás élénken érdeklődik az ikonikus csapatok iránt, s önmagát is felfedezte az egyik asztalon. A DVSC legendás játékosa portálunknak elárulta, megtisztelő, hogy elvégezhették a rekordkísérlet kezdőrúgását. – Amikor beléptünk a terembe, az első dolgunk volt, hogy megvizsgáltuk az asztalokon lévő csapatokat. Rengeteget fejlődött a gyerekkorunk óta ez a sportág is.
Ennek ellenére, jó érzés visszacsöppenni a 40 évvel ezelőtti szórakozásunkba. Körülbelül egy évvel ezelőtt már találkoztunk a szervezőkkel, akik nagyon segítőkészek voltak és mindent megmutattak nekünk. Természetesen teljesen más és professzionálisabb, mint ahogyan mi játszottunk.
Abban az időben nagyon nagy szenvedéllyel gyűjtöttük a különböző csapatokat, óriási öröm volt, ha a legfrissebbeket sikerült megszerezni. Nagyon örülök, hogy minket hívtak meg a rekorddöntésre, remélem, sikerülni is fog nekik. Mi is hozzátehetünk ehhez, igyekszünk sikeresen elvégezni a kezdőrúgást – fogalmazott a Loki örökös kilencese.
Komolyabb szintre emelnék
Talán nem is gondolnák, hogy Magyarországon mekkora hagyománya van a gombfocinak, s mennyien űzik ezt a sportágat. Az egyik fő célja a rekordkísérletnek, hogy egyre többen kezdjék el a sportot. Az esemény főszervezője, Kovács Nándor szerint minden esély megvan a rekorddöntésre. – Az elsődleges célja az eseménynek, hogy a sportágat népszerűsítsük. Azt tudni kell, hogy hazánkban nagy hagyományai vannak a gombfocinak, olyannyira, hogy a hatvanas évekből is vannak feljegyzéseink.
Már akkoriban is sokan mérették meg magukat, hiszen az irat szerint 45-en voltak akkoriban az eseményen. Fontos számunkra is, hogy egyre többen találkozzanak a nevünkkel, hiszen ekkor lehet majd olyan bajnokságokat rendezni, amelyeknek nemzetközi is lehet a színvonala.
A magyar gombfoci egyébként felszállóágban van, körülbelül 300-an játszanak profi szinten, mintegy 14 klubban. Azt látom, hogy a közösségünk is remek, ez nagyban segíthet a bázis szélesedésében. A Magyar Rekordok Egyesülete fogja hitelesíteni a kísérletet, amelynek a célja, hogy megállás nélkül 30 órán keresztül játszunk – mondta a szakember.
OK