Jégkorong

2023.05.11. 10:32

Újabb játékos hosszabbított a hokisoknál

Mazzag Dániel az ötödik idényét kezdi meg a DEAC színeiben.

Mazzag Dániel is marad a DEAC-ban

Forrás: deac.hu

Mazzag Dániel sportolói karrierje 2019-ig Székesfehérvárhoz, az azóta eltelt évek során pedig megszakítás nélkül Debrecenhez kötődik. Eddig négy idényben öltötte magára a DEAC fekete-fehér mezét, és már aláírta a következő szezonra érvényes szerződését – olvasható a klub honlapján.

Mazzag aligha emlékszik jó szívvel a legutóbbi idényre, ugyanis október 14-én, egy Erste Liga-meccsen súlyos kézsérülést szenvedett, amiből mostanáig sem sikerült teljesen felépülnie. Január elején visszatért ugyan a csapatba, de a fájdalmak a bajnokság végéig elkísérték.

– Jobban vagyok, és az a tervem, hogy a bajnoki rajtra teljesen egészéges leszek. Megkaptam az egyéni edzéstervet, ami hetente öt tréninget tartalmaz, és jég híján kondizásból, illetve futásból áll. Örömmel tapasztaltam, hogy a sérülésem már nem gátol, teljes értékű munkát tudok végezni – fogalmazott a hokis, aki arról is beszélt, milyen várakozásokkal tekint az új idény elé. 

A régi Dani

– A legfontosabb az lesz, hogy az új szezont sérülés nélkül csináljam végig, az előzőt pedig jó lenne elfelejteni! A sérülésemet nagyon megszenvedtem. Az idény vége felé ugyan visszatértem, de körülbelül 70-75 százalék volt a fizikai készültségem. 

A védekezés elment valahogy, de a támadómunka, főként a lövések kínszenvedést jelentettek. Remélem, hogy a nyár meghozza a tökéletes gyógyulást, mindent el fogok követni azért, hogy a bajnoki rajt után a régi Mazzag Danit láthassa a jégen a közönség!

HBN

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában