Atlétika

2023.02.19. 18:46

Megvédte a címét Klekner Hanga

A téli versenyidőszak legnagyobb hazai seregszemléjét rendezték hétvégén a szabolcsi fővárosban, a Tiszavasvári úti csarnokban bajnoki címekért versengenek az atléták.

Klekner Hanga

Forrás: DSI Debrecen

A Nyíregyházi Atlétikai Centrum adott otthont február 18-19. között a 49. Fedettpályás Atlétikai Magyar Bajnokságnak.

A kétnapos viadalon a DSI Debrecen kiválóságai is rekortánra lépnek, közülük öten már szombaton megmérettették magukat - írja honlapján a DSI.

Klekner Hanga jött, ugrott és győzött, bár ezúttal kevesebb rontott kísérletének köszönheti rúdugrásban a bajnoki aranyat, ugyanis riválisa, Garamvölgyi Petra szintén 420 centit teljesített. Szabóné Molnár Krisztina tanítványa megpróbálkozott a 430-as magassággal, ám mindháromszor leverte a lécet.

A DSI magasugrója, Török Gergely két méteren kezdett, mely magasságot elsőre teljesített, mint ahogy 2 méter 16 centiig minden kísérlete sikeres volt. A 223 ezúttal feladta a leckét, háromszori próbálkozásra sem tudta átugrani.

Az atléták közül Iván Zsombor 14.92-vel, a 4. helyen zárta a hármasugrást, Csapó Tamás 13 méter 18 centivel tizedikként zárta a súlylökést, míg Svercsók Barbara 5.26-os ugrása a 14. legjobb volt a távolugrók mezőnyében.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában