Futsal

2023.01.07. 18:36

Magyar Kupa: nem volt kérdés, melyik a jobb csapat

A DEAC megnyugtató előnyt harcolt ki az első mérkőzésen.

Forrás: Molnár Péter

A papírformának megfelelően magabiztos, 6–1-es győzelmet aratott a Debreceni Egyetem női futsalcsapata, a Magyar Kupa harmadik fordulójában szombat délután. A DESOK-ban megrendezett összecsapáson rögtön magához ragadta kezdeményezést a házigazda, előbb Üveges Katalin, majd Krascsenics Csilla lövése zúgott keresztbe el a kapu előtt. Aztán rövid időre kiszabadult a Diósgyőr, lélegzetvételhez juttatva kapusát, Putnoky Zitát.

Játék! – hangzott el a debreceni kispadról, a lányok pedig megfogadták az utasítást és szépen felálltak, mintha emberfórban lennének, és elkezdődött a türelemjáték.

A 6. percben Nagy Anikó szépen centerezett középre, de a berobbanó Krascsenics milliméterekkel lemaradt a passzról. A 8. minutumban megtört a jég, a Horváth Viktória egy köténycselt osztott ki emberének, majd gyönyörűen lőtte ki a jobb alsót. 1–0.

Szinte rögtön megduplázhatta volna az előnyét a DEAC, Fülöp Diána cselezte be magát, önzetlenűl középre passzolt, ám a Pócsik Lívia a felső lécre pörgette a labdát. Sorjáztak a hajdúsági helyzetek, de vagy az irányzékkal volt baj, vagy Putnoky hárított. Nagy fölényben volt az egyetemi alakulat, folyamatosan ott volt ellenfele kapuja előtt, ám még s legnagyobb lehetőségeket is sikerült elpuskázni, előfordult, hogy az üresen tátongó kapuba sem sikerült betalálni másfél méterről. Aztán a 19. percben már nem volt újabb kegyelem, Nagy Anikó tolt egyet befelé a labdán, és védhetetlenül lőtt a jobb alsóba. 2–0.

Ezt követően egész pályás letámadásra jött ki a DVTK, de szinte rögtön ráfázott, mert Nagy szépen hozta fel a labdát, majd okos passzába Krascsenics csak épp annyira ért bele, hogy kaput találjon a labda. 3–0.

Fordulás után kiegyenlítettebbé vált a játék képe, ezt Gajzágó Flóra unta meg, és egy ragasztotta a jobb felső a lasztit 8 méterről a 24. minutumban. 4–0.
Letámadott a Debrecen, Nagy egy szerzett labdát követően lőtt alig a felső léc fölé. Az eredmény megengedte, hogy Quirikó Vivien minden játékosának lehetőséget adjon, akik láthatólag élvezték a mérkőzést. A 29. percben egy parádés szabadrúgás kombinációt követően újfent Nagy volt eredményes, a legvégsőkig kipasszolt játékhelyzet végén az üres kapuba kellett helyeznie. 5–0.

Becsületükre legyen mondva, a miskolciak próbálták a lehető legnagyobb ellenállást kifejteni, aminek meg is lett az eredménye, Molnár Enikő gurított az amúgy jó ütemben kimozduló Kopjári Liza lábai között a hálóba. 5–1.

A debreceniek cserekapusa két perccel később fogott egy nagyot, ami valószínűleg jót tett a lelkének. Egy újabb cseles szabadrúgás variációt követően Krascsenics duplázott, beállítva a 6–1-es végeredményt.

A visszavágót a tervek szerint január 28-án rendezik meg a Miskolci Városi Sportcsarnokban. 

MSZ

A tények
Női Futsal Magyar Kupa 3. forduló, 1. mérkőzés
DEAC–DVTK-Vénusz 6–1 (3–0)
DESOK, 100 néző. Vezette: Juhász Dániel (László János, Papp János)
DEAC: Torma - Tóth N., Nagy A., Krascsenics, Üveges. Cserék: Kopjári (k), Csepregi, Pócsik, Fülöp, Gajzágó, Horváth, Czégény, Tóth A. Vezetőedző: Quirikó Vivien
DVTK: Putnoky - Visnyánszki, Kóka, Molnár, Gyarmathy. Cserék: Lipták, Boda, Kiss, Magyar. Vezetőedző: Kovács Aliz
Gólszerzők: Horváth (8.), Nagy A. (19., 29.), Kracsenics (20., 37.), Gajzágó (24.),  illetve Molnár (32.)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában