Salakmotor

2022.12.13. 10:06

A salakos világsztárok visszatérnek Debrecenbe

A nagyhatalmak – Lengyelország, Ausztrália, Svédország, Dánia, Nagy-Britannia – versenyzőit is megcsodálhatjuk pünkösdhétfőn a Perényi Pál Salakmotor Stadionban.

Emil Sayfutdinov áprilisban Debrecenben edzett, versenyezni viszont nem tudott ebben az évben | Forrás: Boros Norbert

Amint arról már korábban beszámoltunk – az idei évhez hasonlóan – Debrecen jövőre salakmotoros Grand Prix-kvalifikációnak ad otthont, méghozzá május 29-én, pünkösdhétfőn érkeznek a világ legjobbjai közé vágyó vaspapucsosok a Perényi Pál Salakmotor Stadionba. 

Az év versenye volt

Fogalmazhatunk úgy, hogy a nagy sikerre való tekintettel lesz újra GP-selejtező a cívisvárosban, hiszen az idén június 6-án megrendezett derbi a szezon legkiemelkedőbb versengését hozta, amivel a szurkolók és a versenyzők is maradéktalanul elégedettek voltak. A megmérettetés házigazdája a SpeedWolf Debrecen volt, mely egyesület ügyvezetője, Baráth Norbert a Hajdú Online-nak nyilatkozva az év versenyének titulálta a GP-kvalifikációt, s így fogalmazott:

 

„A viadal után nagyszerű érzés volt konstatálni, hogy még mindig van érdeklődés a jó salakmotorverseny iránt Debrecenben!”.

 

A lényegében telt ház előtt megrendezett erőpróbán olyan világklasszisok érkeztek a Gázvezeték utcába, mint a 2022-ben állanód GP-résztvevő ausztrál, Jack Holder, a GP-tartalék, de végül a sorozat felén, azaz öt fordulóban starthoz álló lett, Andzejs Lebedevs, a gorzówi nagydíjon szabadkártyával induló lengyel, Szymon Wozniak, a korábbi nagydíj-győztes dán, Michael Jepsen Jensen, az egykori GP-induló svéd, Tomas H. Jonasson, illetve az ausztrál kedvenc, Rohan Tungate. Csak emlékeztetőül: a magas színvonalú versengésen végül Jack Holder maximális pontszámmal diadalmaskodott, Wozniak és Lebedevs előtt. De nem csak a nézők és a pilóták voltak elégedettek az eseménnyel, illetve a szervezéssel, hanem a nemzetközi szövetség illetékesei is, akik nyugodt szívvel adták a kvalifikáció rendezésének jogát a cívisvárosnak, így nyílt lehetősége a „duplázásra” Debrecennek! 

Mégis oroszok nélkül

Az FIM Pályaverseny Bizottsága a közelmúltban nyilvánosságra hozta a versenyzők, nemzetek besorolását a 2023-as világbajnoki viadalokra, így a debreceni selejtezőre is. A lista különlegességét az adta, hogy a táblázat alján két rubrika, nevezetesen az ország zászlaja és a szövetség rövidítése üresen maradt, viszont egy versenyzőt jelöltek a cívisvárosi megmérettetésre. (Debrecenen kívül még két helyszínen volt ilyen versenyző a kiosztásban.) A salakmotorozással foglalkozó honi szakportál, a Salakszórók információja szerint ez a „semleges”, zászló és szövetség nélküli pozíció orosz versenyzőnek lett fenntartva. Köztudomású, hogy az FIM vezetése március 5-én úgy döntött, hogy az orosz–ukrán háború miatt kizárja az orosz versenyzőket a világversenyekről, így sem világ-, sem Európa-bajnoki viadalokon nem indulhattak idén a Szbornaja tagjai. Miután a jövő évi besorolásoknál a nemzetközi szövetség illetékesei fenntartották a helyet a zászló és szövetség nélküli salakszóróknak, így sok szurkoló elkezdett bizakodni abban, hogy az oroszok valóban visszatérhetnek az oválpályák világába. A reménynek az szolgált alapul, hogy egyes hírek szerint az FIM vélhetően úgy járna el az említett ország motorosaival, ahogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a 2018-as phjongcshangi téli és a 2020-as tokiói nyári ötkarikás játékokon: az oroszok nem használhatták saját nemzeti zászlajukat s a himnuszukat sem, mindössze semlegesként, az ötkarikás zászló alatt engedélyezte az indulásukat, „Olimpiai Sportolók Oroszországból” megjelöléssel.

Ez a bizakodás egészen a közelmúltban Riminiben megtartott FIM Kongresszusig tartott, ahol a szervezet legfelső vezetése, az igazgatótanács a következőképpen döntött: „Az igazgatótanács újból kifejezi együttérzését és szolidaritását mindazokkal, akik az ukrajnai orosz invázió következtében szenvednek. A testület a helyzet alapos mérlegelését követően ismét megerősítette a 2022. március 5-i rendkívüli ülésén hozott döntéseket.”  

Laguta és Sayfutdinov

A határozat azt eredményezi, hogy az orosz vaspapucsosokat továbbra sem láthatjuk világversenyeken. Viszont érdekesen alakulhat 2021 egyéni világbajnokának, Artem Lagutának és a háromszoros vébé-bronzérmes Emil Sayfutdinovnak a sorsa. A két világsztár hosszú évek óta életvitelszerűen Lengyelországban él a családjával, ráadásul lengyel útlevéllel is rendelkeznek. Éppen ezért a két versenyző sokáig bízott abban, ha a világeseményeken nem is, de legalább a ligaversenyeken indulhatnak az idei versenyszezonban. Emlékezhetünk rá, Sayfutdinov áprilisban Debrecenben tesztelte a motorjait, bízva a kedvező döntésben.

Ám a lengyel szövetség illetékesei csatlakoztak az FIM döntéshozóihoz, s így piros lámpát kaptak Sayfutdinovék, s végül egyetlen versenyen sem vehetett részt ebben az évben. De idény végén változott a helyzet: a polák ítészek engedélyezték, hogy a következő szezonban a lengyel útlevéllel is rendelkező oroszok versenyezhessenek a ligaküzdelmekben.

Ezen elv alapján, jogilag – lengyel útlevéllel és a polák szövetség égisze alatt – akár a világversenyekre is nevezhetők lehetnének Lagutáék, ám ezt a lehetőséget a lengyel szakértők és sportújságírók jelenleg szinte teljesen kizártnak tartják – de mindez majd vélhetően tavasszal válik végérvényessé.

Garantált a magas nívó

De visszatérve a debreceni Grand Prix-kvalifikációra, a nyilvánosságra hozott információk alapján a május 29-én, pünkösdhétfőn megrendezendő cívisvárosi selejtezőben igazi sztárparádé várható. A Perényi Pál Salakmotor Stadionban Ausztrália, Csehország, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Ukrajna, Románia, Lettország, Lengyelország, Finnország, Svédország egy-egy, míg Dánia, illetve Magyarország két-két pilótát nevezhet a viadalra. Jelenleg még kérdés, hogy a zászló és szövetség nélküli pozíciót melyik nemzet kapja.

BN 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában