DEAC

2022.09.23. 12:04

Ezen a hétvégén is pályára lépnek az egyetemi csapatok

A Debreceni Egyetem labdarúgói ismét a Jászberénnyel találkoznak, ezúttal a bajnokságban. A férfi futsalosok a Kecskemétet, a kézilabdázók az Ajkát fogadják a hétvégén.

Forrás: Napló-archív

Labdarúgás

A Magyar Kupa után az NB III.-ban  is összecsap egymással a Jászberény és a DEAC. Az egyetemi gárdának múlt héten szoros mérkőzésen sikerült 2-1-re legyőzni az ellenfelet, és ezzel továbbjutni a legjobb 16 közé, ahol már az élvonalban szereplő DVSC vár rájuk. A bajnokságban szeptember 25-én, vasárnap 16 órakor lépnek pályára Sándor Tamásék a Jászberényi Városi Stadionban.

Futsal

A bajnokságban még veretlen Kecskemét együttesét fogadják a DEAC férfi futsalosai az NB I 5. fordulójában. A mérkőzést szeptember 23-án, pénteken 18:30-kor rendezik a DESOK-ban.

– Nagyon erős és egységes csapat érkezik hozzánk, nem lepne meg, ha a szezon végén a dobogón végezne, bár erről még kicsit korai beszélni – fogalmazott a DEAC futsalosa, Szatmári Ákos. – A kecskemétieknél főleg a válogatott játékosok számítanak húzóembereknek, ettől függetlenül mindenkire figyelnünk kell. Szeretnénk itthon tartani a három pontot, bár ez nem ígérkezik könnyű feladatnak, de ha mindenki kiadja magából a maximumot, akkor lehet esélyünk. A hiányzóink miatt sem irigylésre méltó a helyzetünk, ám igyekszünk ezzel is megbirkózni – zárta a debreceniek játékosa.

Kézilabda

Legutóbb megnyert mérkőzést engedtek ki a kezükből a DEAC kézilabdázói, akik a Békés ellen két perccel a vége előtt még négy góllal vezettek, ám döntetlen lett a vége. A történtek megviselték a játékosokat, akik szeptember 25-én, vasárnap az Ajka ellen mindenképpen javítani szeretnének a DESOK-ban 18 órakor kezdődő NB I/B-s bajnokin.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában