DEAC

2022.06.23. 12:11

Műtét és hosszú kihagyás vár a fiatal debreceni sportolóra

Berecz Rafaelnél több gárda is puhatolózott, ennek ellenére a Debreceni Egyetem alakulatában folytatja a karrierjét.

Forrás: deac.hu

Forrás: deac.hu

Vezéráldozattal járt a DEAC futsalosainak Veszprém elleni bronzcsatája: az ötödik felvonásban Berecz Rafael egy ártalmatlannak tűnő szituációban súlyosan megsérült, így operáció és hosszú kihagyás vár rá, számolt be a klubhonlap.

– Próbáltam labdát szerezni, de a lábam sajnos letapadt. Egyből nagy fájdalmat éreztem, de bíztam benne, hogy nem annyira nagy a baj. Aztán a vizsgálatok után kiderült, hogy a bal térdemben elszakadt az elülső keresztszalag. Amikor megtudtam a hírt, eléggé letaglózott, ám azóta igyekszem pozitívan gondolkodni. Eddigi karrierem során ez a legsúlyosabb sérülésem.

Jelen állás szerint július végén vagy augusztus elején lehet a műtét. A beavatkozást követően nagyjából fél évig tarthat a rehabilitáció, amire már különböző erősítő gyakorlatokkal készülök

– nyilatkozta a 23 esztendős futsalos.

Berecz megállapodott a klub vezetőségével a folytatásról, így a felépülése után ismét számíthat rá Elek Gergő vezetőedző.

– Több csapat is felvette velem a kapcsolatot, de nem akartam távozni, hiszen sok dolog köt ide. Fontos kiemelni, hogy a mester megadja a bizonyítási lehetőséget a fiataloknak. Rengeteget fejlődtem a DEAC-ban, de még mindig motivált vagyok, és szeretnék minden területen előrelépni. A Magyar Kupában szerzett ezüstéremmel, valamint a bajnoki harmadik hellyel történelmet írtunk idén, remélem, hogy az új szezonban ismét szép sikereket érünk el, szerintem a felsőházat újra meg lehet célozni. Sajnálom, hogy az idény elején csak kívülről nézhetem a fiúkat, ez elég nehéz időszak lesz, ám nagyon szurkolok majd nekik – mutatott rá Berecz Rafael, aki tizenegy góllal vette ki a részét a „duplázásból”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában