Jégkorong

2022.06.09. 15:08

Dominik Novotny hosszabbított a csapattal

A DEAC-nál úgy vélik, széles körű helyeslést váltott ki a szurkolók és a szimpatizánsok körében, amikor híre ment, hogy Dominik Novotny – a csapaton belül csak Novasz – újabb egyéves szerződést kötött.

Forrás: deac.hu

A kőkemény, ugyanakkor halk szavú fiatalembernek ez már az ötödik szezonja lesz az egyetemisták színeiben.

Dominik Novotny az 2018-19-es idényre érkezett Debrecenbe, ennek előtte Dunaújvárosban jégkorongozott. Első itteni szezonjában 31 pontot szerzett az Erste Liga alapszakaszában, amelyet megtoldott még 6 playoff-találattal és a következő szezonokban is hasonló eredményességgel dolgozott. Kiváló, összeszokott párost alkottak honfitársával, Jakub Izackyval, összjátékukból számos szép találat született. A cseh iskolán nevelkedett játszótárs hiányzott mellőle a múlt szezon során, ami az ő eredményességén is nyomot hagyott. Az alapszakaszban „csak” 23 pontot szerzett, a rájátszásban aztán újra rátalált a góllövő ütőjére, tízzel gyarapítva pontjainak számát. Dominik nem csupán az ellenfelek kapujára jelent folyamatos gólveszélyt; nagy erénye, hogy aktívan részt vesz a védekező munkában, visszaér az ellenfél támadásaival, önfeláldozóan blokkol, ha kell - írja a deac.hu.

A harcos, csupaszív fiatalember a lelátó egyik kedvence, az a fajta sportoló, aki soha nem adja fel. De nem ő az egyetlen kedvenc a Novotny-famíliából, a pár hónapos, tündéri Amelie is joggal pályázhat erre a címre. Novasz kis családja a nyarat jégmentes környezetben tölti, ám mégis feltettünk néhány kérdést arról, hogy vannak, mivel töltik leginkább a napjaikat, és menyire hiányzik Dominik életéből a sport, illetve a játékostársak?

– Köszönöm, jól vagyok – kezdte Dominik Novotny. – A napjaim jórészt ugyanúgy zajlanak; rendszerint hajnalban ébredünk, mert a leánykám „korai madárka”. Minden reggel edzéssel kezdem a napot, délutánonként pedig elmegyünk egyet sétálni. A hétvégéken meglátogatjuk a családot, segítünk nekik, amikor jó az idő, ellátogatunk az állatkertbe, vagy kirándulunk. Nikola remekül érzi magát, úgy látom, élvezi az anyai szerepet. Amálka boldoggá tesz bennünket, otthon már elkezdett jönni-menni is. Boldogok vagyunk attól, hogy velünk van és napról napra egyre gyönyörűbb. Hat héttel ezelőtt kezdtem el dolgozni, most tartok a nyári felkészülés felénél. Hetente kétszer megyek jégre. Felül akarom múlni a tavalyi idényemet, mivel nem ez volt a legjobb szezonom. Készülök az új idényre, az új kihívásokra.

Novaszék tehát még pihennek, de már készülődnek; úgy is mondhatnánk, úton vannak otthonról hazafelé. A csapattársak és a szurkolók pedig visszavárják őt, hiszen az is fontos feladata lesz, hogy legrégebbi játékosok egyikeként segítse az új együttes felépítését, közösséggé formálását.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában