A bevált recepten nem változtattak, a családi hagyományt vitték tovább a fiatalok

F. Nagy Bence és F. Nagy Eszter debreceni röplabdázó testvérpár. Eszter a DSZC-Eötvös DSE NB I.-es gárdájának a tagja, míg Bence az Extraligában szereplő DEAC együttesét erősíti. Mindketten már gyermekkoruk óta rajonganak a sportért, de akkoriban még nem sejtették, hogy édesanyjukhoz és nagymamájukhoz hasonlóan ők is a röplabda világában találják meg számításaikat. A fiatal játékosok a Hajdú-bihari Naplónak adtak interjút, amelyben beszéltek karrierjük kezdetéről, jelenükről, jövőbeli céljaikról, valamint kettőjük támogató kapcsolatáról. 

Miért választottátok mindketten a röplabdát? 

F. Nagy Bence: Összességében a családi vonatkozást említeném, hiszen nagymamánk, Farkas Istvánné a megyei röplabdasport egyik vezetője, illetve édesanyánk, Nagyné Farkas Gyöngyvér mai napig edzősködik. Én gyermekként a kosárlabdával kezdtem, az általános iskola után párhuzamosan űztem a röplabdával, de a Fazekas Mihály Gimnáziumban nagyobb népszerűségnek örvendett az utóbbi sportág, így abba az irányba orientálódtam. Mindkét edzőm részéről éreztem egy kisebb nyomást, hogy szeretnék, ha választanék, de egy idő után beletörődtek, hogy egyszerre csinálom. Majd a középiskolai időszak vége felé jöttek az országos bajnoki címek, strandröplabdaversenyek, és ezzel egyre erősebb kötelék alakult ki bennem a röplabda iránt. A gimnázium után volt egy törés a karrieremben, mert a Nyíregyházi Egyetemre mentem továbbtanulni, ahol mindössze az intézményen belüli megmérettetéseken vettem részt. Viszont ott megismerkedtem az egyik jelenlegi legjobb barátommal, aki invitált, hogy próbáljam ki magam a DEAC-nál. A debrecenieknél feladóként kezdtem karrieremet, majd liberóként folytattam, azóta szerencsére kezdő játékosnak számítok, próbálok hétről hétre egyre jobban teljesíteni. 

F. Nagy Eszter: Általános iskola ötödik osztályában kezdtem el röplabdázni, akkoriban nagymamám tanított, majd két esztendővel később édesanyámmal folytattam egészen tizenkettedikes korom végéig. Ezalatt kijutottunk az Országos Diák­olimpiára, ahol a döntőben is lehetőséget kaptam. Bencéhez hasonlóan én is két sportágat űztem párhuzamosan egy ideig, nekem a futball volt a másik nagy szenvedélyem. Mindkettőt szerettem, nehezen választottam, de annak érdekében, hogy a tanulásra is legyen időm, döntenem kellett. Én is a röplabdánál éreztem jelentősebbnek a sikereimet, így arra esett a választásom, és egészen a gimnáziumi időszakomig végigkísért. Majd egy strandröplabdaversenyen az egyik rendezővel, Szombathy Andrással beszéltem, aki meghívott a csapatába, a DSZC-Eötvös DSE-hez. Jelenleg ott vagyok igazolt játékos, de mostanában a tanulmányaimra koncentrálok, hiszen Nyíregyházán tanulok, így nehéz lett volna összeegyeztetni a kettőt. Viszont strandröplabda-megmérettetéseken ezen a nyáron is tervezek részt venni, a Hajdúnánás és Debrecen térségi Strandröplabda SE csapatnak is az igazolt tagja vagyok. A felkészülésünk áprilisban indul a nyári szezonra. 

Milyen volt kettőtök kapcsolata a sportot illetően? 

Bence: Mindig támogattuk egymást, előfordult, hogy néhány strandröplabda-mérkőzésen egy csapatban indultunk párosban. De teljesen más egy ismerőssel, baráttal játszani, mint a testvéreddel, olyankor őszintébbek a szavak. Érmet sikerült szereznünk, de akkor még egyikőnk sem űzte olyan komolyan a sportágat, mindössze amatőr megmérettetéseken vettünk részt. Mai napig járunk egymás mérkőzéseire, amikor csak tehetjük. Volt egy olyan érdekes szituáció, amikor a DEAC csapott össze az Eötvössel, én pedig beültem a lelátó közepére, hiszen a párom az egyetemistáknál játszott. 

Mennyiben más a röplabda és a strandröplabda? 

Bence: Szinte mindenben különbözik. A pálya mérete kisebb a strandröplabdában, az aktuális időjárás hatásait is jobban érzékeljük, a homokban sem ugyanolyan a mozgás, illetve nem hat a hat ellen játszunk, hanem kettő a kettőben. A strandon sokkal inkább a technika számít. Ezért is vagyok sikeresebb a homokon, mert nem vagyok magas, de kellően technikásnak érzem magam. A tornák lebonyolítása is eltérő, a strandon egy nap alatt lezajlanak, így készülni is máshogyan kell. Ez a sport kiegészíti a teremröplabdát, hiszen akkor vannak versenyek, amikor a bajnokság véget ér. Ezek többnyire amatőr megmérettetések, ugyanolyan szinten megyünk el a szórakozásért, mint az eredményért.

Melyiket szeretitek jobban? 

Eszter: A strandröplabdát jobban élvezem, kevésbé kötött. Nincs edzőnk sem, csak rajtam és a társamon múlik minden. Valamint jobban el tudom tüntetni a genetikából adódó hátrányaimat. 

Bence: Nálam nagyon változó, nyáron, amikor már lement a strandröplabdaszezon fele, akkor várom, hogy kezdődjön a csarnokban a bajnokság. Viszont, amikor a teremben már eltelt az idény java, akkor szeretnék már a strandon játszani. Mind a kettő a maga idejében nagyon jó, de nyilván a DEAC együttesével komolyabb a tét az Extraligában. 

Említettétek a sport és a család kapcsolatát. Édesanyátok, nagymamátok miként élte meg, hogy a röplabdát választottátok? 

Bence: Elmentünk édesanyánknak az egyik mérkőzésére, és teljesen magával ragadott minket a hangulat. Az, hogy a családunkban hagyománya van a sportágnak, annak voltak érezhető jelei, amikor már mi is űztük. Például már mérkőzések közben is kaptuk a tanácsokat édesanyánktól, illetve nagymamánktól. Utóbbi egy ideig nem is látogatta a meccseinket, mert annyira izgult miattunk. De most már szerencsére ott van az egész családunk a lelátón, és értünk szorítanak. Én általában kevesebb kritikát és instrukciót kaptam a játékomat illetően, hiszen mindkét röplabdával foglalkozó családtagunk női edző, így inkább a testvérem volt a célkeresztben. 

Eszter: Középiskolában csapatkapitány voltam, míg édesanyám az edzőm, így minden találkozó után, amikor hazamentünk, akkor átbeszéltük a teljesítményemet, hogy mi az, ami jó volt, és mi az, amin javítanom kell. Ennek köszönhetően rengeteg tapasztalattal gazdagodtam. 

Milyen terveitek vannak a jövőben? 

Eszter: A tanulmányaimat illetően, májusban fogok felvételizni a Debreceni Egyetemre a gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanári szakra. Ez a képzés ötéves, így várhatóan 2027-ben kapok diplomát. A családban mindenki tanár, ezért a hagyományokhoz hűen én is az szeretnék lenni. A sportot mindenképpen folytatnám, de nem biztos, hogy a röplabda világában, ugyanis felmerült bennem, hogy visszatérjek a futballpályára. De szóba jöhet az is, hogy valami új sportágba kezdjek bele, ez mind attól függ, miként alakulnak a tanulmányaim. 

Bence: Miután elkezdtem a DEAC-ban röplabdázni fel is vettek az egyetemre mint testnevelőtanárt, jelenleg is itt dolgozom. Elégedett vagyok a jelenlegi helyzetemmel, szívesen maradnék a csapatnál hosszú távon, jó a kapcsolatom a tanárokkal és a vezetőséggel is. Emellett már két éve edzős­ködöm mint röplabdatréner, most a Svetits katolikus gimnáziumban irányítok az utánpótlásban fiú- és lányegyüttest is. Hivatalos versenyen ugyan még nem indultunk el a csapataimmal, de eddig minden edzőmeccsünket megnyertük. Édesanyám a kollégám is egyben, ő a felnőttgárdát edzi, így én neki próbálom kiépíteni az utánpótlást. 

Milyen érzés ilyen fiatalon veled egykorú diákokat tanítani? 

Bence: Előfordult néhányszor, hogy, akik az órámra jártak, azok idősebbek voltak nálam, ezt eleinte nehezen szoktam meg. Megesett olyan szituáció is, amikor az egyik hallgató kérdezte tőlem, hogy én is a floorballórára jöttem? Mondtam, hogy igen, majd elkezdtem olvasni a névsort. De ennek jó ideje, hiszen több mint másfél éve tanítok az intézményben. Azóta sokat fejlődött a személyiségem és a megjelenésem is, így már ritkábban néznek tanulónak. 

Arany Balázs