Három éve még Nyíradonyban játszott, idén már az olimpián szerepelt a Loki beállója

Bordás Réka teljesen más utat járt be, mint ami manapság a magyar női kézilabda-válogatott fiatal játékosaira jellemző. A 24 éves beálló nem volt tagja egyetlen korosztályos világeseményen sikert sikerre halmozó utánpótlás-válogatottnak sem. Sőt, 21 éves korában még az NB I/B-s Nyíradonyban lépett pályára hétről hétre kölcsönjátékosként, nyáron mégis ott lehetett a tokiói olimpián negyeddöntőbe jutó nemzeti csapatban. A DVSC Schaeffler Baba becenévre hallgató játékosával az Origo készített interjút.

Mennyire vagyunk messze a valóságtól, ha azt mondjuk, hogy a Bordás-családban családi vállalkozás a kézilabda?

Annyira nem, hiszen édesapám (Bordás József – a szerk.) vb-ezüstérmes, olimpiai negyedik helyezett játékos volt, és hozzá hasonlóan anyukám is kézilabdázott egykoron. Adott volt, hogy én is kézilabdázó szerettem volna lenni, de nem erőltették rám. Otthon rengeteget játszottunk, már kicsiként is nagyon imádtam.

Mit jelent számodra, hogy ezt az örökséget viszed tovább?

Hihetetlenül büszke vagyok arra, hogy apa ilyen sikereket ért el. Nagyon jó hallani sokfelől, hogy nemcsak kiváló játékos volt, hanem hogy milyen jó ember is. Példakép számomra és motiváció, hogy én is ilyen szeretnék lenni, hogy rólam is így gondolkozzanak az emberek.

Mi lettél volna, ha nem kézilabdázó?

Valószínűleg valami más sportot választottam volna. Mozgékony gyermek voltam, volt idő, amikor még úsztam is mellette. Még Túrkevén kezdtem el kézilabdázni, és mivel Debrecenben már akkor nagyon jó csapatok voltak, ezért nagyon megörültem, amikor 2010-ben ide hívtak játszani. Egyből megfogott ez a közeg, ami itt van.

Sokak számára a semmiből kerültél be a válogatott olimpiai keretébe.

Még én is nagyon nehezen hittem el, amikor meghallottam. Őszintén szólva nem számítottam rá, de rettentően örültem, hogy bekerültem a keretbe, és nagyon meg szerettem volna ezt hálálni. Apától is rengeteg történetet hallottam, és korábban mindig néztem az olimpiát. Ami a legjobban tetszett, hogy új sportágakat ismerhettem meg, rengeteg különböző sportoló között lehettem, akiktől sok kis dolgot el lehetett lesni, például azt, hogy ők mennyiben készülnek fel másképp a mérkőzésükre vagy a versenyükre. Novak Djokoviccsal mi is találkoztunk, ő volt a legnépszerűbb, amikor megállt az ebédlőben, mindenki letámadta egy közös képért. De számomra már a férfi kézisek közül Mikkel Hansennel és Niklas Landinnal egy légtérben lenni is hatalmas élmény volt.

Emlékszel még a Norvégia ellen dobott góljaidra a negyeddöntőben?

Igen, az volt az egyik legjobb meccsem. A mai napig próbálok abból a meccsből erőt meríteni. Jó érzés volt, hogy pont egy ilyen jó csapat ellen tudtam négyszer is a kapuba találni és ennyire eredményesen játszani.

Három éve még az NB I/B-s Nyíradonyban játszottál. Mi állt a kölcsönadásod hátterében?

Mindenképpen az, hogy rutint szerezzek. Valamint előtte átlövő voltam, 2017 előtt nem sokkal kerültem át beállóba. Ahhoz még nem volt elegendő a tudásom, hogy a profik között játsszak, ezért úgy egyeztünk meg a DVSC ügyvezetőjével, Ábrók Zsolttal, hogy kimegyek Nyíradonyba, de azért közben Debrecenben is fogok a felnőttcsapattal edzeni, hogy szokjam a légkört. Nagyon sokat tudtam játszani, rengeteget gyakoroltam, ezért ugrásszerűen fejlődtem. Köstner Vilmos volt az edzőm, mellette Kudor Kitti és Sopronyi Anett tették rám a legnagyobb benyomást, tőlük tanultam a legtöbbet. Abban az egy évben sikerült magam úgy feltornázni, hogy bekerüljek a Lokiba, és 2018 nyarától profi szinten tudjam tovább folytatni. Ekkor az volt a kérdés a klubnál, hogy hozzanak-e egy rutinosabb beállót, vagy elegek leszünk ketten Tóvizi Petrával. Már a felkészülés alatt is látszott, hogy meg fogjuk tudni oldani, és azóta is látszik, hogy a lehető legjobban sült el ez a döntés.

Melyek azok az erősségeid, amelyek miatt még a junior világbajnok poszttársadat, Tóvizi Petrát is sikerült kiszorítanod a válogatott olimpiai keretéből?

Talán a védekezésem miatt dönthetett így Elek Gábor, szerintem úgy gondolta, hogy egy kicsi pluszt tudok hozzáadni a játék ezen részéhez.

Milyen a kapcsolatod Tóvizi Petrával?

Nagyon jóban vagyunk pályán kívül is, mindig segítjük egymást, mindig örülünk a másik sikerének. Ez nagyon fontos a számomra.

Szerinted melyik út a jobb? Már utánpótláskorban is sikeresnek lenni és nagyon fiatalon berobbanni, vagy szépen, fokozatosan fejlődni?

Mindig későn érő típus voltam. Apa is mindig azt mondta, hogy még ráérek, ne keseredjek el, nincs ezzel semmi probléma, van időm, csak magammal foglalkozzak. Higgyem el, hogy a sok munkának az eredménye úgyis ki fog jönni. Az volt a fontos, hogy így majd a felnőtt válogatottba bekerüljek.

Mennyire élted meg csalódásként, hogy nem voltál a részese ezeknek az utánpótlás sikereknek?

Nem igazán, de nekem olyan szempontból nehezebb volt, hogy erősségét tekintve az 1997-es korosztály egy kicsit visszafogottabb volt az egy évvel fiatalabb és idősebb születésűekhez képest.

Debrecenben azért összeérnek a szálak, már ami téged és Tóvizi Petrát illet. Milyen a Loki idei kerete? Eddig a céloknak megfelelően teljesít a csapat?

Szerintem nagyon jó játékosok alkotják az idei csapatot, de több új játékosunk van, akiknek idő kell, hogy ebbe az új rendszerbe beleszokjanak. Rá kell éreznünk egymásra a pályán, például nekünk, beállóknak is arra, hogy ki hová cselez és ehhez nekünk hova kell helyezkednünk a falban.

„A hangulat az remek, ez az egyik legfontosabb. Ha ez rendben van, akkor tudunk igazán csapatként együtt működni a pályán.”

Mennyiben más az, amit Szilágyi Zoltán kér tőletek, mint amit előző vezetőedzőtök, Köstner Vilmos megkövetelt?

Nem sok mindenben változtatott, mert ő is azt a gyors kézilabdát szereti, amit Vili bá. Próbáljuk azt folytatni, amit elkezdtünk.

Más habitusú emberek? Melyikükkel könnyebb együtt dolgozni?

Teljesen mások. Vili bá inkább a hagyományosabb, szigorúbb edzők közé tartozik, Zolit pedig a higgadtabb, nyugodtabb stílus jellemzi. Nekem egyikkel sincs bajom, Vili bá nyolc éven át volt az edzőm, így az ő rendszerében és stílusában nőttem fel, ehhez már hozzászoktam. Aztán amikor jött előbb Kudor Kitti, majd nyáron Zoli, akkor egy picit szokatlan volt, hogy az ő edzéseik mennyivel nyugodtabbak, de mindkét stílus célravezető tud lenni. Amikor Kitti átvette a csapatot a szezon végére, az először nagyon furcsa volt, hiszen a csapattársam volt, de aztán bebizonyította, hogy egy nagyszerű edző fog belőle is válni. Pont ezért nagyon jól megértett bennünket, mivel nemrég még játékos volt, tudta, hogy az egyes szituációkban mit érzünk, így ebben is nagyon sokat tudott segíteni.

Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi kapitánya kire hasonlít inkább?

Inkább Zolira, de ő is határozott és kemény. Amit követel és ami az elképzelése, azt nagyon el is várja, hogy megcsináld, egy nagyszerű szakember ő is. Nagyon hasznosan telt az eddig együtt töltött idő a válogatottnál. Nem sokat változtatott a keretünkön és a játékunkon sem ahhoz képest, ami Elek Gábornál jellemző volt. Az Európa-bajnoki selejtezők során volt tíz napunk, most novemberben három napunk, szerintem ez elegendő volt ahhoz, hogy összekovácsoljon bennünket.

Valaki nagyon könnyűnek látja az águnkat a decemberi vébén, valaki nehéznek. Te gondolkoztál már ezen?

Ha képesek vagyunk azt hozni, amit valójában tudunk, akkor nem kellene nagy gondot okoznia a csoportunknak. Eleve azt várjuk el és szeretnénk, hogy továbbjussunk, utána pedig, hogy meccsről meccsre lépdelve minél előrébb tudjunk végezni.

„Ha kivisszük a szívünket és a tudásunkat a pályára, akkor nagy eredményekre lehetünk képesek.”

Az már tény, hogy három éve még az NB I/B-ben kézilabdáztál, de hol látod magad három év múlva?

Remélem, hogy továbbra is a magyar válogatott tagja leszek, és még többet szeretnék fejlődni, még jobb játékossá válni. Debrecenhez még két évig szól a szerződésem, aztán meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.