Loki

2021.10.17. 19:10

Matyóföldön maradtak a pontok

Gyenge színvonalú mérkőzést vívott egymással a DVSC és a Mezőkövesd.

20211017 Mezőkövesd Debrecen DVSC labdarúgás Nemzeti Sport Török Attila

Forrás: Nemzeti Sport/Török Attila

Fotó: Török Attila

A hat bajnoki óta nyeretlen Mezőkövesd vendége volt a Debreceni VSC együttese az OTP Bank Liga 9. fordulójának vasárnapi utolsó mérkőzésén. A Huszti-Toldi edzőpárosnak a Fehérvárral döntetlent játszó gárdát több helyen is meg kellett változtatnia: Tomas Kosicky sérülés, míg Sós Bence és Dzsudzsák Balázs eltiltás miatt hiányzott. A szakemberek gondjait enyhítette, hogy hosszú idő után újra hadra fogható volt Bódi Ádám, az edzők tőle várták, hogy leginkább mozgassa az ezúttal feketében játszó Lokit. A mezőkövesdiek kispadján új edző ült, Pintér Attilát a Lokival korábban két bajnoki címet szerző Supka Attila váltotta.

Közepes iramban kezdődött a találkozó, a Kövesd próbálta nyomás alá helyezni a Debrecent, a vendégek pedig leginkább Bárány Donátot keresték a kiugratások lehetőségével. A első helyzet a DVSC előtt adódott, Ferenczi János lódult meg a bal oldalon, majd Bárányhoz passzolt, de a csatárt szerelték a védők. A 10. percben a csupa szív támadó egy rossz lépést követően a lábához kapott, de némi ápolás után folytatni tudta játékot. Az első negyedóra nem hozott sok eseményt, a csapatok leginkább a gyeppel birkóztak, ugyanis a pálya laza talaja többször is megtréfálta a labdarúgókat. A 30. percben közel járt a vezetés megszerzéséhez a hazai alakulat, de Deslandes szinte a gólvonalon mentett. A félidőt Gróf Dávid fontos védése zárta le, Nagy lövése nem jött ki róla, pedig Jurina már ott érkezett gólra éhesen.

A folyamatosan sántikáló Bárány már nem jött ki a második félidőre, a helyén Németh Krisztián folytatta. Kövesdi helyzetekkel kezdődött a második játékrész, de szerencsére átvészelte a nehéz pillanatokat a DVSC: hol Deslandes helyezkedett többször is jól, hol Jurinának nem volt szíve lepasszolni a labdát a ziccerben lévő csapattársnak. „Hosszú” volt a Debrecen, azaz a csapatrészek túl messze helyezkedtek egymástól, így sokszor veszítettel labdát a középpályán Bódiék. Nem panaszkodhattak Fortunára a cívisvárosiak, Jurinának például a kapu torkából sikerült fölé fejelnie, majd Gróf kapu előtti elcsúszását is megúszta a Lokomotív.

Aztán a hazai kapu is veszélybe került, előbb Soltész Dominik lőtt mellé, majd Ugrai Roland tornáztatta meg Piscitellit. A 84. percben megszerezte a vezetést a Mezőkövesd: egy baloldali beadást lőtt szépen a kapuba az üresen hagyott Drazic. 1–0. Több helyzet már nem alakult ki, így egy könnyen feledhető találkozón nyert a Mezőkövesd.

MSZ

A tények

OTP Bank Liga, 9. forduló

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–DEBRECENI VSC 1–0 (0–0).

Mezőkövesd, 1600 néző. Vezette: Bogár Gergő

Mezőkövesd: Piscitelli – Farkas D., Pillár, Kocsis, Lakvekhliani – Karnickij (Chrien, 76.), Cseke, Cseri (Szépe, 90+3.) – Vutov (Vojtus, 60.), Jurina (Drazic, 75.), Nagy (Calcan. 60.). Vezetőedző: Supka Attila.

DVSC: Gróf – Korhut, Baráth, Deslandes, Ferenczi – Varga, Bódi – Bévárdi, Ugrai (Tischler, 87.), Soltész (Pintér, 78.) – Bárány (Németh K., 46.) Edzők: Huszit Szabolcs, Toldi Gábor.

Gól: 1–0 Drazic (84. perc)

Mesterszemmel

Supka Attila: Amiket meccs előtt megbeszéltünk, igyekeztek betartani a játékosok. Támadásban, ha higgadtabbak vagyunk, több lehetőségünk akadt volna gólt szerezni. Fontos volt, hogy hazai környezetben nyertünk, ez jót tesz a játékosok lelkivilágának.

Toldi Gábor: Van olyan, hogy nem megy a játék, de a küzdelemből nem lehet egy pillanatra sem visszavenni. Minden pillanatban meg kell feszülni a győzelemért, ezt ma nem láttuk a csapaton. A pálya talaja is befolyásolta a játékunkat, de egy ilyen mérkőzést hátul le kellene hozni nullára. Hiányzott Dzsudzsák Balázs, nem tudtuk megoldani a hiányát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában