magasugrás

2021.07.17. 22:13

Hodossy-Takács Sámuel sérülten nem vállalta a döntőt

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola atlétája a csütörtöki selejtezőből simán továbbjutott a tallini U20-as Európa-bajnokságon, de mint később kiderült, remek szereplését sajnos nem folytathatta.

20210516 Debrecen fotó: Matey István MI Hajdú-Bihari Napló Atlétikai Csapatbajnokság keleti elődöntője az Oláh Gábor utcai Atlétikai Centrumban. képen: Hodossy-Takács Sámuel magasugró

Fotó: Napló-archív

A legnagyobb jóindulattal sem mondhatjuk, hogy az észtországi korosztályos kontinensviadalon Fortuna a debreceni fiatalok kezét fogta volna. K.Szabó Gabriella egy esést követően – kézfájdalmai ellenére – fájdalomcsillapítókkal vállalta 800 méteren az elődöntőt, ahol nüanszokon múlt a fináléba kerülése. Klubtársa, a junior magyar bajnok magasugró Hodossy-Takács Sámuel sem járt jobban, hiszen bokasérülése miatt nem tudott részt venni a szombati döntőben – olvasható a Debreceni Sportcentrum honlapján.

A részletekről edzője, Perényi Gabriella nyilatkozott: ,,Két nappal ezelőtt még bizakodva tekintettünk előre, hogy a magasugrás döntőjében elérjük céljainkat. Sajnos az élet közbeszólt. Egy pillanat, egy rossz mozdulat és Samu bokasérülést szenvedett. Mindent megpróbáltunk, bíztunk benne, hogy két nap alatt jobb lesz, de bedagadt ugrólába, az orvos, gyógyterapeuta, csapatvezető, edzői konzílium alapján úgy döntöttünk, hogy nem lehetséges az indulása a döntőben. Minden energiánkkal, töretlen kitartással készülünk tovább, hogy a világbajnokságon sérülésmentesen tudjunk rajthoz állni. Igaz, nagyon szomorúak vagyunk, de a nagyobb cél érdekében ezt az áldozatot meg kellett hoznunk. Köszönjük szépen mindenkinek a támogatást, szurkolást, a kedves, biztató szavakat!”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában