Jégkorong

2021.01.02. 17:26

DEAC: öt találat sem volt elég

A debreceni gárda vívta az Erste Liga első idei mérkőzését az Újpesti Jégcsarnokban, és vasárnap hazai jégen is megméretteti magát.

Fotós: deac.hu

Az egyetemisták dolgát nehezítette, hogy sorozatban ez volt a hetedik idegenbeli meccsük, ráadásul a létszámmal is gondjaik akadtak: Hári mellett Izacky sem tudta vállalni a játékot. Az újpestiek részéről hiányzott Benk és Szécsi, ám így is négy komplett sorral álltak fel a mieink alig több mint három sorával szemben – számolt be a deac.hu.

Az újév első mérkőzése izgalmas és látványos játékot hozott, a semleges nézők bizonyára élvezték is a fordulatokat. A debreceni együttes egyre-másra gyártotta a gólhelyzeteket. Ezek egy része kimaradt, többek között azért, mert nem mindig volt zavaró ember az újpesti kapu előtt, és a fórjainkból sem tudtuk betalálni. Az egyetemistákat dicséret illeti, hiszen óriásit küzdöttek. Többször is felkapaszkodtak egy gólra, ám ahogy a hét kapott találat jelzi, a védekezésük nem volt az igazi.

A találkozó után a debreceniek részéről David Musial nyilatkozott: – Már az első harmadban szerezhettünk volna gólokat, hat-hét lehetőségünk volt, de ezeket nem használtuk ki. A vereség ellenére azt mondom, jó mentalitással játszottunk, 2-5-ről fel tudtunk zárkózni. Vissza kell néznem a hibáinkat, de talán mi voltunk a jobb csapat. Az utolsó szabálytalanságot két perccel a vége előtt nem szabadott volna elkövetnünk, ha nincs ez a kiállítás, még lehetett volna esélyünk. A meccset a tévé nézők biztosan élvezték, szerintem a vezetőedzők kevésbé – értékelt a DEAC szakvezetője.

UTE-DEAC 7-5 (3-1, 2-3, 2-1)

Gólszerzők: Just (2), Sikorcin (2), Kiss Ph., Bodó és Lamoureux, illetve Kiss P. (2), Kuleshov, Filbrandt és Vokla

A hosszú idegenbeli sorozatot követően vasárnap este végre hazai jégen lép pályára a DEAC együttese. Az ellenfél a Dunaújvárosi Acélbikák csapata lesz, akik az utolsó, 10. helyről várják a folytatást – emlékeztet a debreceni klub honlapja.

Az újvárosiak október 9-én kapcsolódtak be az Erste Liga vérkeringésébe, amely során mindjárt hazai vereséggel nyitottak: a Gyergyói HK 5-1-re győzedelmeskedett felettük. Az imént említett mérkőzésen a DAB keretében szerepelt Martin St. Pierre, Mazurek, Pihlqvist, Dansereau és az előző szezont kiváló eredménnyel abszolváló Hughson kapus is. A névsort böngészve nyilvánvalónak látszik, hogy a DAB kudarcainak okát nem lehet a játéktudás hiányosságaiban keresni. Márpedig az Acélbikák számos mérkőzésen gyengén teljesítettek, 21 meccsen mindösszesen 12 pontot gyűjtöttek össze, és csak egyszer nyertek rendes játékidőben. Az utóbbi időszakban azért összekapták magukat, ezt jelzi a MAC HKB ellen elért siker és a Titánok pénteki legyőzése hosszabbításban, Vuorijarvi és Turcotte közreműködésével.

Nem vitatható, hogy az újvárosi csapat játékoskeretének kvalitásai alapján jóval többre hivatott annál, amit az eredménylistájuk mutat. A vereségsorozatuk véget ért, nyilvánvaló, hogy bármikor, bárkivel szemben megmutathatják, mire képesek voltaképpen. A mieink eddig sikerrel szálltak szembe velük, nyertek idegenben és december elején itthon is, igaz, akkor még sem Turcotte, sem Vuorijarvi nem voltak ott az újvárosiak keretében.

Nem szabad tehát pusztán a tabellán elfoglalt pillanatnyi helyük alapján értékelni a vasárnapi ellenfelet. Az újvárosi csapatban számos jól képzett, tapasztalt jégkorongozó játszik, akik minden alkalmat megragadnak, hogy javítsanak a nem túl acélos helyezésükön. A debreceni győzelem nem álom, de ehhez az Újpest ellen mutatott (egyébként gyakran igen látványos) produkción is túlmutató, magabiztosabb helyzetkihasználásra és hatékonyabb védekezésre lesz szükség, különösen a kapu előtti területen. Reméljük, hogy Izacky visszatérhet vasárnap, jelenléte biztosan inspirálja majd csapattársai játékát is.

A DEAC számára magas a tét; a közvetlen mögöttük álló két együttes, a MAC-HKB és az FTC-Telekom egymás ellen játszik, ám amennyiben a debrecenieknek sikerül nyerniük rendes játékidőben, úgy megőrizhetik az első helyüket.

A találkozót az Erste Liga TV élőben közvetíti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában