floorball

2019.11.22. 13:58

Az év utolsó hazai floorball bajnokija következik

Szombaton tovább folytatódik a floorball Salming OB I-es bajnokság alapszakasza: a Debreceni Egyetem csapata ezúttal itthon fogadja a Torpedo Justitia együttesét.

Fotó: Béres Máté

A találkozó különlegességét két tény is növeli: a DEAC-nak ez lesz az utolsó 2019-es debreceni fellépése (két idegenbeli mérkőzés még vár Nyisztor Szabolcsékra), továbbá a floorballosok is csokigyűjtést hirdetnek.

A debreceni legénység továbbra is jó szériában van: eddig hat győztes találkozó van Varga Tibor csapata mögött, azaz valamennyi bajnoki mérkőzését sikerrel abszolválta az egyetemista gárda. Az utóbbi mérkőzések viszont okoztak fejtörést is a mutatott játék okán, így várhatóan másabb sorösszeállítással vág neki a háromszor húsz percnek a DEAC. A létszámmal várhatóan ezúttal sem lesz gond: három kapus mellett 16 mezőnyjátékos várja a kezdő sípszót, hiányozni a sérült Szabó Bence mellett Praznovszky Pál fog, egyedül Hoffmann Tamás játéka kérdéses.

A vendégek a tabella utolsó helyén állnak, ám hiba lenne legyinteni rájuk. A legutóbbi játéknapon szerezték meg a szezonbéli első győzelmüket a Dunaújváros ellen és ez elindíthatja felfelé Pap Zsoltékat .A fővárosi csapat újoncnak számít, ám az eredményeik azt mutatják: fokozatosan vették fel az élvonal fordulatszámát.

Komolyan is készül a párharcra a DEAC – a debreceniek kapusa, Molnár Dániel is óvva int mindenkit a mérkőzést megelőzően. „Remélem a csapat nem az előző heti formáját fogja hozni. Attól függetlenül, hogy ellenfelünk az utolsó helyen áll a tabellán, nem szabad lebecsülnünk őket! Remélem három sorral fogunk tudni pályára lépni és a nézők egy gólgazdag mérkőzést fognak majd látni! Bízok benne, hogy nem tesszük feleslegesen szorossá a mérkőzést, mert ha nem vesszük kellően komolyan a feladatunkat, akkor megint nehéz 60 perc várhat ránk. A cél ettől függetlenül nem lehet más, mint a győzelem és a vele járó két pont!”

A vendégek részéről György Ottó nyilatkozott. „Én személy szerint vártam, hogy OB I -ben debütáljon a csapat. Az eddigi mérkőzéseket figyelembe véve teljesen más szintje és hangulata volt az OB II-nek. Itt az első osztályban a mérkőzések színvonala nagyban hozzájárul, hogy mentálisan és fizikailag is a legjobb formánkat adjuk mind tétmeccsen, mind edzéseken. Érezhető a változás a csapaton is. Nagyban látszik a csapatok közötti különbség és persze senki nem mondta, hogy egy sétagalopp lesz, de mi megteszünk mindent. A hétvégi mérkőzéstől elsősorban azt várom, hogy méltó ellenfele legyünk a DEAC csapatának és ami még nagyon fontos, hogy az elmúlt mérkőzés hibáit javítsuk és a jó teljesítményünket tudjuk Debrecenbe elvinni és kamatoztatni. Nem mondanám, hogy teljes mértékben ismerem a DEAC csapatát, de volt már alkalom, hogy unihoki kupára vegyes csapatban jelentkeztünk debreceni játékosokkal, nagyon jó hangulatban telt és még sikerült dobogós helyezést is elérni. Annyit viszont látok, hogy az aktuális ellenfelünk nagyon jó formában és hibátlan mérleggel fog felállni az Agrár-csarnok pályájára ez biztosan megadja a játék képét, viszont mi sem adjuk könnyen a két pontot. Remélhetőleg küzdelmes mérkőzés lesz!”

A két együttes hosszú közös múltra tekint vissza: a szombati lesz a 15. találkozója a csapatoknak. Az örökmérleg meggyőző DEAC fölényt mutat: 12 cívisvárosi siker mellett 2 döntetlen és 1 Torpedo sikert rögzített a statisztika, a gólarány 136:49. Reméljük, hogy ezúttal is az egyetemista győzelemi rublika fog újabb bejegyzéssel bővülni.

A sportbarátoknak érdemes lesz hamarabb érkezni: a találkozót megelőzően a debrceniek U16-os csapata is pályára lép az SZPK Komárom ellen. A bajnokságban ez lesz az első hazai fellépése a debreceni tinédzsereknek, akik a listavezetőt fogadják.

Végül, de nem utolsó sorban érdemes megjegyezni: ezúttal is jótékonysági akciót hirdet a DEAC Floorball szakosztálya. Minden szurkolótól azt kéri a debreceni csapat, hogy csokoládéval érkezzen, amelyet majd a Mikulás fog a Reménysugár Gyermekotthon lakóihoz eljuttatni.

DEAC Floorball

A szombati program

Fiú U16-os bajnokság, 3. forduló:

Debreceni EAC – SZPK Komárom

2019. november 23. (szombat), 10:00

Debreceni Egyetem Kecskeméti János Sportcsarnoka

Salming Férfi OB I., 8. forduló:

Debreceni EAC – Torpedo Justitia

2019. november 23. (szombat), 12:30

Debreceni Egyetem Kecskeméti János Sportcsarnoka

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában