kézilabda

2019.07.16. 12:26

Német vagy ciprusi ellenfél az EHF Kupában

Megtartották a női és férfi EHF és EHF Challenge Kupa lső és második selejtezőkörének párosítását kedden, az európai kézilabdaszövetség bécsi központjában.

Fotó: Napló archívum

A sorsoláson érdekelt volt a DVSC Schaeffler együttese is, amely a második körben kapcsolódik be az EHH Kupa küzdelmeibe. Az eseményen kiderült, hogy a Loki az első fordulóban létrejött TSV Bayer 04 Leverkusen–AC Latsia Nicosia párosítás győztesével mérkőzik meg. Az első összecsapást majd október 12-én vagy 13-án játsszák a Debrecenben, a visszavágó egy héttel később, azaz október 19-én vagy 20-án lesz az ellenfél otthonában.

A sorsolást véleményezve Vida Gergő másodedző a Haonnak elmondta, valószínűnek tartja, hogy német ellenfél vár majd a Lokira októberben.

– Természetesen figyelemmel követtük a sorsolást, amint meglett a párosítás egyből tájékozódtunk az internet segítségével. Nem lebecsülve a ciprusiakat, a realitás azt mondatja velem, hogy a Leverkusennel fogunk játszani a második körben. Kaphattunk volna gyengébb, de erősebb ellenfelet is. A németek idén a Bundesliga ötödik helyén végeztek, tehát jó csapatról van szó, amelynek válogatott játékosai vannak. Semmiképp nem lebecsülendő ellenfél, de úgy gondolom, mi vagyunk a párharc esélyesei, ennek megfelelően szeretnénk továbbjutni. Jobb lett volna hazai pályán megvívni a visszavágót, de annyira nagy jelentősége remélhetőleg nem lesz, hogy Németországban vívjuk a második találkozót. A mai digitális világban már nagyon könnyen felelhető minden információ, a csapatok nem tudnak, de igazából nem is akarnak „elbújni” a másik elől, hiszen az internetről rengeteg adat kibányászható pár perc alatt. Mire október lesz addigra már tart mindkét bajnokság, úgyhogy rendelkezésünkre fog állni elegendő felvétel az ellenfélről – nyilatkozta a szakember.

MSZ

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában