Színház

2022.08.29. 15:58

Ismét muzsikáltak a Gúthi erdő fái

Az eső megpróbálta elmosni a szabadtéri zenés nyáresti programot a Nyíracsád-Nyíradony között a Pusztatemplomnál, de a közönség kitartóbbnak bizonyult.

Forrás: Kedves Zilahi Enikő

Augusztus utolsó vasárnapján Muzsikál az erdő címmel idén már harmadik alkalommal rendezett nagy sikerű szabadtéri zenés estet a Ligetalja-Gúth Idegenforgalmi Egyesület a Nyíracsádot és Nyíradonyt összekötő úton található Pusztatemplomnál. A Pintér Tibor vezette Nemzeti Lovas Színház tavalyi előadása annyira tetszett a közönségnek, hogy az idei folytatást sem akarták kihagyni. Így nem csoda, hogy a vasárnapi ebédet követő szieszta után folyamatosan érkeztek a vendégek a Pusztatemplomhoz, hogy jó helyet foglaljanak maguknak a nagyszerűnek ígérkező előadáshoz. A padsorok és székek mellett a „szalmabála” páholyok kitűnően illeszkedtek nemcsak a környezethez, de az előadás hangulatához is. Sokan voltak, akik nem bízták a kényelmet a véletlenre, s már eleve plédekkel felszerelve érkeztek, így azok sem estek kétségbe, akiknek nem jutott szalmaszék, hiszen a fűre terített pléden talán még kényelmesebben kísérhették figyelemmel az előadást.

Lógott, majd leszakadt az eső lába

A közönséget, az egyesülethez tartozó tagtelepülések polgármestereit, valamint Tasó László országgyűlési képviselőt Erdei Istvánné egyesületi elnök köszöntötte, aki beszélt a rendezvény létrejöttéről, majd köszönetet mondott minden segítségért. Ezt követően Tasó László rövid köszöntő beszédében a nyírségi ember szívéhez közel álló gúthi erdő varázsát, vonzerejét emelte ki, valamint megköszönte a szervezőknek a sok munkát, a kilátogató vendégeknek pedig a támogatást. Ezt követően Eiben Tamás római katolikus plébános és Suszter Szabolcs református lelkész megáldották a templomromot és környékét. Nem feltétlenül olyan formában, ahogyan az atyák kérték, de hamarosan meg is érkezett az égi áldás, hiszen Vincze János operaénekes, aki első fellépőként A magyarság története dalban című összeállításával teremtette meg a hangulatot a fák ölelésében, már szemerkélő esőben kezdte meg műsorát. Az eső azonban nem elégedett meg ennyivel, megszaporázta cseppjeit, hogy részese lehessen a parádés tavalyi hangulatot idéző zenés estnek. A közönség azonban nem esett kétségbe. Mintha mindenki elhatározta volna, hogy ők bizony haza nem mennek a tavaly óta várt zenei élmény nélkül, sorra nyíltak az ernyők, előkerültek az esőkabátok, megteltek a parkoló autók és a sátrak is. Röpke fél óra múlva az eső is meggondolta magát, s inkább átadta a terepet a Pintér Tibor vezette színtársulat tagjainak, akik ismert musical- és operettrészleteket adtak elő a látvány és a hatás fokozása kedvéért lóhátról, s közben felejthetetlen zenei élménnyel ajándékozták meg a kitartó közönséget a Pusztatemplomnál.

Kedves Zilahi Enikő

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában