2021.06.25. 11:52
Végéhez ért a debreceni Kultúr-Fröccs
Megvan az utolsó alkalom részletes programja.
20210528 Debrecen fotó: Molnár Péter MP Hajdú-Bihari Napló Útjára indul a Kultúr-Fröccs Programsorozat. Dombi Géza festőművész a Cívis Borbarát Galéria előtt.
Fotó: Napló-archív
Mint arra a debrecen.hu is emlékeztet, a Kultúr-Fröccs utolsó hétvégéjén is rövid egyéni, vagy kis csoportos utcai produkciókat láthatnak az érdeklődők több műfajban, a belváros különböző helyszínein. A programsorozat célja, hogy a pandémia után felélénküljön a belváros, vidámsággal megtöltve a tereket, a város lakossága közösen osztozhasson az újranyitás örömében.
A kezdeményezésnek köszönhetően azt is megtapasztalhatják a debreceniek, hogy milyen sokszínű a kulturális életünk, amelynek nem csak a hivatásos, hanem az amatőr alkotók és közösségek is a részét képezik. A programsorozat – figyelemmel a járványhelyzet miatti korlátozásokra és előírásokra -, kis formációk fellépésével, színpad nélkül, kevés technikai háttérrel valósul meg.
A részletes program
június 25., péntek
június 26., szombat