A nő és a filozófia szerteágazó kapcsolata

„A filozófia története tele van a nőiség búvópatakszerű tematizálásával. Időről időre felbukkan benne az a gondolat, hogy a nő magát az igazságot reprezentálja, vagy egyáltalán, hogy az igazságnak van valamiféle női természete. Ez egy olyan toposz, ami tényleg meghatározó, és nem lehet megkerülni”

– mondta el a Naplónak Tánczos Péter, a Debreceni Egyetem (DE) Filozófia Intézetének adjunktusa, a Női reprezentációk című kötet szerkesztője.

Az előzmények

Egy Marcel Duchamp-ról szóló szakmai találkozó volt a Női reprezentációk elődje: a konferencián elhangzott előadások tanulmányváltozatai jelentek meg a Csordultig Duchamp-mal című kötetben – ez a balmazújvárosi intézmény, a Veres Péter Kulturális Központ könyvsorozata – s mivel a rendezvény jól sikerült, úgy gondolták, érdemes folytatni. Balmazújvároson épp volt egy, a magyar képzőművészet női portréival, a nőiség ábrázolásával foglalkozó kiállítás, így végül a Filozófiai Intézet, a Veres Péter Kulturális Központ, illetve a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottság Filozófiai Munkabizottsága együtt szervezett egy kerekasztal-beszélgetést, ami kifejezetten a filozófia és a nők kapcsolatáról szólt. Másnap a balmazújvárosi Semsey-kastélyban tartottak egy rendkívül színes szakmai hátterű konferenciát, amelyen elsősorban a DE különböző tanszékeinek oktatói adtak elő, de máshonnan is érkeztek kutatók. – Minden elhangzó előadás szerepel bővített formában a tanulmánykötetben, egy-két helyi vonatkozású írással kiegészítve, mint például a balmazújvárosi nőegyletek történetét tárgyaló tanulmány.

„A kötetet az tartja össze, hogy minden szöveg a nőiség ábrázolásával, reprezentációjával foglalkozik”

– mondta Tánczos Péter, aki Sós Csaba sorozatszerkesztővel együtt azon dolgozott, hogy minél több releváns tudományterület képviseltesse magát.

Kettős célok

A nagy érdeklődést kiváltó kötet elsődleges célja az volt, hogy a szerzők kutatási eredményeiről számot adjon. A könyvben olyan neves oktatók, kutatók publikáltak, akik a szakmájukban maximális elismerésnek örvendenek. – Azt gondolom, hogy mint tudományos műnek, önnön jogán is van érvényessége, de esetleg felszínre hozhat olyan összefüggéseket is, amiket nem feltétlenül veszünk észre azonnal: például igenis lehet a nőiség filozófiai ábrázolásának és a képzőművészeti megközelítésnek köze egymáshoz. Nemcsak a nők ábrázolásáról esik szó a kötetben, hanem egyes írások a nőt mint ábrázolót is bemutatják, tehát a Női reprezentációk cím a nők általi reprezentációra is utal. Nem a politikai értelmű, hanem az esztétikai megjelenítés dominálja a kötetet – fejtette ki Tánczos Péter.

A Filozófiai Intézet idén 30 éves, amelyet egy eseménysorozattal ünnepelnek: több, a közelmúlt kiadványát bemutató rendezvényt szeretnének májusig beütemezni, ezen belül a Női reprezentációk is sorra kerül majd március végén, illetve kapott egy külön bemutatót a DE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet rendezvénysorozatában március 4-én. De mi a kapcsolat a nő és a filozófia között? – Bár a nőiség állandóan előjön a filozófia történetében, egyelőre női munkásságokról olyan nagy számban mégsem tudunk beszélni. Ez talán hamarosan megváltozik, hiszen jelenleg hallgatóink 80-90 százaléka nő – véli az adjunktus.

A borító varázsa

A kettős célkitűzés jegyében került a könyv borítójára Caspar David Friedrich Nő az ablakban (1822) című festménye is: ezt szándékosan abból a korszakból választották, amellyel a legtöbb tanulmány foglalkozik. – A festmény látszólag nem éppen a legszerencsésebb nőábrázolás: a képen szereplő hölgy háttal áll a nézőnek, s tulajdonképpen kitakarja a valódi „eseményt”, az ablak alatt elhaladó hajót, amelyet ő maga is lelkesen figyel. Ugyanakkor mintha éppen ebből fakadna a kép érdekessége: ezen a festményen úgy szemlélhetjük a kép közepén álló nőt, hogy közben ő maga is néző, sőt, igazából ő az, aki látja a „lényeget”. A festményt vizsgáló néző pedig nem elég, hogy nem lát ki érdemben az ablakon, de még az igazi rálátással rendelkező nőalakot is csak hátulról látja, az arcát elfordítja tőlünk, színről színre nem szembesülhetünk vele. Ha eltekintünk attól a nem éppen mindennapi tapasztalattól, hogy egy hajó halad el az ablakunk alatt, a kép meglehetősen hétköznapi helyzetet mutat be (a kinti érdekességre kíváncsian kileső alak), azonban ezzel az átlagosságával egyúttal – paradox módon – a női reprezentáció végső kiismerhetetlenségét is híven kifejezi – olvashatóak a kötet elején a szerkesztő szavai.

Laszkács Denise