Piszkos tánc

Egy, két, há’, négy, öt, hat és forgás! Kecsesebben, gyorsabban, figyelj a lépésre!” – cseng még mai napig a fülembe a tánctanárom határozott és egyben dallamos hangja, ami zene nélkül is vezetett a parketten. Nagy Dóra írása.

Fotó: Pixabay

Édesanyám mindig szerette volna, ha már kisgyermekkoromban elkezdek sportolni, és végigkíséri az életemet a mozgás. Számtalan bemutatóórán vettem részt, melynek a végén anya óvó karjaiban sírtam ki magam – kifejezve nemtetszésemet. Végül nem erőltette tovább. Majd jött a lehetőség, hogy általános iskolában táncot tanuljon az osztályunk; szájhúzogatva mentem el az órára. Ott sokkolt a felismerés, hogy érzem a ritmust, sugárzom és enyém a színpad – a többi 28 társamat nem igazán vettem figyelembe. Kis idő elteltével felléptünk az iskola előtt is, és az az öröm, boldogság, ami akkor a szívemet melengette, mai napig mosolyt csal az arcomra; a felhők felett éreztem magam. Aztán jött az első – egyoldalúnak mondható „szerelem”, Patrick Swayze iránt. A nyolcvanas évek amerikai romantikus filmje, a Dirty Dancing szinte azonnal megbabonázott. Bezárt ajtók mögött a filmbéli tánclépéseket tanultam, a The Time of My Life című slágerre. Az amerikai mozi egyik csúcspontjának számító jelenetét, pedig vagy ötszázszor láttam. Igen, azt, amikor Swayze vízszintes helyzetbe emeli maga fölé partnernőjét, mindezt az említett zene dallamára. Évek teltek el, és egy másik remekmű keltette fel az érdeklődésem, a Step Up című táncos-romantikus film. Az ösztönös, akrobatikus táncmozdulatok és a kevert zenei stílus újra ajtóbecsukást eredményezett, és tovább koptattam a parkettát. Mi most az új zenés-táncos film, amiért rajongok? A galaxis őrzői című Marvel-alkotás ugrott be először, abban is nagyon sok jó zene van, no és tánc is. Bár az lehet kicsit más műfaj...

- Nagy Dóra -