Forgalomirányítóként volt, hogy pizzát rendelt a pilótáknak – egy majdnem 30 éves karrier állomásai

– Gyerekkoromban a nyíregyházi repülőtér mellett laktunk, ott láttam meg egy kiírást, hogy lehet a repülőklubba jelentkezni. 1971-ben elkezdtem vitorlázni, de igazából vadászpilóta szerettem volna lenni, mint akkoriban szinte minden vitorlázórepülős. A gerincem miatt azonban erre nem volt lehetőségem, így „csak” helikoptervezető lettem a seregben – emlékezett vissza a kezdetekre Szabolcsi Ferenc, azaz Feri bácsi, akivel a Debrecen Nemzetközi Repülőtéren beszélgettünk.

A sors Debrecenbe repítette

Hozzátette, a várakozásokkal ellentétben ez a karrierút sem bizonyult az igazinak.

– mondta Feri bácsi, aki a lesújtó hír hatására kilépett a seregből, és a Nyíregyházi Repülőtéren keresett állást – így került először forgalomirányítótorony-szolgálatba 1980-ban. – Akkoriban nőtt meg ott a forgalom, kellett az ember a toronyba, nekem pedig megvolt hozzá a szükséges katonai képzettségem. 1996-ban keresett meg egy debreceni ismerősöm, akivel korábban együtt vitorláztunk, ő hívott a cívisvárosba, én pedig arra gondoltam, hogy akkor ugorjunk bele! 1996 májusában álltam először szolgálatba Debrecenben – osztotta meg velünk Feri bácsi, hogyan indult a pályája a hajdú-bihari székhelyen.

Mint megtudtuk, a kilencvenes években még egy egészen kicsi apparátussal működött a repülőtér, ezért Feri bácsinak légiforgalmi tájékoztatóként gyakran be kellett szállni csomagokat pakolni vagy az utasteret takarítani. Megjegyezte, akkoriban a pilóták kéréseit is ő intézte, rendszeresen beszóltak a rádión, hogy rendeljenek taxit az utasoknak, és arra is volt példa, hogy valaki jelezte, hogy egy óra múlva repül vissza, és megkérdezte, hogy nem rendelne-e neki addig egy pizzát.

Igazi csapatmunka

Ma a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren 12 órás műszakban, egyszerre ketten dolgoznak a toronyban. – Megnőtt a forgalom az elmúlt évtizedekben, egyedül már nem lehetne ellátni a feladatokat. A két emberből az viszi a prímet, akinek a kezében a mikrofon van, ő beszél a repülőkkel. A másik csinálja a háttérmunkát, telefonál, a belső forgalmat koordinálja. Pillanatok alatt változik a helyzet, ettől szép, változatos ez a szakma – fogalmazta meg Feri bácsi, akitől azt is megkérdeztük, szerinte mi a legnehezebb a munkakörben. – Az a legrosszabb, amikor órákig nem történik semmi, aztán hirtelen beugrik három dolog, és a nulláról kell másodpercek alatt felpörögni száz százalékra – válaszolta. Arról is kérdeztük, tapasztalt-e valaha munkája során rendszerleállást. – Néha volt, hogy beütött a mennykő, de ha az ember pár gépet nem tud fejben koordinálni, akkor az régen rossz. Amikor nem működik a radar, akkor jegyzetelünk, az utolsó jelentés alapján követjük, ki hol jár éppen, 3-5 gépet nem nehéz fejben tartani – magyarázta Feri bácsi. A koncentrációs képességeit keresztrejtvényfejtéssel és magával a munkával tartotta karban.

– tette hozzá.

Most, hogy nyugdíjba vonult, mi hiányzik a legjobban? – tudakoltuk. – A két kolléga, Sós Nóri és Konfár Krisztián. Ez egy csapatjáték, fontos, hogy segítsük egymást, akkor sokkal könnyebb és jobb dolgozni – válaszolta. Azt is megtudtuk, hogy az említett munkatársak valóságos összeesküvést szerveztek, hogy méltó módon búcsúztassák Feri bácsit.

– elevenítette fel Feri bácsi az utolsó munkanapját a forgalomirányító toronyban.

A jövőbeli tervekről

– Egyelőre még nagyon rossz, a konyhában ott a naptár, azon mindig be volt húzva, hogy mikor megyek szolgálatba, de most üres. A kertészkedést próbálgattam, de nem nekem való. Forgalomirányítóként pillanatok alatt kell dönteni, és azonnal látod az eredményét, a kertben a palánta nem így működik. Mindenki mondja, hogy pihenjél, Feri bácsi, de már egy hét alatt úgy kipihentem magam, hogy hajnal négykor felébredek. De nem aggódom, majd kialakul, az idő eddig is mindent megoldott. Nagy tervekről egyébként azért sem érdemes beszélnem, mert amiket terveztem, semmi nem sikerült, ami pedig váratlanul talált rám, az jött be igazán.

– összegezte Feri bácsi.