Közlekedés

2023.10.21. 10:03

Hajdú-Bihart is érintő sztrádafejlesztésekről mondott fontos részleteket Lázár János

A miniszter Mezőberényben beszélt az M47-es és az M4-es építéséről.

Haon.hu

Lázár János a mezőberényi sajtótájékoztatón

Forrás: Bencsik Ádám / Békés Megyei Hírlap

Várhatóan jövő héten megjelenik a leendő M47-es Békéscsaba és Körösladány közötti szakaszának tervezésére a közbeszerzés kiírás – erről Lázár János beszélt a mezőberényi szennyvíztisztító telep csütörtöki projektzáróján. Az építési és közlekedési miniszter a Beol kérdésére elmondta, az M47-es fejlesztését a kormány két részre bontotta.

Nemzetgazdasági szempontból most az a fontos, hogy Békéscsabát Debrecennel összekössük. A második ütem Szeged és Békéscsaba összekötése lesz szintén négysávos gyorsforgalmi úttal

– közölte a részletekről.

Mint az a portálon olvasható, Békéscsaba és Berettyóújfalu, vagyis a békési megyeszékhely és az M35-ös közötti 85,5 kilométert öt szakaszra osztották fel. Technológiailag és a nyomvonal környezetre gyakorolt hatása miatt a Körösladány-Berettyóújfalu közötti szakasz a legnehezebb és a legbonyolultabb. A Körösladány és Békéscsaba közötti szakaszok tervezésére várhatóan jövő héten kiírják a 13 milliárd forint értékű közbeszerzési eljárást.

Időigényes a tervezés

Lázár János arról is beszélt, hogy

tervei szerint az út nyomvonala a jelenlegi 47-es nyomvonala mentén haladna, nem lesz új nyomvonal, a mostani nyomvonalat négysávosítják, és a települések mellett négysávos elkerülők épülnek majd.

A tervek három-négy éven keresztül készülnek, 2028-2030-ra épülhet meg a teljes szakasz Berettyóújfaluig, részszakaszok azonban már korábban megvalósulhatnak. A beruházás egészen pontosan arról szól, hogy az M44-est és az M35-öst kötik össze.

Lázár János a projektzáró esemény előtt észak-békési polgármesterekkel is egyeztetett. Mint mondta, az M4-es első, legfontosabb etapja Törökszentmiklósig elkészült, a következő szakasz Kisújszállásig ér majd, aminek a kivitelezése zajlik, onnan Karcag, Püspökladány, majd Berettyóújfalu következik. Az M4-es is el fog készülni az M35-ig.

Mint elmondta, a következő öt évet arra szentelik, hogy az M4-est elvigyék Berettyóújfaluba, az M44-es elkészüljön Békéscsaba és az M5-ös között, az M47-es építése elkezdődjön, majd 2020-as évekre összekösse Békéscsabát Debrecennel.

A miniszter a cikk szerint kiemelte, nem a kivitelezés a sok idő, hanem a szakszerű tervezés. Egy kiviteli terv elkészítése 2-3 évet vesz igénybe, és szintén időigényes a területek kisajátítása.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában