Elképesztő búvóhelyek és kifogások: Debrecenből indultunk munkaútra egy vasúti jegyvizsgálóval

„Ülés alatt, száguldó vonatot elhagyva”: a püspökladányi Nagy Piroska már kevés dolgon lepődik meg, de néha még ő is alig hisz a szemének.

Nagy Piroskát kísértük el egy útjára

Forrás: Molnár Péter

Sínre került az élete, amikor a MÁV-hoz csatlakozott – összegezhető a huszonhét éve a társaságnál dolgozó vezető jegyvizsgáló, Nagy Piroska története. Telefonos egyeztetésünk után a modern uniformisban várja a Haont a debreceni Nagyállomáson, hogy válaszoljon minden kérdésünkre, ami a hivatásával, az utazóközönség legfurább szokásaival, a bliccelés és a kifogások végtelen tárházával kapcsolatos.

A műszakfelvétel és minden szükséges előkészület csaknem egy óráig tart, de közben elmondja, húszévesen került a vállalathoz, ahol eleinte egy évet sem jósoltak neki a túl erős bizonyítványa miatt. Győzött aztán a szakma szeretete, olyannyira, hogy ma már nemcsak ő, hanem családjából még ketten ugyanabban a pozícióban: vezető jegyvizsgálóként dolgoznak. Ahogy csaknem három évtized megkívánja, „legek”-ből sem volt hiány.

Kész csodának nyilvánítja például, hogy ezidáig nem volt vonatbalesete, de olyan bliccelő sem akadt, aki végül fölénnyel került volna ki a sokunk által ismert „van jegy-nincs jegy”-csörtéből.

Mondhatnánk, nő létére engedékenyebb vagy befolyásolhatóbb a riportalanyunk, de rövidesen kiderül: Piroska a szigorú, de igazságos jegyvizsgálók táborát erősíti.

A vasút jegyellenőrei használhatnak testkamerát, sokan azonban elzárkóznak tőle – mondja készülődés közben Piroska, aki a rend a lelke mindennek-elvén a műszakba állást megelőző, igazából szövevényes kódrengeteggel és rejtélyes műszaki paraméterek adásvétele között ezt az eszközt is felszereli magára. Méretes táskájában hálózsák, meleg váltóruha, enni-és innivaló. Szükség is lesz rá, mert hosszú, vidéken kezdődő vagy végződő műszakok esetén a jegyellenőrök „laktanyáznak”, vagyis szolgálati pihenőhelyen töltik az éjszakát. Indulhatunk.

Indulás előtt az állomáson
Forrás: Molnár Péter

Nem járatfüggő a veszély

Begurul a 17 óra 30 perckor Budapest felé induló Cívis InterRégió, felszállunk, ellenőrünk a mozdonyvezetővel egyeztet, sikeres a fékpróba, még egyszer ellenőrzi a járatot. Közben a testkamerára mutatva megkérdezzük, van-e konkrét előzménye az óvatosságának. Sokan megtorpannak a látványától konfliktushelyzetben – mondja.

Velem kapcsolatban egy alkalommal történt tettlegesség a hosszú évek alatt, akkor egy fiatal, filigrán, bedrogozott nő támadt rám önkívületi állapotban, mert érvényes menetjegy híján és a viselkedése miatt a bőröndjével együtt le akartam őt szállítani

– emlékszik vissza. Kollégái segítettek neki „lehámozni az agresszív utast”, és bár Piroska kisebb sérülésekkel és egy törött szemüveggel megúszta, később a rendőrségre kellett járnia a történtek miatt. Hozzáfűzi, hamis okiratok vagy más személyazonosságával visszaélő utasok miatt tizenhárom különböző rendőrkapitányságon kellett tanúskodnia eddig.

Nincs veszélyesebb vagy biztonságosabb járat, csak agresszív és kulturált utasok vannak

– mondja.

Egyeztetés a mozdonyvezetővel
Forrás: Molnár Péter

Az ottfelejtett gyerek és az ajtó, tokostul

Elképzelni sem könnyű, mi mindent próbálnak szállítani a személyszállító vonatokon, illetve ott, vagy éppen a peronon felejteni.

Volt olyan házaspár, aki a két gyermekét felejtette el felszállítani a vonatra, mások fent hagyták a mikrohullámú sütőjüket, a hatalmas bőröndjüket, sőt, olykor önmagukat is

– sorolja. Azt tapasztalja, hogy a legszélsőségesebb esetek jellemzően mindig valamilyen bódult állapothoz köthetőek, így rendszerint az éjszakai „bulijáratainak” alkohol és drog hatása alatt álló utasai okoznak kéretlen élményeket. Volt olyan is, aki a lomtalanításból szerzett ajtót hozta a peronra egy bevásárlókocsival, és akarta elszállítani a vonaton, tokostól. Ezt a „kompozíciót” például nemrég még a Nyugati pályaudvaron látták – jegyzi meg.

Sejtéseinknek megfelelően újfent kiderült, hogy a kreativitásnak – főleg, ha a bliccelésről van szó – nincs határa. Piroska is felidéz néhány esetet, ami vele vagy kollégáival történt meg.

Az egyik legemlékezetesebb potyautas az ellenőrzés elől szó szerint elhagyta menet közben a vonatot, de nem ugrott ki, csak a 100-110-zel haladó jármű külső kapaszkodóját ragadta meg.

Az Oscar-díj még egy másik bliccelőnek is járhatna a debreceni jegyellenőrök emlékei szerint. – Régebben történt, amikor a kocsikban még felhajtható ülések voltak kialakítva a csomagok elhelyezésére, hogy egy eléggé illuminált állapotban felszálló férfi bebújt az egyik ilyen ülés belsejébe. Pechjére viszont épp rendőrök ültek abba a fülkébe, akik kis idő elteltével horkolást hallottak – innen már nem nehéz kitalálni a történet végét – jegyzi meg Piroska, közben a peronra lépve új felszállókat keres a következő állomáson.

Kifogás van, jegy nem mindig

Ezen az útszakaszon a jegyellenőrzésre is követjük. Két indiai fiataltól diákigazolványt kér, utánuk néhány nyugdíjas és a kiránduló iskolások, közben QR-kódot olvas, és ami mindig meglepő: meg is jegyzi, kit ellenőrzött le egy órával ezelőtt.

Nem mindenki bújik el, a legtöbben hihetőnek vélt magyarázattal szolgálnak csak jegy helyett, amikor az ellenőrzésre kerül sor. Rossz hír az ingyen utazni vágyók számára, hogy a modern InterRégiós járatokon csak egy mellékhelyiség található, így hamar gyanús lesz, ha valaki fél órát bent tölt

– jegyzi meg némi iróniával. A bliccelők között ma a leggyakoribb a „bíróságra megyek”, a „kórházból jövök/kórházba megyek”, de gyakran szállnak vitába a kedvezményeket jogosító okiratok felmutatásával kapcsolatban is. – Rengeteg ilyen okmányt kell ismernünk, az Európai Unió minden iskolájának más diákigazolványa van, az itt tanuló fiatalok azzal igazolják a kedvezményeiket. Ugyanakkor sok türelem és tapintat kell azokhoz az utasokhoz, akik sérültek vagy nagyon idősek – sorolja az ülőhelyek között haladva.

Piroska munka közben
Forrás: Molnár Péter

Ha azt hittük, mindent tudunk a kalauzok mindennapjairól, akkor vagy magunk is évek óta hivatásszerűen rójuk a belföldi útvonalakat, vagy tévedünk – összegeztük, miután ellenőrünk a fedélzeten, mi a kisújszállási – estére teljesen kihalt – állomáson maradunk magunkra a gondolatainkkal.

Ma csaknem százhúsz jegyvizsgáló dolgozik a debreceni központban, a vasúti szempontból is forgalmas cívisváros ebben a világban azonban nem más, csak egy újabb megálló: vagy a végállomás, vagy csak a leszállóhely, ahonnan a menetjegy tovább nem érvényes.

SZD