„Mindegy hova, csak ne maradjunk Ukrajnában!”

Éppen csak a vezetőülését nem pakolták tele a Pósa utcai közösségi ház udvarán annak az ukrán rendszámú személyautónak kedd délelőtt, amely a héten már nem először fordult Debrecen és az országhatár között. A kárpátaljai Nagybégányba és a környező településekre viszi a fiatalember a felajánlásokat, de csak a határig megy, onnan a polgármester szállítja át, mert tisztségviselőként rá nem vonatkozik a hadkötelezettség miatti kiutazási tilalom – magyarázta Széles Diána. Az alpolgármester ezt követően katonás rendet vágott az önkéntesek között, élükön a Fidesz-KDNP debreceni országgyűlési képviselő-jelöltjeivel. A feladat ugyanis adott volt: két kisbuszt kellett még feltölteni adományokkal, amelyek Tiszabecsre indultak. Csatárláncba szerveződve gyorsan betelt mindkét jármű. – Két busz indul hamarosan útnak, az egyikben a Fidesz-KDNP felhívására összegyűlt adományokat szállítjuk, a másikat a Debreceni Karitatív Testület töltötte tele – mondta el Kósa Lajos országgyűlési képviselő. A felajánlásokról megtudtuk: a tiszabecsiek kerti asztalokat és padokat, tartós élelmiszereket, valamint higiéniai termékeket kértek, így célzott segítség indult útnak az ukrán-magyar határra.

Arra, hogy a majd kétórás út végéhez, valamint a határhoz közeledtünk, a megszaporodó ukrán rendszámú kisbuszok utaltak, valamint az úthibák sokasodása. Tiszabecsre beérve meglepő csend fogadott, de ez elillant, miután bekanyarodtunk a Rákóczi utcába, ahol a Híd Kárpátaljáért segítségpont kapott helyet az iskolában. Rengeteg parkoló jármű és megannyi elgyötört tekintet fogadott bennünket, de alig érkeztünk felocsúdni, ismét a csatárlánc és a pakolás került főszerepbe.

– Kettős érzések kavarognak bennem, egyrészt felemelő látni a segítségnyújtást, ami most a teljes magyarságot jellemzi, mindemellett elszomorít, hogy erre a szomszédunkban kialakult háborús helyzet szolgáltatott apropót – mondta el Pósán László két doboz szortírozása közepette. A tornacsarnokban embermagasságig tornyosulnak az adományok, a falra festett színes fecskék pedig új értelmet nyertek. Az udvaron néhány gyermek fogócskázott, a többségük azonban csak csendben gubbasztott, miközben az önkéntesek szorgos méhekként folyamatosan kínálták az érkezőket. A határátkelőtől bő húszpercenként jött egy busz tele menekülőkkel. Sorra szálltak le az édesanyák gyermekeikkel.

Az idősek maradtak otthon

– Mi Benéből indultunk útnak a két gyerekkel, szerencsére a férjem már Budapesten vár minket, hozzá próbálunk eljutni – mondta el Petró Csilla, aki megjegyezte: ahogy esetükben is, többségében az idősek, a nagyszülők maradnak hátra, ők vigyáznak az otthonokra, az értékekre. Egyelőre nem tudjuk, mi vár ránk, két táskával indultunk útnak, de a gyerekek miatt muszáj volt elhagynunk Ukrajnát – magyarázta a fiatalasszony.

Mindeközben Kósa Lajos, a honvédelmi és rendészeti bizottság elnökeként a sokadik tévéstábnál állta a sarat, de ahogy fogalmazott: érthető a fokozott érdeklődés, a debreceni felajánlások kézbesítésén túl azt is kötelességének érezte, hogy helyszíni benyomásokat szerezzen a menekültek ellátásáról. Tasó László egy kárpátaljai családdal beszélgetett, majd elmondta: a sorsokat, tragédiákat látva nincs más gyógyír a fájdalomra, csak az összefogás.

A segélyponton folyamatosan cserélődtek az emberek, sorra jöttek a menekülőkért érkező családtagok, barátok, ismerősök. Egy félreeső helyen ukrán édesanya vigasztalta a gyermekét. Könnyes szemmel csitítgatta, miközben elmondta, hogy Kijevből érkeztek, és egy családi barátra várnak, aki szállást biztosít nekik, de azt már lényegtelennek nevezte, hogy hol. Fájdalmas zokogás fogadta a kérdést, amikor a kislány édesapja felől érdeklődtünk: a családfő éppen Kijevnél harcol. 

A torokszorító pillanatot átérezhették a közelben szendergő csecsemők is. Ahogy távolodtunk a segélyponttól, egyre erősödött az apróságok sírása, amit egy újabb érkező busz robaja nyomott el. 

MI