Nem csak hősök

Számtalan megemlékezés, dokumentumfilm szól elődeink hősiességéről, így az elvitathatatlan dolgok helyett más nézőpontból közelíteném meg a 65 éve történt eseményeket. A kanadai ’56-osok közül akadt, aki lőtt sebbel, üres zsebbel vándorolt ki, és alapított új családot nyelvismeret, kapcsolatok és szakmai háttér nélkül. Elmondásuk szerint ők voltak a „szerencsések”. Eközben itthon a nagyapám menekülni kényszerült a hatóságok elől: földszinti ágyat bérelt, hogyha kopognak, az ablakon keresztül azonnal menekülni tudjon. Később az alkalmi munkáit is sofőrként végezte, meghúzódva egy teherautó platóján, így nem kellett lejelentkeznie semmilyen bérleménybe. A nagymamám rosszabbul járt: a forradalomban való részvételért két évet töltött börtönben Kalocsán, olykor tizenhatodmagával osztozkodva egy garázsméretű cellán. Hogy mi a közös a fentebb említett életutakban? Nem emlékszem, egyszer is hallottam volna panaszkodni ezeket a – múlt által meghurcolt – hősöket. Manapság a legkisebb akadályoktól megtorpanó fiatalság egy kirúgást, szakítást is évekig gyászol, miközben az ’56-osaink az élő példa arra, erős, életigenlő hozzáállással jóval nagyobb tragédiákat is képesek vagyunk leküzdeni. Talán nem ártana ebből az aspektusból is felnézni rájuk!

Péter Szabolcs