Csak olyan ruhát adományozzunk, amit mi magunk is felvennénk

A szervezettel kapcsolatban álló hajléktalan emberek használtruha-igényeit teljes mértékben lefedi a lakosság által felajánlott mennyiség, az adományozási kultúrán azonban lenne még mit javítani.

Többek között erre mutatott rá Pocsai-Farkas Anikó, a debreceni hajléktalanok ellátását végző ReFoMix Nonprofit Közhasznú Kft. Dobozi utcai Szociális és Egészségügyi Központjának vezetője, amikor megkerestük a témával kapcsolatban. Az intézmény sokféle ruhát tud saját falain belül, vagy adott esetben partnerein keresztül hasznosítani, még úgy is, hogy a hozzájuk beérkező adományok nagyjából háromnegyede selejt.

A Dobozi utcai központban kétféleképpen adható le használt ruha: be lehet vinni személyesen, vagy elhelyezhető az intézmény előtti, utcára néző ruhagyűjtő konténerben, melyet naponta 2-3 alkalommal ürítenek. A leadott ruhaadományokat az épület udvarán található házikóban válogatják át, hétköznap délelőtti ottjártunkkor szinte teljesen tele volt a pár négyzetméteres helyiség. Az utcáról betérő ügyfeleknek jól bevált módszer szerint adják ki az igényelt darabokat. Válogatásra nincs lehetőség, könnyen belátható, hogy ez logisztikailag szinte kivitelezhetetlen feladatot jelentene.

– Amikor a nappali melegedőbe bejön az ügyfél, akkor a kolléganőknek jelzi, hogy mire lenne szüksége; takaróra, párnára, alsóneműre, farmerra, pulóverre, nadrágra. A kolléganőim ezt felírják egy kis formanyomtatványra, és figyelik azt is, hogy az igénylőnek van-e hajléktalan kiskönyve, mert ha van, akkor ügyfelünk – ismertette az eljárás pontos menetét az intézményvezető, hozzátéve, a kiskönyv azért is fontos, mert amögött van egy általános egészségügyi felülvizsgálati rendszer és egy tüdőszűrő, tehát megállapítható, hogy az illetőnek nincs fertőző betegsége. Ezután összeszedik azokat a ruhaneműket, amiket az igénylő szeretne, és átadják neki.

Mindennek megvan a helye

A beérkezett mennyiséget az ott dolgozók különböző szempontok szerint nézik át, tájékoztatott a Dobozi utcai telephely vezetője, aki érdeklődésünkre útmutatást adott ahhoz is, lehetőség szerint milyen ruhadarabokat adományozzanak a segítő szándékú emberek, mikre van a legnagyobb szükség.

– Az intézményben lakók közül sokan pelenkázásra szorulnak, ők kapják azokat a gumis derekú mackónadrágokat, vagy a könnyen rájuk adható ruhaneműket, ami megkönnyíti a fürdetésüket, vagy a pelenkacserét. Aztán vannak azok a ruhaneműk, melyek az ide bejáró, a nappali melegedő, illetve az utcai szolgálat nyújtotta szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfeleknek adhatók ki. Náluk a szempont, hogy meleg legyen, és bírnia kell az utcai lét adta viszontagságokat, tehát nem árt, hogyha erősebb anyagú, sötétebb színű – beszélt Pocsai-Farkas Anikó az ellátórendszer különböző szintjein felmerülő igényekről. – A következő szempont, hogy az intézmény által használható ruhanemű legyen, amit megvásárolni állami normatívából nem tudunk, de szükséges: melegítőalsó, -felső, pizsama, hálóing, köntös, ágyneműhuzat, paplan, párna – sorolja a példákat, hangsúlyozva, hogy utóbbiak ne tollból, hanem szivacsból legyenek, mert azok elszállíthatók mosodába, míg a régi, idősek által használt dunyhák már nem, így azokat nem is tudják hasznosítani.

Aztán vannak még azok a ruhadarabok, melyeket más, akár a ReFoMix-ernyő alá tartozó, akár azon kívüli intézményekben tudnak felhasználni. Ilyenek például a gyermekholmik – ezeket a Derék utcán található Családok Átmeneti Otthonában is szívesen fogadják, de ha esetleg ott még sincs rájuk szükség, továbbvihetők más családsegítő intézményekbe, illetve ápoló-gondozó otthonokba. Ugyanez a sorsa egyébként a szervezethez befutó gyermekjátékoknak is.

Mindezen felül az egyes utcai életvitelformák is más-más öltözködési normákat kívánnak. – Azok a hajléktalanok, akik 20-25 évvel ezelőtt járták az utcát, a klasszikus, nagy szakállú, picit borgőzös, hosszú kabátos kis öregek meghaltak, ők már nincsenek.

A mostani hajléktalantársadalom már sokkal igényesebb önmagára, a környezetére, szeretnének ők is tisztán és szépen öltözni, és úgy üldögélni adott esetben a főtéren.

Nyilván van, aki nagyon „lelakott” állapotú, bár őket igyekszünk minél hamarabb behozni és ellátni. Szeretnének ők is úgy megjelenni, hogy egy sétáló számára ne legyen az feltétlenül egyértelmű, hogy ő hajléktalan. Az ő öltöztetésüknél szempont a tiszta, utcán kényelmesen hordható ruhanemű, ami meleg. Vannak viszont azok, akiknél a hajléktalanság párosul azzal, hogy jövedelmet csinálnak belőle, tehát koldulnak. Ott nem feltétlenül az a szempont, hogy naprakészen tiszta ruhanemű legyen rajtuk – emelte ki Pocsai-Farkas Anikó, aki ezzel összefüggésben rámutatott, a koldulásnak vannak verbális, nonverbális és egyéb, nem feltétlenül tudatos eszközei is, melyek segítségével adott esetben több pénzhez vagy élelmiszerhez lehet jutni. – Az intézményben lévőknél nyilván más a szempont. A Dobozi utcán az idős, beteg hajléktalanok ellátása történik. Itt nagyon sok az olyan állapotú beteg, akiknél ez már „az út vége” – mondta az intézményvezető, újra aláhúzva, hogy az ő ellátásuk másabb ruhaszelektálási elvet kíván, mint azoké, akik az utcán vannak: a bent lakóknál a ruhaneműk könnyű és praktikus le- és felvétele a fontos.

Az adományozóknak a ruhák tisztaságát is szem előtt kell tartaniuk, az intézménynek ugyanis – érthetően – nincs arra kapacitása, hogy a beérkező óriási mennyiséget átadás előtt kimossa. A bentlakók ruházatát és a központban található ágyneműket, törölközőket és egyéb textíliákat viszont természetesen folyamatosan tisztítják.

Ne a konténerbe, inkább a kukába

A jó szándék árnyéka azonban felemás összképet rajzol ki:

az intézményvezető elmondása szerint a ReFoMix-hez leadott ruhaneműk és tárgyak mindössze 20-30 százaléka használható, 70-80 százalékuk lényegében szemét.

– Az adományozási kultúra annyira gyerekcipőben jár a nyugati országokhoz képest, hogy gyakorlatilag itt a lomok kidobásával teljes mértékben összekeveredik. Nagyon sok esetben szembesülünk azzal, hogy olyan, hagyatékból maradt tárgyakat és ruhaneműket kapunk, amik számunkra nem kiadhatóak, mint például lábasok, edényzet – emelte ki Pocsai-Farkas Anikó. Ha ilyen, egyébként hasznosíthatatlan holmikat visznek hozzájuk személyesen, át sem veszik őket. Ha pedig valahogy mégis bekerülnek a központba a lomok, azok elszállítása megdobja a szervezet költségeit, az erre elköltött forintokat pedig a hajléktalan emberek ellátására is lehetne fordítani, hozta előtérbe az összefüggést az intézményvezető, aki azt is elárulta, a sok odahelyezett lom miatt kellett az utóbbi két évben beszállítani a meglévő négy refomixes debreceni ruhagyűjtő konténer közül hármat – már csak a Dobozi utcán maradt ilyen.

– A ruhagyűjtő konténerekben helyeztek már el fél pár korcsolyát, egy zsák építési törmeléket, zsákokban lábast, poharat és minden olyan dolgot, mely nem arról szól, hogy ezzel segíteni akarnánk, hanem arról, hogy valaki ilyen formában próbál a lomtól megszabadulni. Mindig azt szoktam mondani és kérni, hogy csak olyan holmikat adjanak az adományozók, melyeket ők maguk is szívesen felvennének, vagy ráadnának a saját gyermekeikre, idős, ápolásra szoruló emberekre. Azt a ruhát, ami már festékes és szakadt, és talán porrongynak sem jó otthon, azt ne adományba adják, nyugodtan dobják ki. Azt a törött talpú cipőt, amit már nem tudnak felvenni, a hajléktalan ember sem tudja hordani. Utcán meg pláne nem – hívta fel a figyelmet az intézményvezető. Arra a kérdésünkre, hogy a beérkezett ruhaadományokkal nagyságrendileg hány embert látnak el Debrecenben, Pocsai-Farkas Anikó nem tudott pontos számot mondani, mivel van, hogy több másik intézménybe is juttatnak el belőlük a fentebb már ismertetett modell szerint. Az pedig, hogy ezeken a helyeken hányan kapnak a ruhaneműkből, abszolút eseti jellegű. – Azt látom, hogy a Dobozi utcán jelenleg bent lakó 53 embert és a nappali melegedőbe bejárókat teljes mértékben ellátja, valamint az utcán lévő ügyfelek ruházatának a teljes cseréjét is egy az egyben ellátja – fűzte hozzá a szakember, aki szerint egyébként az adakozási kedv évszaktól és időjárástól független, összességében véve kiegyensúlyozott. Nincsenek benne nagy kiugrások, egyedül talán a karácsony előtti időszakban van egy kis emelkedés. De a karanténidőszakban például a szokottnál jóval több adományt kaptak, ugyanis, mint mondta, amikor a fél ország home office-ba szorult, mindenki nagytakarított és lomtalanított.

Raffer Attila