Fotókkal

2021.06.05. 21:31

Doktorokat avattak, diplomát osztottak Debrecenben

Csaknem százharmincan vették át a Debreceni Egyetemen doktori, habilitált doktori és professor emeritus címüket.

Fotós: KISS ANNAMARIE HAON

Rendhagyó módon a Debreceni Egyetem doktoravató ünnepségét online is figyelemmel követhették az érdeklődők szombat délután. Az intézmény főépületének díszudvara csak zöld talárosokkal telt meg, mivel a járványügyi helyzetre való tekintettel a doktoravatót és az oklevélátadót ezúttal két időpontban rendezték.

Az ünnepség a Debreceni Egyetem doktori tanácsának bevonulásával kezdődött a főépület díszudvarán, szombaton. Hosszú idő óta újra személyesen tarthatta meg az eseményt az intézmény. Csernoch László rektorhelyettes először úgy fogalmazott: az, hogy a doktoravatást hosszú idő után sem a hagyományos formában rendezik meg, azt mutatja: a járvány időszakának megpróbáltatásai a mai napig hatással vannak ránk.

A rektorhelyettes kitért arra is, hogy az egyetem tudományos életének hagyományosan a legmeghatározóbb ünnepnapja ez, mivel a fiatal, önálló munkára érett kutató kollégák ekkor kapják meg doktori címüket, és ugyanezen a napon kerül sor a szakmai karrier további lépcsőfokain elért eredmények elismerésére – ismertette a nap jelentőségét Csernoch László. Tudatta továbbá, hogy talán soha nem volt olyan nagy felelőssége a tudóstársadalomnak a közszemlélet formálásában, mint az elmúlt másfél esztendőben volt, és az előttünk álló időszakban lesz.

– A vírussal kapcsolatos információk a helyes szociális viselkedés mértéktartó, megalapozott ismertetése nélkül teret nyerhetnek a tudománytalan tévhitek, melyek emberéleteket követelhetnek. Fontos, hogy a társadalom bizalommal tekintsen tudósaira – hangsúlyozta a rektorhelyettes.

A Debreceni Egyetem hagyományaihoz híven ez alkalommal is elhangzott az ünnepélyes fogadalom a nyolcvankilenc doktorrá avatott hallgató ajkáról. Vasárnap délután harmincegy habilitált doktor is átvehette oklevelét, heten pedig professor emeritus címben részesültek.

SZD

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában