Ötven éve az árvíz elől menekültek

Erdélyben hatalmas esőzések voltak, minden idők legnagyobb árhulláma vonult le a Körösökön. Dél-Biharban néhány faluból kiköltöztették a lakosságot, mert annyira veszélyes volt a helyzet. Erről kérdeztünk meg néhány olyan embert, aki átélte azt az időszakot.

Furtára kellett menniük

A csökmői Horgász Istvánné akkoriban huszonkét éves volt, és már egy gyermek édesanyja. Azt mondja, hangosbemondó tudatta a lakossággal, hogy szedjék össze a személyes holmijukat, mert el kell költözni. Néhány napi ruhát összecsomagoltak hát, továbbá a bútoraikat is kiürítették, hogy ha jön a víz, ne ázzon el minden. Ezután autóbuszok érkeztek, és a falu központjában, a postánál kellett rájuk felszállni. Onnan vitték a csökmőieket biztonságosabb helyre. Emma néniék Furtára kerültek, egy kedves házaspárhoz. A bajban jó volt, hogy odakerült a nővére is a kislányával, így legalább együtt voltak. A másik nővére egy Csökmőről elszármazott családnál kapott szállást, míg az édesanyjuk egy másik kedves családnál. – Ma visszagondolva azt mondom, nem volt olyan nagy a veszély, mint azt akkor gondolták, hiszen a pár évvel korábbi jeges ár sokkal veszélyesebb volt, és akkor mindenki a faluban maradt – emlékezik Emma néni, és hozzáfűzi, hogy az elköltöztetett asszonyok és gyerekek nagyon aggódtak az otthon maradt férfiakért. Az ő férje is Csökmőn maradt, mivel a jószágokat etetni kellett. A faluból a teheneket egy helyre terelték, az akkori vásártérre, a falu Darvas felőli részére, a 47-es főút mellé. Ott fejték őket. A kitelepített lakosság meleg ételt kapott a tanácstól, amit az iskola konyháján főztek, de az alkalmi szállásadóik sem hagyták őket reggeli, vacsora nélkül. Horgászné azt mondja, ma is szeretettel őrzi a szállásadó házaspár emlékét, hiszen nagyon segítőkészek voltak. Később is tartották a kapcsolatot, még a néni temetésére is elment. Néhány napot kellett csupán ott tölteniük, aztán hazajöhettek az otthonukba.

Gyorsan áradt a folyó

A jelenleg Miskolcon élő, de Újirázról elszármazott Puskás József mindössze tizennégy éves volt 1970-ben. Azt mondja, június elején ért véget az iskola, és mint annak idején a legtöbb újirázi gyerek, már reggel kimentek a Sebes-Köröshöz, és szinte az egész napot a vízben vagy a vízparton töltötték. Legtöbbször csak este mentek haza, amikor már megéheztek. Emlékeiben tisztán él, hogy azon a bizonyos napon is már délelőtt a vízben voltak, és különböző játékokkal szórakoztatták egymást, amikor arra lettek figyelmesek déltájban, hogy a folyó vízszintje egyre emelkedik. Úgy kell ezt elképzelni, mint amikor a kádba engedik a vizet. Figyelni kezdték a part menti fűzfákat, és látták, hogy fél óra alatt egy métert emelkedett a víz. Fél kettő tájban már a töltés feléig is elért az ártéren, ekkor kezdtek el aggódni, és úgy döntöttek, beszaladnak a tanácsházára jelezni, hogy jön a víz. Az illetékesek ekkor félreverették a harangot, és mozgósították a honvédséget és munkásőrséget. Megkezdődött a falu kiürítése. Az állatállományt a helyi termelőszövetkezetből elhajtották Csökmő irányába, a lakosságot pedig át a Sebes-Körös túloldalára, Vésztőre és Körösújfaluba. Puskás József azt az első éjszakát a tanácsházán töltötte, és telefonügyeletet látott el, mivel csak az az egy telefon volt akkor még Újirázon.

B. Kiss Andrea