A férfiegészség havában

2019.11.12. 16:53

A prosztata- és hererákot megelőzni nem tudjuk, de korán felfedezni igen

A november évek óta a férfiegészség, valamint a prosztata- és a hererák elleni küzdelem jegyében telik. Ez alkalomból a Holnapom Egyesület szervezésében különféle programokkal és előadásokkal hívták fel a figyelmet a rendszeres ön- és szűrővizsgálatok fontosságára a múlt pénteken Debrecenben, a Csapó utcai bevásárlóközpont mínusz egyedik emeletén.

A prosztatarák gyakori rossz­indulatú daganat, mely elsősorban az 50 év feletti korosztályt érinti, Magyarországon évente mintegy 4-5 ezer férfi betegszik meg, s csaknem 1500-an halnak meg ebben a daganatos betegségben. A hererák a fiatalabb korosztály betegsége, főként a 25–35 év közötti férfiakat érinti. – Ezen a rendezvényen a férfiegészség két részét ragadtuk ki: a here- és prosztatarákot. A legfontosabb az, hogy ezekről a betegségekről mindenkinek tudnia kell, s tudni kell azt is, hogyan lehet korán felfedezni ezeket. „Divatos” az a felfogás, hogy a betegségeket előzzük meg – azt mondhatom, hogy ezeket megelőzni nem tudjuk, de korán felfedezni igen. Ha idejében diagnosztizáljuk, akkor mind a két betegség gyógyítható, a kezelés után egészséges életet lehet élni – hangsúlyozta dr. Flaskó Tibor, a Debreceni Egyetem Urológiai Klinikájának az igazgatója.

A szűrővizsgálatok fontossága

A szakember kitért arra is, hogy az egészséges életmód sok mindenre kiterjed, többek között a rendszeres mozgásra, az egészséges étkezésre. – A saját egészségéért mindenki felelős, aktívan el kell menni szűrővizsgálatokra, mert csak akkor élhetünk nyugodtan, ha gondoskodunk magunkról – hangsúlyozta az urológus.

– Legyenek eléggé férfiak, elég bátrak, s menjenek el a prosztataszűrésre, ez tényleg életet menthet. Ma Magyarországon 1500 férfit veszítünk el minden évben, mert nem megy el szűrésre. A hölgytársaimnak üzenem, próbálják ösztökélni őket, ha máshogy nem megy, kísérjék el őket a vizsgálatra – szólította meg a megjelenteket Bánfi Ildikó, a Holnapom Egyesület elnöke.

A hererák főként a fiatal férfiakat veszélyezteti, így a Loki játékosai is képviseltették magukat a rendezvényen, s a kampány mellé álltak.

Bajuszos kampány

A délután további részében többek között dr. Varga Dániel urológus beszélt tabuk nélkül az urológiai problémákról, egy gyógyulás történetét is meghallgathattuk, valamint arról is szó esett dr. Mai­láth Mónika onkopszichiáter jóvoltából, hogyan fér meg a férfiasság mellett a segítségkérés. Az egészségszigeten ingyenes szűréssel, urológiai tanácsadással, stresszkezelési ötletekkel várták az érdeklődőket.

Ausztrál kezdeményezésre indult el a Movember mozgalom, melynek jelképe a bajusz. Világszerte a férfiak egy teljes hónapra félreteszik a borotvát és megnövesztik bajszukat. E tevékenységükkel hívják fel a figyelmet arra, hogy a férfiaknak is törődniük kell egészségükkel, és szembe kell nézniük az egyik legelterjedtebb férfibetegséggel, a prosztatarákkal. A bajusz egy „kitűző”, melyet büszkén visel gazdája, ahogy a mellrákkampány támogatói a rózsaszín szalagot hordják a szívük felett.

Kiss Dóra

Borítókép: Dr. Flaskó Tibor (balról), Bánfi Ildikó, Átányi Ajtony, Fazekas László és Herczeg András, háttérben a Loki labdarúgói

Ezek is érdekelhetik