Lángoló szalmába veszett a göndör mangalicaszőr

Hajdúböszörmény - A 10. Hajdúsági Disznótor és Hajdúsági Népművészeti Napon a sertésből készült finomságok mellett a régi világ mindennapjaiba is belekóstolhattunk. Megtudhattuk például, hogy az udvarlók a lányos háznál való első látogatásukkor úgy ügyeskedtek, hogy otthagyják egyik legnagyobb értéküket. Másnap aztán lesték, hogy kiteszik-e a szűrüket a kapura, vagy megnyerték választottjukat, s visszavárják a cifra ruhanemű gazdáját.

Ha egyetlen képben kellene bemutatnom a Hajdúsági Disznótor évtizedes történetének lényegét a cifra szűrt viselő tinédzsert mutatnám meg, aki az idősek mellett a színpadon állt. E momentumban ott van az elődök örökségének büszke továbbvitele, az aprólékos díszítésben pedig a rendezvény sokszínűsége, amelyet éppoly kitartó vizsgálódással lehet minden részletében felfedezni, mint a Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont területén szombaton magasodó sátrak, bódék kínálatát.

Fotó: Derencsényi István

Ráadásul egy ilyen díszes ruhadarabban ki kell húznia a magát az azt hordani méltónak, így a szűr tartást ad az embernek, akárcsak a múlt, a hagyományok. Ez utóbbit emelte ki ottjártamkor Varjasi Gergely az eseményt szervező Szabadhajdú Nonprofit Kft. ügyvezető-helyettese.

Mint mondta, lokálpatrióta, szeretné megtartani és népszerűsíteni a hajdúk fővárosának értékeit. Fontosnak tartja, hogy a fiatalok megismerjék az előttük születettek szokásait a hagyományokat. Emiatt idén több kézművesmestert hívtak: a többi között lehetett fonott kosarakat, faragott tárgyakat, mézből készült termékeket, bőrműves kincseket, húsféléket vásárolni. Az említett célt szolgálja az is, hogy a rendezvény egésze alatt végig népzene szólt. Gergely hangsúlyozta, még ugyan vélhetően 3-400 fővel növekedett volna a látogatottság, „mulatós királyokat” nem akartak hívni. Helye van viszont a Bakator zenekarnak, a Pergő Hagyományőrző Műhelynek, a Nánási Népdal Nóta és Tánckedvelők Egyesületnek, vagy a Bocskai Néptáncegyüttesnek.

Szó szerint is értendő e kijelentés, az idei helyszín tágasabb a korábbinál. A tájházak felújítása miatt volt szükség a változtatásra, de a jó tapasztalatok okán, sansza van annak, hogy új otthonra lelt a tizedik alkalommal megszervezett tor. Az összegyűlő család, ismerősök közös ténykedésének örömét kedveli a legjobban az otthoni disznóvágásokban, s a beszélgetéseket, találkozásokat, az együtt töltött idő adódó lehetősége deríti fel a program kapcsán is. Egyelőre a munkájának aktuális gyümölcsére koncentrált, de elárulta, a jövő évi rendezvény újdonsága talán az lesz, hogy regionálisan vagy országosan hirdetik meg a főzőversenyt.

Közös örömök

A közösségi élmény vonzó­erejére jó példa volt a Végh Viktória és Fanni lánya, illetve Dominik fia jelenléte. Utóbbival épp gipszfigurákat festettek, amikor szóba elegyedtünk. Csirkehúsfogyasztóként, őket nem csábította a füstölt oldalasokkal, kolbászokkal teleaggatott bódé, ám a szekerezés, a gyerekfoglalkozások, előadások igen. Viktória édesapja Hajdúböszörményben dolgozik, innen tudtak a torról, s így váltak a közel ezerkétszáz fős érdeklődő tömeg részévé.

A huszonhárom főzőcsapat között volt a helyi népzenei együttes is, amelynek tagjai toroskáposztával, orjalevessel és hagymás vérrel kínálta a zsűrit. Ők a kezdetektől jelen vannak. Az együttesük fő irányvonala is a hagyományőrzés, és élvezik a társaságot, a rég látottakkal való találkozót. Mint azt Marjai Antal elmesélte: nemrégiben a Bakator húzta a sátruknál, s együtt énekelték az Amott legel kezdetű nótát, amelyet az új dalcsokrukban áprilisban Pocsajban adhat elő a böszörményi csoport.

HBN–HABE

Reggel visítottak a malacok, este disznótoros vacsora volt

Talán csak a fagy és a hó hiányzott a régi disznótorok hangulátához, minden más megvolt a főtéren.