Három hét alatt elvitték a debreceni harangokat a háborúba

Debrecen - A cívisvárosi egyházak huszonnégy harangjukból tizenötről mondtak le a haditermelés miatt – egy kis helytörténet.

Az Osztrák–Magyar Monarchia fémszükségletét – az alumínium kivételével – már az első világháború kirobbanása előtt is csak importból tudta kielégíteni. 1914 után a hadiipar szükségletei ezért megkövetelték minden fontos fém és fémötvözet begyűjtését. A legfontosabb fém, a réz beszerzése különösen nehéz helyzetet teremtett, ugyanis a Monarchia a rézszükségletének alig 8 százalékát tudta megtermelni. A hiányzó mennyiséget elsősorban az USA-ból szerezte be, a háború kirobbanását követően azonban ez az antant blokádja miatt nem volt lehetséges.

Muníciónak kellett

A háború első hónapjaiban még úgy tűnt, van elegendő rézkészletünk, ám 1915 elején már világossá vált az ellenkezője. A hiány enyhítése érdekében felmérték és zárolták a készleteket, korlátozták a lakossági felhasználást. Rendelkeztek a különböző fémtárgyak hatósági bejelentéséről, hadicélokra való igénybe vételéről. Megkezdődött a lakossági réztárgyak összegyűjtése, akció indult a háztartások rézmozsarainak vasmozsárra cserélésére (a hadsereg a nagyobb mennyiségű fémanyagokat térítés mellett lefoglalhatta). A rekvirálások első hulláma 1916 nyarán, kora őszén indult meg, majd 1916 novemberében a honvédelmi miniszter leszereltette az állami épületek, kastélyok és templomok réztetejét, villámhárítóját. Így vették le a debreceni református nagytemplom 11 ezer kilogrammosra becsült réztetejét is.

 A Debreczen című lap 1917. május 22-ei számában megjelent hír. Fotó: nagyhaboru.blog.hu

Hamarosan a harangok hadicélú hasznosítása is terítékre került. 1915 augusztusában még csak arról érdeklődtek az egyházak vezetőitől, hogy mely harangokról tudnak lemondani, októberben a templomok és zárdák harangjairól kértek kimutatást, 1916 márciusában viszont már a leszerelésük és átvételük rendjéről tájékoztatták az egyházi hatóságokat. 1917 áprilisában közölték: az eddig meghagyott harangok egy részét is igénybe kell venni.

A Debreczen című lap 1917. május 22-ei számának híre a vörösrézből és vörösréz-ötvözetből való harangokat, melyeknek legnagyobb külső átmérője 25 centiméternyi, vagy nagyobb, hadicélra rekviráltaknak jelenti ki. A harangokért járó megtérítést az átvett anyag minden kilója után 4 koronában állapították meg.

A Debreczeni Független Újság június 10-ei száma Elviszik a harangokat című cikkében a muníciógyártás fokozásával indokolta a harangok igénybevételét.

A görögkatolikus templomnak három harangja alakult ágyúvá. Fotó: nagyhaboru.blog.hu

A Rákóczi megúszta

A rekvirálás alól csak a történelmi és műértéki beccsel bíró harangok mentesültek. Ennek köszönhetően megmaradhatott a Nagytemplom országszerte híres hatvanmázsás Rákóczi-harangja, amelyet öregebbik Rákóczi György fejedelem németektől zsákmányolt ágyúk ércéből öntetett és adományozott a templomnak.

A debreceni templomok harangjait 1917. május 12–30. között katonai munkások szerelték le, a helyi egyházak huszonnégy harangjukból tizenötöt ajánlottak fel.

A református egyház tizenhatot bocsátott a haza rendelkezésére. A római katolikus egyház öt harangja közül négyet engedett át. A Nepomuki Szent Jánosnak ajánlott 4370 fontosat; a Szalézi Szent Ferencről nevezett 1345 fontosat, a Kalazanci Szent József­ről nevezett 715 fontosat és az 53 fontos lélekharangot. Ez utóbbit a krónikák szerint az egykor a városban állomásozott Hohenzollern-Sigmaringen herceg, dzsidáskapitány öntette.

A görögkatolikus templomnak három harangja alakult ágyúvá. A Szent Miklós képét viselő nagyharang; a Keresztelő Szent Jánoséval díszített, és a Szűz Máriával ékes kisharang. Mind a hármat 1909-ben öntötték. Utóbbi nagy részben Kulics Mária adományából készült.

- Topor István -