Helyi közélet

2016.07.07. 16:40

A munka közösségi, a fejlődés egyéni

Debrecen - A középiskolás diákok három éve teljesíthetik a kötelező közösségi szolgálatot.

Debrecen - A középiskolás diákok három éve teljesíthetik a kötelező közösségi szolgálatot.

A Forrás Lelki Segítők Egyesülete 2013 januárja óta biztosít lehetőséget középiskolás diákok számára az ötven órás közösségi szolgálat egy részének vagy egészének teljesítéséhez az iskolai féléveknek megfelelően.

Az egyesület 2011 óta működik önkéntes fogadó szervezetként, 2013-tól pedig tanulók számára is lehetővé vált az érettségi feltételévé vált kötelesség lebonyolítása. A szervezet 2014-ben a Forrás Fakad, 2015-ben A Szeretet Útja címmel nyert és valósított meg közösségi szolgálatos projektet a MOL Magyarország Kft. és az Új Európa Alapítvány KÖSZ! programja keretében meghirdetett pályázat nyomán. Így a középiskolások tíz héten keresztül, heti három órában tudják teljesíteni az előírtakat. A legtöbb diák a közeli EURO Baptista Gimnáziumból, a Medgyessy Ferenc Gimnáziumból, illetve a Svetits és Szent József Gimnáziumból érkezik. A hallgatók kezdetben egy minitréningen vesznek részt, az utolsó alkalommal pedig egy összegzés történik, amelyen a tanítványok beszámolnak arról, hogyan érezték magukat.

– Az összejöveteleken a különböző ajándéktárgyak készítése mellett társadalmi problémákat érintő kérdéseket boncolgattunk és filmeket néztünk a gyerekekkel – osztotta meg velünk Orgován Brigitta, az egyesület munkatársa.

Személyiségformálás

– Az iskolámban értesültem a lehetőségről. Megfogott az egyesület tevékenysége, ezért jelentkeztem ide közösségi szolgálatra. A foglalkozásokon gyerekeknek készítettünk apró ajándékokat, és ez egyben csapatépítőként is szolgált. Az alkalmak során sokat fejlődtem abban, hogy könnyebben veszem fel a kapcsolatot az emberekkel – mondta el Szemán Brigitta, a Szent József Gimnázium 10. osztályos tanulója.

– Korábban nem hallottam az egyesületről, az iskolában ismertem őket. A foglalkozások alatt olyan társadalmi problémákra világítottak rá, mint az elfogadás-elítélés nehézsége, vélemények és benyomások kezelése. Számomra ezek az alkalmak igen hasznosak voltak, mivel a továbbiakban pszichológiával szeretnék foglalkozni – tudtuk meg Kovács Lórándtól.

HBN–BL


Államtitkári dicséret

A Forrás közössége 25 évvel ezelőtt jött létre azzal a céllal, hogy az egyéni segítségnyújtási forma mellett hiányt pótoljon mind az egyéni, mind a családi közösségi ellátásban.

A megalakulása óta eltelt években ellátási szerződést kötöttek a várossal, bentlakásos családsegítő szolgálatot, nappali és közösségi pszichiátriai-, valamint szenvedélybeteg nappali és közösségi ellátást valósítottak meg, amiért Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára június 24-én miniszteri elismerő oklevelet adott át az egyesületnek.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában