2024.05.06. 19:04
Iskolai olimpiát tartottak a Szoboszlói Úti Általános Iskolában – fotókkal, videóval
A S(z)ulimpiát május 6-án tartották az intézményben. Az iskolai minden évben szervez sport-fókuszú projektnapokat.
A diákok többek között futóversenyen is részt vehettek
Forrás: Czinege Melinda
A Szoboszlói Úti Általános Iskolában kiemelt figyelmet fordítunk iskolaközösségünk minden tagjának mentális és fizikai egészségére, ezért a mindennapokban számtalan lehetőséget biztosítunk a sportolásra, a mozgás öröméért, a rendszeres testedzés szokásának kialakításáért és megalapozásáért. Ennek részeként minden tanévben – az élményalapú tanulás-tanítást követve– szervezünk sport-fókuszú projektnapokat - olvasható az iskola közleményében.
Mint azt írták, az olimpiai év jegyében az idén iskolai olimpiát hirdettek a diákoknak és szüleiknek a Magyar Sport Napjára, május hatodikára. Ezzel az akcióval összesen az iskola 446 tanulója és 40 tanár csatlakozott a „Mozduljunk Együtt Debrecen! kihíváshoz.
S(z)ulimpia a Szoboszlói Úti Általános Iskolában
Fotók: Czinege MelindaAz egyéni és a csapatsport sem maradhatott el
A „S(z)ulimpia az osztályok bevonulásával kezdődött, akik fogadták az olimpiai lángot, amely a diákolimpikonokkal, Európa- és Világbajnok tanulókkal érkezett meg. A megnyitót követően Bereczki Dóra, az iskola volt diákja, a DEAC Jégkorong Akadémia U16-os gárdájának olimpiai bajnok játékosa vezette a bemelegítést. A sportjátékokon, melyek között sprint- és hosszútávfutás, kosárlabda, labdarúgás, kapitánybombázó, akadálypálya, teqball, tollaslabda, asztalitenisz, hármasugrás is szerepelt az olimpiai tudáskvíz mellett, a tanulók egyéniben és csapatban is indulhattak, ahol aktivitáspontokat gyűjthettek.
A játékokat követően díjkiosztó is volt, a diákok Széles Diána alpolgármestertől, valamint Orosz Aurélia és Papp Csaba önkormányzati képviselőktől vehették át a megérdemelt díjakat.