Helyi közélet

2015.06.10. 17:24

Vizuális véleményt várnak

Debrecen - Kedvenc helyről, városi értékekről, Debreceni személyes sztorikról szólhatnak a harminc év alattiak videói.

Debrecen - Kedvenc helyről, városi értékekről, Debreceni személyes sztorikról szólhatnak a harminc év alattiak videói.Nem létezik olyan ember, aki nyugodt szívvel kijelenthetné: tökéletesen ismeri a cívisváros értékeit. Szeretnénk, ha most a fiatalok mutatnák be nekünk az ő városukat” – emelte ki a „Debrecen mi vagyunk” című videópályázat egyik célját Heller Zsolt. A Művészetek Udvarát képviselő folkesztéta azon népes zsűri tagja, amely a július első és szeptember utolsó napja között érkezett másfél két perces videókat értékelni fogja a közönségen kívül.

– Nagyon erős és színes Debrecen művésztársadalma, amit jól prezentál a pályázat mögött álló csapat is kezdve Áfra János költőtől, Süli András programszervezőn, Szénási Miklós írón, a Kós Károly Művészeti Szakközépiskolában oktató Kertész Sándor művésztanáron, Csősz Imrén, az Ifjúsági Ház ügyvezetőjén, Kónya Ábel képzőművészen, a Debreceni Egyetemen tanító Szirák Péteren át. A foglalkozási területünk egy-egy csatorna, ami alkalmas arra, hogy segítsük szakmailag az alkotókat, akikre most felfigyelhetünk – foglalta össze mit nyerhetnek a jelentkezők a dobogósoknak járó pénzdíjon túl.

– A tehetségeket bevonhatjuk a nemrégiben átadott magas technikai felszereltségű médialabor műhelymunkájába – konkretizált Szirák Péter a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék vezetője, hozzátéve: „Debrecen egyszerre egy régi hagyományait őrző város és egy olyan település, amely az utóbbi másfél évtizedben nagyon sokat változott. Fontos, hogy az új tereket belakják az itt élők és különösen a fiatalok. A helység közösségteremtő, és -megtartó ereje nagyban függ attól, hogy menniyre érzik azt otthonuknak az ifjak”.

– Szeretnénk a fiatal alkotóknak publicitást biztosítani. A díjazott filmekből a Debrecen Televizó DVD-t készít, a művek megjelenhetnek az interneten, a nagyerdei ködszínházban vagy a Modem falára vetítve – sorolta a megmérettetést kiötlő dr. Széles Diána alpolgármester, akinek célja, hogy az ifjak megtalálják számításaikat a megyeszékhelyen, érezzék, hogy a véleményük fontos visszacsatolás az önkormányzat számára.

HBN–HABE



Debrecen - Debrecen városa videópályázatot hirdet, melynek célja megmutatni a várost a fiatalok szemével. A kezdeményezést az Ady-pad ötletpályázat – melynek célja az volt, hogy az önkormányzat bevonja a kreatív debreceni fiatalokat az Ady park új arculatának megalkotásába – sikere ihlette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában