Laosz: a buddhista bölcsesség országa

Vientián - „A vietnamiak szaladnak, a kambodzsaiak sétálnak, a laosziak alszanak.”

Mekongi naplemente, a dzsungel, millió elefánt a narancssárga szerzetes lepel és az emberek szüntelen, mindenkinek kijáró mosolya, ez Laosz. A tengertől elzárt szocialista köztársaság Délkelet-Ázsiában található. Észak-nyugatról Mianmar és Kína, keletről Vietnam, délről Kambodzsa határolja.

Évszázados elszigeteltsége páratlan érintetlenségben őrizte meg kézműves hagyományait, a ritkán lakott ország drámai szépségű tájait még nem rajzolta át emberi kéz. A tündérmesék palotáit idéző, egyedülálló buddhista kolostoraiból máig alamizsnát gyűjteni indulnak reggelente a szerzetesek.

Nagy kihívás

Nagyon szegény nép a laoszi, sokan óriási nyomorban élnek, olyanban amilyet eddig elképzelni tudtam csak. A jövedelmek borzasztóan alacsonyak havi 100 dollárnak megfelelő kip (ez laosz hivatalos pénzneme) már jó keresetnek számít. Az oktatás nagyon gyenge színvonalú, a gyerekek jelentős része - főleg az elmaradott vidéken - esélyt sem kap a tanulásra. A laoszi emberek úgy hiszik, hogy a karma jóval fontosabb, mint a kemény munka. Éppen ezért nem sokat foglalkoznak a jövővel, ez az, ami miatt a külső szemlélő számára a laosziakból hiányzik bármiféle ambíció.

A francia gyarmatosítóknak volt is erre egy mondása: „ A vietnamiak szaladnak, a kambodzsaiak sétálnak, a laosziak alszanak.” Nagy kihívás lesz az ország számára megtalálni az egyensúlyt, a tradíciók a hagyományos laoszi értékek megőrzése és fejlődése között.

Világok, korok hangulata

Luang Prabang a világtörténelem viharait és a kommunizmus legkeményebb éveit is átvészelő várost 1995-ben, az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, mint Délkelet-Ázsia „legérintetlenebb városát”. A 26 ezer lelket számláló történelmi óváros, és a megmaradt harminckét templom többsége egy keskeny, a Khan és a Mekong folyó által határolt félszigeten található. A ma is működő templomok között az 1920-30-as évekbeli francia gyarmatosítói villák, klasszikus laoszi oszlopos házak bújnak meg pálmafákkal övezve. A város csodálatos fekvése mellett azért is megkapó, mert lehetőséget kapunk arra, hogy világok, korok, hangulatok között utazzunk a saját lábunkon. Ha valamelyik udvarból meglessük a szerzetesek esti imáját a Kántáló énektől egészen spirituális hangulatba kerülhetünk.

Öt után jönnek a hmongok

Hajnal négykor keltünk, hogy mi is részesei legyünk egy buddhista szokásnak, mely során a szerzetesek alamizsnát, élelmet gyűjtenek egy körmenet során a hívőktől, és a turistáktól. A program után csak egy pár lépés és máris a főutcán találjuk magunkat, ami viszont a nyugati világ megtestesítője. Étterem, utazási iroda, internet-kávézó, masszázs szalon, minden megtalálható itt, ami egy utazó óhaja sóhaja. Az esti piac a város egyik fő attrakciója. Minden délután 5 órakor lezárják a város főutcáját a forgalom elől, hogy a helyi falukból érkező hmongok kirakhassák portékáikat. Több száz méter hosszan árulják kézműves termékeiket, faékszereket, pólókat, táskákat, és olyan gyönyörű kelméket, hogy nem tudtam róluk levenni a szemem.

Szeszbe fojtott állat

„Testközelből” is megismerkedtünk a Mekonggal, ami nekem addig csak egy különös hangulatú, kegyetlen hely volt a Vietnamról szóló filmekből. Most azonban gyönyörű, habár még rejtőzködő, ködbe burkolózó valósággá vált. Két falut látogattunk meg utunk során. Az egyik település lakói az esti piacról már ismert kelmekészítők. De majd minden háznál van pálinkafőző is. Termékeik azonban nem hétköznapiak. A pálinkás üvegből kobra, skorpió, sőt óriási százlábú mered a vásárlóra üveges tekintettel. A turisták általában bőszen vásárolják, én nemigen tudtam, kinek szerezhetnék örömet egy szeszbe fojtott állattetemmel…

HBN-Becsi Etelka