2014.12.03. 07:32
Nézőpont: Nyíltság ajándékba
<em>Mintha egy olyan országban járnék, amely lakóinak nyelvét nem beszélem, úgy éreztem magam az értelmi fogyatékosoknak szervezett sportnapon. Körülöttem mindenki töltött már huzamosabb időt, ilyen emberekkel. Szülők, gondozók, a speciális olimpikonok egyesületének vezetője, sportolók, akik már évek óta járnak a rendezvényre</em>. Horváth Borbála írása.
Mintha egy olyan országban járnék, amely lakóinak nyelvét nem beszélem, úgy éreztem magam az értelmi fogyatékosoknak szervezett sportnapon. Körülöttem mindenki töltött már huzamosabb időt, ilyen emberekkel. Szülők, gondozók, a speciális olimpikonok egyesületének vezetője, sportolók, akik már évek óta járnak a rendezvényre. Horváth Borbála írása.Könnyű nekik, már tudják hogyan kell megszólítani egy értelmi sérültet és hogyan beszélni vele, hogy ne mélyítsem benne hátrányát. – Én ajándékba kaptam ezt a karkötőt nézd - s már mutatja is. Egyszerű fém karperec, ami ilyen örömet okoz neki. Mutat a nadrágjára, a szép sárga felsőre és a tornacipőjére, amiket szintén ajándékba kapott. – Téli bakancsom is van, de itt a teremben az nem lehet rajtam - ennek a mondatának is hálás mosoly a kísérője. Erről eszembe jut, hogy mennyire elfelejtettem a múlt héten vett csizmát, aminek úgy örültem. Aznap. Tudatosan kell kihúznom magam, hogy ne hajoljak le hozzá és figyelnem kell, hogy ne beszéljek úgy, mint egy gyerekkel. Mert nincs rá szükség. Tanulnom kell a vele született nyitottságát. Dicséri a hajam és minden lehetséges módon igyekszik elmagyarázni, ki a szervező. Mondja a felsője színét, a mutatja, most épp, hogy tartja a kezét, hozzáteszi: „Józsi” mellett áll, hogy odataláljak a terem túl oldalán sportolók tömegében álló nőhöz. Segíteni akar és fel sem merül benne, hogy átgondolja: én más vagyok, vajon hogyan szóljon hozzám?
