2014.11.03. 16:58
Fáklyával vitték a megújulás lángját
Nyíracsád - Az erdélyi Albis település énekkara először szerepelt az országhatáron kívül.
Nyíracsád - Az erdélyi Albis település énekkara először szerepelt az országhatáron kívül.A helybeli, valamint a fülöpi és nyírábrányi gyülekezetből érkezett hívek népes serege töltötte meg Nyíracsád főterén álló Árpád-kori református műemlék templomot október 31-én este. A reformáció ünnepnapján a református vallás gyökereire, Luther Márton és Kálvin János egyházmegújító tevékenységére emlékeztek.
Haza jöttek
Az egybegyűlteket Komor Csaba lelkipásztor köszöntötte, majd Bacsó János baptista lelkipásztor hirdette Isten igéjét. Ezt követően az Erdélyben található, csaknem teljesen magyarok lakta Albis község református gyülekezetéből érkezett énekkar szolgálata következett. Vezetőjük úgy fogalmazott, hogy örömmel tettek eleget a meghívásnak, hisz nem vendégségbe, hanem haza jöttek. Dénes Béla református lelkipásztor áldása után a helyi népdalkör énekei Istenhez közel emelték a hívek lelkét, majd Szász József, a nyírábrányi református gyülekezet presbitere verssel emlékezett a reformációra.
Fáklyás felvonulás
Az ünnepi istentisztelet végén a Dózsa-féle parasztfelkelés és a reformáció címmel Komor Csaba előadása hangzott el, majd az ünneplők a templom előtt fáklyákat gyújtottak, s énekszó kíséretében vonultak végig a Dózsa utcán.
– A fáklyák fényével a megújulás jelképes lángját szeretnénk eljuttatni mindenkihez – fogalmazott Komor Csaba lelkipásztor. A templomhoz visszatérve dr. Nagy János polgármester köszöntötte az ünneplőket, akik Magyarországért imádkoztak, majd a Himnusz közös éneklésével zárták a reformáció ünnepe alkalmából tartott istentiszteletet.
HBN–KZE