Helyi közélet

2014.05.30. 14:04

Jubiláló germanisták Debrecenben

Debrecen - Közgyűléssel és a fiatal kutatók tudományos pályáját támogató konferenciával ünnepli a Magyar Germanisták Társasága húsz éves jubileumát a Debreceni Egyetemen.

Debrecen - Közgyűléssel és a fiatal kutatók tudományos pályáját támogató konferenciával ünnepli a Magyar Germanisták Társasága húsz éves jubileumát a Debreceni Egyetemen.

A Magyar Germanisták Társasága a germanisztika, azon belül az irodalom- és nyelvtudomány kutatásának és oktatásának előmozdítására és összehangolására, valamint a tagok szakmai érdekeinek képviseletére 1994-ben Bernáth Árpád, szegedi professzor javaslatára alapított országos tudományos egyesület, amely közgyűlését minden évben egy magyarországi germanisztikai intézetben szervezi. 2014. május 30-31-én a Debreceni Egyetem Germanisztikai Intézete ad otthont a rendezvénynek.

Az éves közgyűlés mellett idén nemzetközi konferenciát rendeztünk, amely a hazai fiatal germanista kutatók mellett a Debreceni Egyetem Erasmus partneregyetemeiről érkező doktoranduszok számára kínál lehetőséget tudományos eredményeik bemutatására. A konferenciát három szekcióban (kultúratudomány, irodalomtudomány, nyelvtudomány) rendezzük, a felkért szekcióelnökök a hazai és nemzetközi germanisztika prominens kutatói, a münsteri és mannheimi egyetemekről is érkeztek professzorok – tájékoztatott Gácsi-Iványi Zsuzsanna, a Debreceni Egyetem Germanisztikai Intézetének igazgatója.

A közgyűlés és a konferencia fontos esemény a magyarországi germanisták és a Debreceni Egyetem számára is, ugyanis a résztvevők, köztük az egyetem kutatói, oktatói bekapcsolódhatnak a hazai és a nemzetközi germanisztika aktuális kutatásaiba, szakmai kapcsolatokat építhetnek, közös kutatóprojekteket alakíthatnak ki. Ezen a közgyűlésen adjuk át a Gragger Róbert díjat, amelyet Vizkelety András, a Társaság alapító elnöke 2005-ben hozott létre, és amely kétévente a germanisztikai kutatásokban kiváló eredményeket felmutató 40 év alatti kutató teljesítményét díjazza. Ezúttal Simon-Horváth Katalin, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Német Nyelvészeti Tanszékének adjunktusa nyerte el a díjat a német nyelvészet területén írt és 2013-ban megjelent disszertációjáért, tudományos, valamint oktatói munkájáért. – mondta Bassola Péter, a Magyar Germanisták Társaságának elnöke.

A jubileumi közgyűlés két napján összesen 90-en vesznek részt, köztük 20 olyan fiatal kutató, akik az ország germanistái előtt ismertethetik tudományos tevékenységüket.

- Debreceni Egyetem -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában