Helyi közélet

2008.09.30. 12:51

Varázslatos osztálykirándulás

<p>Szeptember a várva-várt iskolakezdés ideje. Szüleim meg is örökítették az évnyitó izgalmait, s ezzel a csoportképpel be is neveztünk 2007 szeptemberében az „első nap az iskolában” játékra.</p>

Nagyon boldog voltam, amikor szüleim közölték, a fantasztikus hírt, hogy osztályunk lett az első! A nyereményünk 100 000 forint utazási hozzájárulás volt.
E jelentős összegből kétszeri kirándulásra is futotta. Az egyik felét I. év végén (2008. június 9-én) használtuk fel, amikor Szilvásváradot céloztuk meg.

A táj, a hegyvidék varázsa rögtön magával ragadott minket, „alföldi” gyerekeket. Az erdei kisvasúttal utazni is nagy élmény volt számunkra. Az új tanév szeptemberében (2008. szeptember 26-án) pedig Nyíregyháza volt az úti cél.

Ismét nagy izgalommal vágtunk neki az útnak. Néhányan már ugyan jártunk itt, de ez csöppet sem zavart minket, épp ellenkezőleg. Egy órányi utazás után végre beléptünk a Vadaspark területére. Állatokban nem volt hiány, olyan ritka állatokat is megcsodálhattunk közelről, amelyet eddig csak tévében láthattunk.

A fiúknak elsősorban a vadállatok nyerték el a tetszésüket, mint például a leopárd, tigris, feketepárduc, gepárd….

A lányok szívesebben ácsorogtak a kedves és barátságos állatok körül, mint például a pingvin, fóka, zsiráf, majom….

Mindannyiunk tetszését elnyerte termetével és ragaszkodásával az elefánt bébi. A vadállatokon, víziállatokon kívül háziállatokkal is találkozhattunk, eredeti falusi, tanyasi környezetben.

Róluk már környezetismeret órán is tanultunk, s érdekes volt látni őket élőben is. Nemcsak háziállatokat, de az állattartással kapcsolatos szerszámokat, eszközöket is megismertették velünk. A bátrabbak állatsimogatón is részt vehettek.
Az elmaradhatatlan fagylaltozás és az ajándékvásárlás után hazafelé vettük az irányt.
Élményekben gazdag, csodálatos nap volt ez mindannyiunk számára.

Berecz Réka 2.a
Bányai Júlia Ált. Isk.

Ezek is érdekelhetik