Helyi közélet

2008.03.28. 17:49

Egyedülálló lesz hazánkban

<p>Tetétlen - A sportpálya szomszédságában felépülő, appartman rendszerben üzemelő, országosan is hiányt pótló intézmény 30-40 embernek ad majd munkát.</p>

Az országban egyelőre egyedülálló, mozgás-, látás- és értelmi fogyatékos gyermekek bentlakásos, fejlesztő otthonát valósítja meg Tetétlen önkormányzata abban az esetben, ha a pályázat már sikeres első fordulója után "befutó" lesz a szakmai programot tartalmazó második körös beadvány is.

Erre Tetétlennek minden esélye megvan, hiszen a pályázat kiírója, a norvég alap olyan jónak ítélte a sárréti település tervét és pályázatát, hogy máris 20 ezer euróval támogatja a pályázat szakmai részének elkészítését - minderről Csontos János országgyűlési képviselő, Bernáth László polgármester és Hajdú Lajosné szakmai vezető beszélt a pénteken megtartott sajtótájékoztatón.

Az 1,7 millió euró összköltségű beruházás várhatóan egy esztendő múlva kezdődhet és 2010-re fejeződik be.

 A sportpálya szomszédságában felépülő, appartman rendszerben üzemelő, országosan is hiányt pótló intézmény 30-40 embernek ad majd munkát. A megnyitást követően a működéshez 10 éven keresztül kap támogatást a tetétleni önkormányzat.

Ezek is érdekelhetik