Dr. Korcsmáros Ferenc: „Soha, egyetlen percre sem bántam meg, hogy az egészségügyi hivatást választottam”

A Hajdú-bihari Napló és a haon.hu február 1-jén indította útjára Az év embere, valamint Az év sportolója közönségszavazását, hogy megtalálja azt a szakembert, aki a saját területén olyan kimagasló eredményt ért el, mely az olvasók szerint is külön elismerést érdemelhet. Olvasóink két héten át voksolhattak Hajdú-Bihar vármegye kiválóságaira, a döntésük alapján pedig Az év embere 2022 közönségdíjat dr. Korcsmáros Ferenc, az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Regionális Mentőszervezetének igazgatója vehette át szerdán. A Hajdú-bihari Napló idei díjazottja több mint két évtizedes munkássága alatt végig kiemelkedő szakmai munkát végzett.

Hogyan fogadja Az év embere 2022 elismerést?

Óriási megtiszteltetés volt már a jelölés is a díjra, az pedig külön felemelő érzés, hogy a társadalmi környezet elismeri az ember munkásságát. Nagy büszkeséggel, nagy örömmel, és természetesen nagy hálával veszem az Év embere kitüntetést. Mindenkinek szeretném megköszönni, akinek a legapróbb hozzájárulása is volt ahhoz, hogy ezt a megtisztelő elismerést megkaphatom.

Nem először vehet át olyan díjat, mely a kimagasló munkásságát ismeri el. Tavaly augusztusban dr. Pintér Sándor belügyminisztertől kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül miniszteri elismerést vehetett át. Mit jelentenek Önnek az elismerések?

Immár huszonhárom éve vagyok jelen a sürgősségi ellátásban, melynek minden válfajában szerepet vállaltam ez idő alatt, kezdve a mentéstől a légi mentésen keresztül, az alapellátási ügyeletekben való munkavállaláson át a kórházi sürgősségi ellátórendszerek kialakításig, működtetésig. Úgy gondolom, hogy az elmúlt 23 év széles körű feladatellátása, illetve reményeim szerint a társadalmi szerepvállalás – hiszen az elmúlt közel 15 évben a Magyar Vöröskereszt életében is a főszerepet láttam el – mind hozzájárult az ismertséghez, elismertséghez. Erre a díjra viszont nemcsak személyes elismerésként, hanem kollégáim, bajtársaim munkájának méltó köszöneteként is tekintek.

Nem csak a szakmaiságot magában foglaló tevékenységről beszélhetünk, hiszen sok esetben képzéssel, felnőtt, illetve iskolai elsősegélynyújtás oktatásával is nagyban hozzájárult a laikusok tudásának bővítéséhez.

Azt gondolom, hogy nemcsak a szigorúan vett orvos szakmában, hanem a társadalmi szerepvállalás kapcsán is fontos olyan maradandót nyújtani, ami az ismertséget és az elismertséget megteremthette. Emellett kiemelném a laikusok oktatásában, a középfokú és egyetemi, főiskolai oktatásban, mentőápoló, orvos- és mentőtiszt képzésben vállalt szerepet, hiszen a hallgatóknak a jó mentor remélhetőleg nemcsak a szakmát és annak szépségét tudja oktatni, hanem mint emberként is képes pozitív példát mutatni.

Ha már az oktatánál tartunk, a tudás játékos formában való átadása is nagy hangsúlyt kap a mentők életében, hiszen nem egy alkalommal szerveznek fiataloknak, általános és középiskolás diákoknak vetélkedőket. Mennyire fontos a fiatalok felkészültsége, a szakma népszerűsítése?

Alapvető jelentősége van a jövő ifjúsága megfelelő szemléletformálásnak, éppen ezért azt gondolom, hogy nem lehet elég korán kezdeni. Évekkel ezelőtt a legkisebbekkel kezdve már óvodai szinten is próbáltunk egészséges életmóddal, elsősegélynyújtással kapcsolatos képzéseket létrehozni természetesen az életkori sajátosságokat figyelembe véve, adaptált oktatási tematikával és szempontrendszer szerint. Ugyanakkor nemcsak a gyermekeknek, hanem az őket gondozó, nevelő pedagógusoknak is ugyanilyen fontos a megfelelő felkészültség. 

Ma már elmúlt annak az ideje, hogy az oktató kiáll a katedrára, és megtart egy előadást. A hitelességhez, a biztos tudásátadáshoz ma már a fiatalokat az életkoruknak megfelelő nyelvezettel, eszközrendszerrel és tematikával kell megszólítani.

Sokszínűségről árulkodik a szakmai életútja. Az elmúlt évtizedek feladatai közül melyekben találta meg a legnagyobb kihívást?

Az első momentum 2010 körül volt, amikor nagyon büszke voltam arra, hogy az országban az egyik legfiatalabb osztályvezető főorvosa lettem a sürgősségi betegellátó osztálynak. Büszke vagyok rá, hogy részese lehetettem annak a folyamatnak, hogy hazánkban kiépült az egészségügyi ellátórendszer, a sürgősségi ellátó osztályok hálózata. Az az időszak nagyon termékeny és nagyon fontos momentum volt az életemben. Olyan szakembereket sikerült ezalatt az évek alatt kinevelni a kórházi osztályokon, amelyek a mai napig garantálják a működőképességet. Élen jártunk az országban és a vármegyében a sürgősségi osztályok kialakítását illetően. Szorosan együttműködtünk a Debreceni Klinikai Központtal, a Debreceni Egyetemmel, a vármegyei kórházzal, és képesek voltunk korán elindítani kedvező, előremutató folyamatokat. Arra is büszke vagyok, hogy 38 évesen továbbléptem az osztályvezető főorvosi pozícióból, váltottam és egy egész régiónak a mentési rendszerét irányíthatom. Azt gondolom, hogy nagyon fiatalon lettem az Országos Mentőszolgálat egyik legnagyobb régiójának a vezetője.

A mintavételezésben, a teljes Covid-ellátásban, de még a Covid-védőoltások folyamatában is szerepet kapott a mentőszolgálat. Amikor ezzel a kihívással megküzdöttünk, akkor egy egészen új szempontrendszer szerint működő ügyeleti ellátási struktúrának a kiépítésével bízták meg a régiónkat Hajdú-Bihar vármegyében. Ez is óriási feladat volt, de sikerrel vettük, hiszen a rendszer azóta is működik, sőt, más vármegyékre is kiterjedt. Azt gondolom, hogy ezek a kemény, kihívásokkal teli időszakok csak előrébb vittek engem és a bajtársi közösséget egyaránt. Ezekből a tapasztalatokból építkezhetünk a jövőre nézve.

Az elmúlt évtizedek alatt mennyiben változtak meg az igazgatói pozícióban megfogalmazott célkitűzései?

Amikor eldöntöttem, hogy megpályázom a regionális igazgatói pozíciót, már több mint hétéves osztályvezetői időszak állt mögöttem. 2000. április 1-je óta folyamatosan az Országos Mentőszolgálat köreiben dolgoztam többféle pozícióban, de az igazgatói posztot érintve természetesen más kihívások motiváltak. Voltak olyan impresszióim, hogy a kórházi vezetői tapasztalatokból egy más vezetői attitűddel és egy egészen más irányultsággal próbálom a régió mentésügyét szervezni. Ebben óriási szerepe volt az Országos Mentőszolgálat Debrecenből származó főigazgatójának, dr. Csató Gábornak, akivel közös hangra találtunk az elképzelésekben. 

Láthatóvá vált, hogy a mai kor technológiáját, innovációját a betegellátás szolgálatába lehet állítani, a technológiai fejlődéssel lépést lehet tartani akár ágy melletti labordiagnosztikával, akár ultrahangkészülékek telepítésével, akár telemedicinális eszközök felhasználásával. Szellemi kutatóműhelyt alakítottunk ki a betegellátás és a betegbiztonság minőségének javításáért. Az országban elsőként a debreceni rohamkocsi kapott ultrahangkészüléket.

A technológiai fejlesztéseken túl számos más előrelépést láthattunk az elmúlt időszakban a régióban.

Büszke vagyok arra, hogy az elmúlt években számos olyan lehetőséget megtaláltunk, amely mentőállomások felújítását, korszerűsítését tette lehetővé. Hajdú-Bihar vármegyében emellett új mentőállomás épült Nyíradonyban, mentési pont jött létre Nádudvaron, de többek között új mentőállomás építését tűztük ki célul Egyek településen is. Új mentőautókat kaptunk, és számos új mentéstechnikai eszköz érkezett az elmúlt években kormányzati támogatásból. Hadd említsem meg azt is, hogy próbáltunk a szervezeti kultúránkra is odafigyelni, és fontos szerepet kapott a dolgozóink megbecsülése. A mentők napján méltó ünnepségeket szerveztünk, átmeneti mentőmúzeumot működtettünk a Medgyessy-házban a korábbi debreceni mentőállomás területén, létrehoztunk egy innovatív kondiparkot a jelenlegi debreceni mentőállomáson az országban egyedülállóan elsőként. Sokat léptünk előre az elmúlt években, de van még tennivalónk.

A fejlesztéseket tekintve mi lehet a közeljövő legfontosabb kihívása?

A tervek között szerepel mentőállomás építés és felújítás, de a mentőállomás-hálózatunkat, a mentési pontjainkat is szeretnénk tovább fejleszteni annak érdekében, hogy a régió minden területe hasonló lefedettségi képet mutasson. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy Hajdú-Biharban 2021 óta feladatunkká vált egy új alapellátási ügyeleti rendszer működtetése is, ez a rendszer Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is elindult, és nem titok, hogy Szolnok vármegyére is kiterjedhet a közeljövőben. Mindennek a minél jobb betegelégedettséget garantáló ellátás a célja.

Az elmúlt évtizedekben a pozitív eredmények eléréséig sok kihívással megküzdött. Mi az, ami mindvégig motiválta a pályán maradásban?

Mióta az eszemet tudom, mindig is az egészségügyi pályához vonzódtam, az egyetemi évek alatt pedig nagyon korán, másodéves orvostanhallgatóként már kapcsolatba kerültem a mentőszolgálattal, és mentőápolóként dolgoztam. Nem is volt kérdés számomra, hogy az egyetemet elvégezve az akut ellátással szeretnék foglalkozni. 

A feleségem szintén az akut ellátásban dolgozik, és azt gondolom, hogy ez nagyon szerencsés helyzet. Értjük és megéljük a szakmában rejlő nehézségeket és szépségeket, tudjuk, hogy mit jelent egy fárasztó, kihívásokkal vagy éppen örömökkel teli nap ebben a munkában. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen társam van az életben. Azt gondolom, hogy engem mindez egybevéve eddig is motivált, és remélem, hogy még hosszú éveken, évtizedeken keresztül motiválni fog.

Talán értelmét veszti a kérdés: ha visszamehetne az időben, változtatna a pályaválasztási döntésén?

Biztosan mondhatom, hogy nem. Soha, egyetlen percre sem bántam meg, hogy az egészségügyi hivatást, azon belül az akut ellátás szakmaiságát választottam. Hálás vagyok a tanítómestereimnek, és büszke vagyok arra, hogy a szakma markáns, meghatározó személyiségeitől tanulhattam el a sürgősségi betegellátást. Úgy gondolom, hogy erkölcsi kötelesség a kapott tudást tovább adni a jövő generációjának.

BBI