Fotókkal

2022.05.24. 10:37

Jobban bíznak az emberek a polgárőrökben, és ennek több oka is van

Harmincéves jubileumát ünnepelte a megyei polgárőrszövetség.

Az év polgárőrei | Forrás: Bekecs Sándor

Az év polgárőrei | Forrás: Bekecs Sándor

Alapításának harmincadik évfordulóját ünnepelte hétvégi közgyűlésén a Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség. Az eseménynek otthont adó nagyrábéi művelődési házban találkoztak a tagegyesületek, valamint az Országos Polgárőr Szövetség és a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság meghívott képviselői.

Polgármesterként és aktív tagként magam is látom azt, hogy mit is jelent a polgárőrség egy település életében. Óriási szerepük van a közbiztonság és a bűnmegelőzés területén mindannyiuknak, akik önkéntesen, olykor a családtól elszakadva teljesítenek szolgálatot

– méltatta a jelenlévőket Tiszai Károly, Nagyrábé polgármestere.

Boros Viktor, a megyei szövetség elnöke beszámolójában felidézte: a szervezet 17 egyesülettel alakult meg 1992-ben, és az indulás évében már több mint 700 tagja volt. Első elnöke, Herpay Lajos 14 évig vezette a szövetséget. Az eltelt 30 év alatt az egyesületek száma 70-re, míg a tagoké 3541 főre emelkedett.

– A polgárőrök sikeres munkájához igyekszünk biztosítani minden szükséges feltételt is, jelenleg 77 gépkocsi, 121 darab kerékpár, 31 darab robogó és 19 darab elektromos kerékpár áll rendelkezésünkre, az egyesületek 70 százalékának van saját számítógépe és internet-hozzáférése – emelte ki Boros Viktor. Szólt arról is, hogy a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében a megyei szövetség szorosan együttműködik a megyei rendőr-főkapitánysággal és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatósággal is. Előbbivel csak a tavalyi évben több mint 42 ezer óra közös szolgálatot láttak el, míg utóbbival 30 ezer 330 órát. A minőségi munka érdekében 2017-ben 10 közvetlen határ menti egyesülettel és 178 fővel csatlakoztak az Országos Polgárőr Szövetség Határvédelmi Tagozatához.

A tavalyi év kitartó és eredményes munkájának köszönhetően a lakosság részéről egyre nagyobb bizalom nyilvánul meg a polgárőrség iránt, mivel nélkülözhetetlen szereplői lettünk a közéletnek és a vírus elleni védekezésnek.

Ezért folytatnunk kell a települési önkormányzatok és a helyi polgárőr-egyesületek közötti információcserét, a kölcsönös tájékoztatást rendszeres gyakorlattá kell tennünk. A közös együttműködés a helyi bűnmegelőzés és a közbiztonság települési, járási, megyei és országos szintű javításának erősítését szolgálja – zárta gondolatait Boros Viktor.

A folytatásban a közgyűlés elfogadta többek között a megyei szövetség előző évi költségvetésének zárszámadását és az idei évi költségvetést is. A hivatalos programot az Év Polgárőre elismerések átadása zárta.

BS

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában