Előadás

2023.04.20. 20:15

Debrecen Közép-Európa központja lehet 30 éven belül

A város gazdaságának jelenéről és jövőjéről értekeztek az Aranybikában az MCC Közgazdasági Iskola rendezvényén.

Forrás: Kiss Annamarie

Kerekasztalbeszélgetés a debreceni vállalkozások helyzetéről, kihívásairól és lehetőségeiről címmel tartottak szakmai rendezvényt az Aranybikában az MCC Közgazdasági Iskolájának országos programjának keretében. Az esemény célja volt, hogy az ország minden részéről érkező közgazdász hallgatók és a téma iránt érdeklődő debreceni polgárok áttekintést kapjanak a város gazdaságának jelenjéről és jövőjéről – vállalati, vállalkozói nézőpontból.  

Forrás: Kiss Annamarie

A fórum első témája Debrecen 30 évvel későbbi jövőképéről szólt. Barcsa Lajos, Debrecen gazdasági ügyeiért felelős alpolgármestere kifejtette: 9 éve, amikor a városvezetés kitűzte az elérendő célokat, már akkor voltak fejlesztések a városban, viszont hiányoztak olyan tényezők, amelyek azoknak kedvezett volna, akik például nemzetközi karrierre vágytak volna. Számukra nem állt akkor még rendelkezésre sok választási lehetőség. – Célul tűztük ki azt is, hogy minél több új munkahelyet hozzunk létre, amelyet, úgy gondolom sikerrel tudtunk eddig teljesíteni: 17 ezer 500 új munkahely lett és mintegy 4,5 ezer milliárd eurónyi működő tőke érkezett a városba. Az iparterületek mérete megtízszereződött – hangsúlyozta, majd hozzátette: fejlődött a repülőtér, nemzetközi- és német iskola kezdte meg működését, növekedett a szakképzésben tanulók létszáma. Véleménye szerint 30 év múlva megnövekszik a debreceni és környékbeli lakosok aránya, hiszen meg kell tölteni a munkahelyeket. A foglalkoztatás arányában már most is jól állnak, azonban az oktatási intézmények kapacitását bővíteni kell még, ahogy a lakhatási lehetőségeket is. Mint fogalmazott: Debrecen a jövőben Közép-Európa egyik meghatározó üzleti, szolgáltató és ipari központja lehet. 

Barcsa Lajos alpolgármester is beszélt
Forrás: Kiss Annamarie

Kiss Szabolcs, az NI debreceni üzemének operatív igazgatója úgy látja, harminc év múlva Debrecen egy olyan várossá válik, amely képes lesz megtartani a fiatalokat az itt elérhető minőségi oktatással és munkahelyekkel.  

Hasonlóan vélekedett Kovács István, az EDC Gazdaságelemzési vezető szakértője. – Egy olyan Debrecenben fogunk élni 2053-ra, ami nem azért tartja meg az embereket, mert nincs más opció, hanem azért, mert tud legalább olyan lehetőségekkel szolgálni, mint a külföldi nagyvárosok. Úgy látom, a városvezetés, az intézmények és a helyi vállalkozások megtesznek minden tőlük telhetőt ezen cél érdekében – fogalmazott. Hozzátette, jó érzéssel tapasztalja szakmai konferenciákon, amikor Debrecent jó példaként hozzák a szakemberek. Véleménye szerint a cívisváros 2053-ra nem csak az ország, de a közép-kelet-európai régió egyik meghatározója nagyvárosa lehet. Makray Balázs, a DVSC ügyvezetője rámutatott: a mai versenysport együtt mozog a gazdasággal, ennek is köszönhető, hogy az elmúlt években több nagyszabású nemzetközi versenynek is otthont adott a megyeszékhely.

Forrás: Kiss Annamarie

A siker kulcsa az együttműködés és a bizalom

A folytatásban a résztvevők a jelenkor kihívásairól és Debrecen sikeres gazdasági fejlődésének zálogairól értekeztek. Barcsa Lajos elmondta, a válság ellenére dinamikus fejlődés tapasztalható a városban, amely nagyban köszönhető a kormány bizalmának is. A kihívás a mindennapi működés jelenti a legnagyobb kihívást, úgymint a tömegközlekedés fenntartása vagy a nagymértékű rezsikiadások. – A jövőre gondolva olyan fejlesztéseket kell megvalósítanunk, amelyek költséghatékonyak és fenntarthatóak – emelte ki. A válságnál maradva megjegyezte, a fejlődni szándékozó kkv-kat igyekeznek ebben a helyzetben és hozzásegíteni, hogy a nagyobb multicégek beszállítóivá válhassanak.  

– Az energiaválsággal szembe egy nagyfokú energiaberuházással indultunk el, így lényegében a debreceni gyáregységünk legnagyobb kihívása, hogy a széllel szemben kell mennünk és a munkavállalóink megtartására kell koncentrálnunk – fogalmazott Kiss Szabolcs. Makray Balázs elmondta, a DVSC létesítményeit is elérte az energiaválság, a költségeik többszörösükre nőttek, ráadásul a mostani helyzetben a szponzorok is jobban meggondolnak egy-egy szerződést. Ettől függetlenül a jövőre vonatkozóan rendelkeznek tervekkel: szeretnék mind a stadiont, mind az akadémia létesítményeit energiahatékonyabbá tenni a jövőben.  

Forrás: Kiss Annamarie

– Debrecen mostani fejlődési pályájának alapja az itt lakók, az önkormányzat és a vállalkozások közötti szoros együttműködés. Ha felmerül valamilyen igény, probléma, azt közösen igyekszünk megoldani – vette át a szót Barcsa. Példaként emelte ki, hogy az oktatási intézmények is igyekeznek a változó gazdasági palettához igazítani a képzéseiket. Mint fogalmazott, a siker kulcsa, hogy mindenki egyirányba húz. Az alpolgármesterhez csatlakozva Kovács István felidézte: a covid alatt és most a háború okozta válság idején sem állt meg a debreceni gazdaság, köszönhetően a cégek és az önkormányzat között kialakult bizalmon alapuló kölcsönös segítségnyújtásnak. – 21 éve van jelen a cégünk Debrecenben, de aki nálunk eddig dolgozott, mind jól érezte magát. Ilyen a város is, szeretettel fogad mindenkit. Összekötjük a dolgokat, megoldásokat keresünk, nem szeparálódunk, hanem egymást segítjük – fogalmazott Kiss Szabolcs. A sort Makray Balázs zárta, aki egyetértve az előtte szólókat kiegészítette a listát a fejlődés és a haladás iránti akarattal, ami szintén a debrecenieket jellemzi. 

BS

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában