Közbeszerzés

2022.08.03. 13:37

Egyelőre nem épül át a Füredi úti csomópont

A háború miatt kell elhalasztani a debreceni fejlesztést.

Forrás: google

Eredménytelenül zárult a Füredi-Csigekert csomópont fejlesztésére indított közbeszerzési eljárás, mert az állam nem biztosítja hozzá a szükséges forrást – áll a Közbeszerzési Értesítő augusztus 3-ai számában. A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósult volna meg a projekt, a kivitelezésre három cég is ajánlatot nyújtott be.

A dinamikusan növekedő forgalom gyorsabb és biztonságosabb lebonyolítása érdekében a Balmazújvárosi út – Füredi út – Csigekert utca – Szabó Lőrinc utca meglévő, forgalomirányító fényjelző készülékkel szabályozott, járműosztályozós csomópontjának kapacitásnövelő fejlesztése valósult volna meg.

A tervek szerint a csomópont 33-as számú főúti ágain önálló jobbra és balra kanyarodó sávok létesülnek. A 33-as főút Debrecenbe bevezető oldalán a két önálló egyenesen haladó sáv mellett egy önálló jobbra kanyarodó sáv létesül mintegy 90 méter hosszon, valamint egy önálló balra kanyarodó sávot alakítanak ki ugyanilyen távon. A főút városból kivezető oldalán a két önálló egyenesen haladó sáv mellett egy önálló balra kanyarodó sáv létesül szintén 90 méteren, valamint egy önálló jobbra kanyarodó sáv is épül 150 méteren. A csomópontba déli irányból becsatlakozó Csigekert utcán az egy önállóan egyenesen haladó sáv mellé egy önálló balra kanyarodó sáv létesül mintegy 100 méter hosszon, valamint egy önálló jobbra kanyarodó sáv épül ki 50 méteren. A csomópontba északi irányból becsatlakozó Szabó Lőrinc utcán az egy önálló egyenesen haladó sáv mellett dupla önálló balra kanyarodó sávok létesülnek mintegy 70 méter hosszon, valamint önálló jobbra kanyarodó sáv kialakítására is sor kerül 90 méter hosszon. A fejlesztés részeként megtörténik a 33-as főút csomóponthoz kapcsolódó szakaszainak burkolatmegerősítésére mintegy 460 méteren. A csomópont a nagyvárosi környezet miatt közművekkel sűrűn behálózott, ezek kiváltása is megtörténik. Kiépítik továbbá a Szabó Lőrinc utcán a hiányzó, mintegy 120 méter kerékpárúti szakaszt a meglévő Füredi úti kerékpárútba való csatlakozással együtt, valamint a Szabó Lőrinc utcán található csomóponthoz közeli ingatlanok biztonságos megközelíthetősége érdekében mintegy 200 méter szervizút is létesül.

Fenti tervek hiúsultak meg, legalábbis egyelőre.

A projektre 1 milliárd 207 millió forint volt betervezve. A NIF 2022. június 29-én vette kézhez az Építési és Beruházási Minisztérium minisztere elrendelését, melyben a „Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében” szükséges költségvetési intézkedések sorában döntött arról, miszerint a – kivitelezés alatt nem álló – állami beruházások esetében további forrásbiztosításra nem kerülhet sor. Így a NIF számára a beruházás anyagi fedezete nem biztosított. Mivel azon projektek esetében, ahol a szerződés hatályba lépése még nem történt meg, pénzügyi fedezet biztosítására a felülvizsgálat megtörténtéig nem kerül sor, az eljárást eredménytelennek kell nyilvánítani – áll a Közbeszerzési Értesítőben megjelent indoklásban.

HBN

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában